D'Onofrio már több hónapja Budapesten forgat, egy új amerikai sorozat főszerepét alakítja, és már annyira hiányzott neki a tanítás, hogy megkereste Janisch...
A programsorozat célja, hogy azok az emberek is találkozhassanak a klasszikus zenével, akiknek önerejükből nincs esélyük eljutni egy budapesti hangversenyterembe: idősek, hátrányos...
Több mint százféle, birkából készült étellel, húsvéti játékokkal, gyerekprogramokkal, állatsimogatóval és koncertekkel várja vendégeit szombattól hétfőig a Húsvéti Bárányfesztivál a fővárosban, a...
Könyvvadászok, figyelem! Ma lehetőségetek van egy potya könyv megszerzésére!
Végzős akadémisták mutatják be Borbély Szilárd Akár Akárki című darabját Lengyel Ferenc rendezésében a Magyar Színház Sinkovits Imre színpadán.
Mintegy félszáz fővárosi középiskola 13 ezer diákja és tanára láthatja rendhagyó történelemóra keretében ingyenesen a Saul fia című filmet - mondta el...
A háromnegyed órás dokumentumfilmből kiderül, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie Alejandro González Iñárritu stábjának a forgatás során.
A diákok kiválasztásáról Snétberger Ferenc vezetésével idén is rangos szakmai zsűri dönt. Mint a közlemény fogalmaz, nem kész zenészeket keresnek, hanem ígéretes...
A kulturális támogatások csökkenése miatt majdnem minden ötödik brit múzeum belépődíjat vezetett be tavaly vagy idén vezeti be, ez derült ki a...
A Tajpej Képviseleti Iroda és a Palantír Alapítvány 2015.10.29-31. között rendezi meg a Toldi Moziban és a DocuArt Moziban a Tajvani Dokumentumfilm...
Route4U, így hívják a világ első kerekesszékes útvonaltervezőjét. Az okostelefonokra letölthető ingyenes alkalmazás feltérképezi, merre vannak veszélyes úthibák, magas járdaszegélyek, továbbá azt...
A halála óta eltelt idő bebizonyította, hogy Őz Zsolt – minden nyavalyájával együtt – a magyar kulturális élet megkerülhetetlen fazonja. Itt maradtak...
A Párizs kifulladásig című vetítéssorozat különleges megvilágításba helyezi a francia fővárost. A kilenc filmből és egy rövidfilm-válogatásból álló program nem csupán időutazás...
A játéknapon való részvétel ingyenes, a szervezők belépő gyanánt arra kérik az érkezőket, hogy hozzanak magukkal kupakokat vagy megunt használt játékokat, hogy...
A Müpa impozáns belső tereiben, és az épület előtt felállított szabadtéri színpadon a hazai jazzélet jeles képviselői alapozzák meg a hangulatot.
A szeretet nem jön parancsszóra, sem szülői nyomásra, sem társadalmi elvárásra. Viszont hamarabb láthatóvá válik, ha elismerjük a rossz érzések létjogosultságát, és...
Szerdától elérhetővé válik a Windows 10 operációs rendszer a világ 190 országában, a Windows 7 és 8.1 operációs rendszert használó eszközökre ingyenes...
A könyvtármozi-hálózat kialakítását segíti az NKA is azzal, hogy ebben az évben pályázaton keresztül 100 millió forintot biztosított a kistelepülési könyvtárak eszközfejlesztésére.
Több mint 130 zenekar ad koncertet ma a zene ünnepén. Az 1982-ben Franciaországban civil kezdeményezésként indult, ma táblát is avatnak az egykori...
Mindkét Városmajori Szabadtéri Színpadon rendezett előadásra 3 páros jegyet nyerhetsz, ha helyesen válaszolsz az alábbi kérdésekre.
Olyan lelkes végzett és még tanuló képző- és iparművészek jelentkezését várják, akik alkotásaikat szívesen elhozzák és bemutatják a Barabás Villa zegzugos kertjében.
Egy város, 5 nap, 10 helyszín, 39 program, 507 fellépő Harcsa Veronikától ef Zámbó Istvánig: május 6-ától 10-éig vár minden korosztályt a...
A hagyományoknak megfelelően ezúttal is főszerepbe kerül egy hazai gyümölcs, idén az almás pálinka- és ételkülönlegességek színesítik a gasztronómiai felhozatalt.
Ismét bővült a Magyar Elektronikus Könyvtár ingyenes kínálata, ezúttal Karinthy Frigyes. Babits Mihály, Boccaccio, Dumas, Táncsics Mihály és további szerzők műveivel.
Ismét bővült a Magyar Elektronikus Könyvtár kínálata, ezúttal Madách Imre, Radnóti Miklós, Harsányi Zsolt, Szomory Dezső, Beöthy Zsolt, Őze Sándor és számtalan...
Radnóti Miklós válogatott versei és az Ikrek Hava, valamint Harsányi Zsolt, Charles Kingsley, Bodó Csiba Gizella és sok más szerző kötetei kerültek...
Az első napon, február 19-én, csütörtökön fél áron ehetnek a vendégek, hiszen a Budapesti Halfesztivál immáron második éve tagja Torkos Csütörtök mozgalomnak.
Súlyos anyagi gondokkal küzd a Jelenkor című pécsi folyóirat, írtuk ezt 2011 szeptemberében is. Akkor a megyei önkormányzat vette le a kezét...