
Nézd meg David Bowie első filmjét, a hátborzongató The Image-t! +18
A The Image erőszakos tartalma miatt az első brit rövidfilmek egyike volt, mely megkapta a 18+ besorolást.

A The Image erőszakos tartalma miatt az első brit rövidfilmek egyike volt, mely megkapta a 18+ besorolást.

A brit énekes-dalszerző és producer, 69 éves korában, rákbetegségben hunyt el 2016. január 10-én, vasárnap. Előtte két nappal, a Blackstar című új albumának megjelenésével ünnepelte 69. születésnapját.

David Bowie halála sokakat megrendített, amíg élt, nem tudtuk, hogy a hiánya ilyen felkavaró lesz. Most az Ontariói Művészeti Galériában rendeztek rendkívüli megemlékezést.

Az 1986-os produkcióban Bowie-ra osztották a koboldkirály, Jareth szerepét. A zenész halálakor megjelent méltatások szerint ez volt az egyik legjobb alakítása.

Február 24-én magyar zenészek adják majd elő David Bowie számait, így tisztelegve emléke előtt.

Nagyon szeretem a punkzenét és az egész divatot...mindig is érzéketlen voltam a divatokra, de ez a punkjelenség nagyon sok ponton megérintett: totális kétségbeesés, befelé törő agresszió, biztos kitaszítottság - El Kazovszkij szavai ezek.

David Bowie néhány hete még vidáman pózolt a fényképező előtt. Ezek voltak az utolsó képek, melyek megörökítették a zenészt, most megnézhetjük őket.

Tony Visconti producer azt nyilatkozta a Rolling Stone-nak, hogy David Bowie a halála előtt egy héten felhívta őt egy új lemez ötletével. Bowie november óta tudta, hogy gyógyíthatatlan, de több időt saccolt magának.

Egy 2013-ban készült videót egészen új fénytörésben látunk most, hogy David Bowie már nincs köztünk. Üzenet az űrből.

David Cameron brit miniszterelnök azt írta a Twitteren, hogy David Bowie, a popzseni zenéjén nőtt fel. Cameron szerint Bowie a megújulás mestere volt, akinek halála hatalmas veszteség.

David Bowie békésen halt meg családja körében a rákkal folytatott 18 hónapnyi bátor küzdelem után. Sokan közületek osztoznak a veszteségben, mégis arra kérünk mindnyájatokat, hogy tartsátok tiszteletben a család magánéletét a gyász idején

Bowie Blackstar című lemeze 2016. január 8.-án, pénteken fog megjelenni. Ehhez készült a csütörtökön közzétett, 9 perc 59 másodperces videóklip, amit azóta több mint egy millióan láttak.

A brit rocksztár a jövő nyáron debütáló SpongyaBob-musicalhez ír számokat, és ő jegyzi a novemberben New Yorkban bemutatkozó Lazarus zenéjét is - számolt be róla szerdán a The Daily Telegraph.

A 68 éves rocklegenda Enda Walsh ír drámaíróval dolgozik együtt, aki korábban Tony-díjat nyert a Once című musicalével.

A korábbi szívbetegsége miatt nem koncertező énekes tavaly megjelent albuma után újabb és újabb dalokkal jelentkezik.

A válogatás Bowie rengeteg zenéjét kínálja 1964-től 2014-ig, a korai időszakától, a Liza Jane-től vagy a Can't Help Thinking About Me-től kezdve egészen tavalyi stúdióalbumáig, utóbbiról a Love Is Lost (Hello Steve Reich mix) című számig.

David Bowie életműve olyan, mintha az életünk filmzenéje lenne, állandóan velünk van a változó világban.
Hatvankét éves korában rákban meghalt Trevor Bolder basszusgitáros, a Uriah Heep brit hard rock együttes tagja, aki a hetvenes években David Bowie kísérőzenekara, a Spiders From Mars basszusgitárosa volt.
Negyven évvel első megjelenése után újra kiadja David Bowie Aladdin Sane című albumát a Parlophone Label Group. Az idén egy évtized szünet után hamarosan új lemezanyaggal is jelentkező 66 éves zenész első brit slágerlistás korongjának születésnapi változata áprilisban jön ki.
David Bowie bejelentette a Where Are We Now? című dalának kiadását. Nézd meg a klipet!
A konferenciától függetlenül a londoni Victoria & Albert Museum márciusban nyitja meg a David Bowie Is című kiállítást.

David Lynch filmjei kapukat nyitottak a képzelet felé. Egy végtelen mentális tér felé, ahol mindenki a saját belső világát vetíthette ki.

A 47 éves, Dunaújvárosból indult Frenk a Hiperkarma dobosaként lett ismert a 2000-es évek első felében.

Stephen King: Gyönyörű nézni, gyönyörű kezelni, de ha eltörte, akkor eladva. Ugyanezt elmondhatod a demokráciáról is.

Szűcs Krisztián: Fontosnak tartom a kérdéseket. Ugyanakkor el kell fogadnunk, hogy semmire sincs pontos, mindenek felett álló válasz.

A különleges vászonfestmény, amely Tina Turner 1990-es barcelonai koncertjének pillanatfelvétele alapján készült.

Wiancko először 2018-ban működött együtt a Kronos Quartettel, miután felkérték, hogy komponáljon számukra egy darabot.

Az összegzés szerint Bíró Tibor, a CineFest igazgatója a záró ceremónián elmondta, hogy idén rekordot döntött a nézők száma.

A március 30-i koncerten a lemez két felét, vagyis a kilenc iLand-dalt és a hét East-dalt váltakozva adja majd elő a zenekar.

Borisz Grebenscsikov nem csak zenél, verseket is ír, és jó kapcsolatban állt több világsztárral, köztük David Bowie-val.