Gejzírkitörések a Jupiter Európé holdján
A NASA szerint az Európé a legesélyesebb jelölt az élet kutatására a Naprendszerben.
A NASA szerint az Európé a legesélyesebb jelölt az élet kutatására a Naprendszerben.
A szövegtöredékeket új képalkotó technológia segítségével tették láthatóvá
Gerő László közgazdász olyan magángyűjteményt épített ki az elmúlt három évtizedben, amely egyedülálló a maga nemében Magyarországon. Nemzetközi összefüggésekbe emeli a magyar alkotókat, és markáns, saját nézőpontból tekint a kortárs képzőművészetre. Muladi Brigitta kurátorral beszélgettünk.
A szonda a Mars felszíne felett 400 kilométeres magasságban készítette a képet
Az űrállomás közép-európai idő szerint 2 óra 15 perckor lépett be a Föld légkörébe.
A 10 méter hosszú és 50 centiméter átmérőjű rakétát a délnyugati Kagosima prefektúrában fekvő ucsinurai űrközpontból indították.
A zéró mágneses tér laboratóriumban földi körülmények között válik lehetővé az interplanetáris térben jellemző mágneses környezet vizsgálata.
Egy ilyen képződménynek fontos szerepe lehet a jövőbeli holdi expedíciókban, mivel menedéket nyújthat az űrhajósoknak a Napból érkező sugárzással és a kozmikus sugarakkal szemben.
A cseljabinszkihoz hasonló ütközés 40-50 évente következik be. Olyan becsapódás, mint a 108 évvel ezelőtti, amikor egy 40 méter átmérőjű meteorit 2000 négyzetkilométer szibériai erdőt pusztított el, csak 300 évenként ismétlődik.
Einstein pár hónappal azután, hogy közzétette általános relativitáselméletét, 1916 júniusában jósolta meg, hogy minden gyorsuló tömeg gravitációs hullámot kelt és a hullámok annál erősebbek, minél nagyobb az objektum tömege.
A Cassini elolvad és szétszúzódik, ahogy több mint 120 ezer kilométeres óránkénti sebességgel alámerül a bolygó légkörébe.
Peggy Whitston eddig összesen 665 napot töltött a Földön kívül. Összesen 10 űrsétát végzett el, és ő az első nő, aki már kétszer volt parancsnoka az ISS-nek.
Nem fog becsapódni a Földbe. Ez a legfontosabb dolog, amit el kell mondani - közölte a tudományos munkatárs.
A felhívás valódi, az USAJobs, az amerikai kormány hivatalos online felületén jelent meg.
Az exohold jelenlétére utaló ígéretes jeleket három ilyen áthaladás során észlelték, ám a felfedezés hivatalos bejelentéséhez ennél többre van szükség.
Szeretnénk a magyar társadalom egy-egy emblematikus csoportjából egy hímet és egy nőstényt az űrbe juttatni, hogy miután elpusztul a Föld, mi magyarok, újrakolonizáljuk a bolygót.
A Koppelmann Szalon. Pest egyik legizgalmasabb művészeti pontja a Rákóczi tér közelében. Cziglényi Boglárka két beszélgetéséből izgalmas kép bontakozik ki.
Kisméretű aszteroidák minden héten többször elhaladnak ilyen távolságban a Föld mellett, de ez a távolság a legkisebb bármely ilyen méretű vagy nagyobb ismert aszteroida esetében az öt kilométer méretű Tautatis kisbolygó óta.
Nemcsak arról van szó, hogy burgonyát termeljünk a Marson, hanem arról is, hogy olyan burgonyát találjunk, amely a Föld megművelhetetlen területein is megállja a helyét.
Egyik napról a másikra teljesen megváltozott az életünk, fehérből feketébe váltott. Onnantól a kórházban éltem, haldokló gyerekek között és csak zuhanyozni jártam haza. Döntéseket kellett hozni, végigcsinálni a kezeléseket, a terápiákat, ami évekig tartott. Engem ez az időszak belül megölt, felemésztett.
A kietlen helyszínen csupán csekély vegetáció található, és a tudósoknak semmiféle kapcsolatuk nem lesz a külvilággal. A kísérletet irányító csapattal rádión kommunikálhatnak.
A dél-afrikai Pretoriában 42,7 Celsius-fokot, a Thaiföldön 44,6 Celsius-fokot, Indiában 51 Celsius-fokot, Kuvaitban 54 Celsius-fokot mértek.
A kutatócsoport egyik tagja, Hezi Jichák 2006-ban jelen volt a Kappadókiában, Törökországban megfigyelhető napfogyatkozáson, és ez adta az ötletet.
Kína folytatja gyorsan fejlődő űrkutatási fejlesztéseit.
A Cassini minden hetedik napon belemerül a Saturnus külső gyűrűibe és húsz ilyen ugrást fog végrehajtani.
A göttingeni szakértők szerint a csillagok nem tökéletes gömbök. Formájukat több tényező befolyásolja, például a centrifugális erő: minél gyorsabban forog egy csillag, annál laposabb lesz.
A szuperholdas híradások újra és újra felbukkannak. Szuperhold - gigahülyeség.
A kozmikus sugárzásnak való kitettség zavarok egész sorához vezethet a központi idegrendszerben a küldetés alatt.
Nagyjából kilenc hónapig tart eljutni a Földről a Marsra és még kilenc hónap visszatérni onnan. És míg azok az eszközök, amelyek az ember marsi túlélését biztosíthatják, már részben rendelkezésre állnak, az az életfenntartó rendszer, amely garantálja az űrhajósok odajutását, még nem létezik.
A mintával teli kabin 2023. szeptember 24-én leválik az űrszondáról és ejtőernyős landolással megérkezik az amerikai légierő utahi bázisára.