+ Természet
A Mátra oldalában új barlangot fedeztek fel
Ebbe ömlött bele a körülbelül 1 200 Celsius-fok hőmérsékletű andezitláva abból a vulkánból, amely a Mátra és a Cserhát hegyeit is alakította.
A nap fotója: Érik a málna Nagykanizsán
A málna (Rubus idaeus), a Dunántúl egyes részein elterjedt népies magyar neve a „Boldogasszony csipkéje” és a himpér.
Mit olvas Björk?
Oddný Eir – ahogy Björk is – izlandi, de ebből még nem következik, hogy az énekesnő lelkesedik a SZERELEM ÉS ROMOK FÖLDJE című könyvért. Pedig…
A vörösróka túlélte a kaliforniai erdőtüzeket
Túlélte a nyáron tombolt kaliforniai erdő- és bozóttüzeket Észak-Amerikai egyik legveszélyeztetettebb emlőse, a Sierra Nevada-i vörösróka
A verebek fele eltűnt az elmúlt 40 évben
Az utóbbi negyven évben hatodával, mintegy 600 millióval esett vissza a házi verebek száma az egész világon.
Oposszum ejtett túszul egy nőt
Amikor a rendőrök megközelítették a bejárati ajtót, egy fiatal oposszum bújt elő a sötétből és felmászott az egyik rendőr lábára.
Agyonlőttek egy vörösnyakú ludat a Hortobágyon
November 5-én találták meg az elpusztult vörösnyakú ludat, amelyről a vizsgálatok során kiderült, hogy testében ólomsörét volt.
Fecskesirály tűnt fel a szegedi Fehér-tónál
A fecskesirály az északi kopár, sziklás területek, tengerpartok lakója, egy kóborló példánya keveredhetett el Szeged közelébe.
Egérmaki-ürüléket gyűjt, így szolgája az emberiséget
Tuomas Aivelo parazitákról szóló könyve izgalmasabb a krimiknél, pedig csak az emberről meg a tudományról szól. Végtelen paraziták…
A nap fotója: A lampionvirág
A lampionvirág számos további néven is ismert: japán (vagy kínai) lampionnövény, piros zsidócseresznye, fizálisz, piros papmonya...
A Gyilkos-tó feltöltődését próbálják lassítani
A Gyilkos-tó 1837 nyarán jött létre, amikor a Gyilkos-kő hegy oldalán felhalmozódott agyagos lejtőtörmelék lezúdult a völgybe.
Most érdemes kilátogatni – Őszi pompájában tündököl a Nemzeti Botanikus Kert
Őszi pompájában tekinthető meg az ország leggazdagabb juhargyűjteménye az ELKH Ökológiai Kutatóközponthoz (ÖK) tartozó vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben, ahol a látogatók mintegy 160, többek között...
A nap fotója: Deres már a határ Zalában
Deres táj napfelkeltekor Nagykanizsa közelében 2021. október 25-én. MTI/Varga György Nagykanizsa, 2021. október 25.Deres pókháló egy növényen napfelkeltekor Nagykanizsa közelében 2021. október 25-én.MTI/Varga György Nagykanizsa,...
A nap fotója: Kibillent a Balaton a viharos szélben
Kilátszik a Balaton medre a balatonfenyvesi partszakasznál 2021. október 21-én. Az erős dél-nyugati szél kibillentette medréből a Balaton vizét. MTI/Varga György Balatonfenyves, 2021. október 21.MTI/Varga...
A természetalatti megértése
Anca Benera & Arnold Estefán: A természetalatti, Megnyitó: 2021. október 22. (péntek) 19:00 – 22:00 folyamatosan. Látogatható: 2021. december 5-ig. A megnyitó keretében a művészek...
Ed Sheeran is fellépet az első környezetvédelmi Nobel-díjak átadóján
Costa Rica-i, indiai és bahamai projekt is volt a vasárnap első ízben átadott Earthshot Prize nyertesei között. A Vilmos cambridge-i herceg által tavaly alapított, környezetvédelmi...
A nap fotója: Szedik az almát Szabolcsban
Mezőgazdasági munkás Idared almát szed egy nagykállói gyümölcskertészetben 2021. október 15-én. MTI/Balázs Attila Nagykálló, 2021. október 15.MTI/Balázs Attila Nagykálló, 2021. október 15.MTI/Balázs Attila Nagykálló, 2021....
A nap fotója: Októberi ködpára
Októberi reggeleken, főként esős napok után gyakori látvány a Medves-fennsíkot körbevevő völgyekben megjelenő ködpára. (Az itt látható fotók Rónafalu felől nézve mutatják Salgótarjánt és környékét.)...
A Coldplay együttes 50%-ban karbonsemleges turnéra készül
A Coldplay együttes vállalta, hogy 2022-es világturnéja 50 százalékkal alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátással jár majd, mint 2016-os turnéja. A brit rockbanda egy sor kezdeményezéssel csökkenti energiafelhasználását, egyebek...
Az én fáim tartják az eget – beszélgetés Jakabovics Tiborral
Ültess fát!, vagy ne, de gondold végig, mi az, ami körülvesz, és te mit tehetsz azért, hogy az emberiség ne rohanjon a vesztébe.
Ki fog halni minden 5. madárfaj Európában, ha nem változik semmi
Minden ötödik madárfajt, köztük a sárszalonkát, a sarlósfecskét és a vetési varjút is a kihalás fenyegeti Európában a BirdLife madárvédelmi szervezet legújabb vörös listája szerint....
A nap fotója: Havazás a Bükkben
Behavazott táj Bánkúton 2021. október 14-én. Bánkúton 20-22 centiméter a hó vastagsága, de a jövő héten melegedés kezdődik, így a korán leesett hó nem sokáig...
Két év után szabadították meg a szarvast a nyakára szorult gumiabroncstól
Több mint két éve kóborolt egy hím szarvas a nyakán egy gumiabronccsal Coloradóban, míg meg nem szabadították tőle - közölték vadvédelmi szakemberek. A négy és...
A nap fotója: Claude Monet kertje
A 43 éves Monet 1883-ban családjával a Párizshoz közeli Givernybe költözött, ahol a háza mellé egy nagy kertet épített, amelyen keresztül folyt az Eure nevű...
Földrengés volt Dalmáciában
Újabb, 4,6-os erősségű földrengés rázta meg Horvátországot, miközben az előző földmozgások helyreállítási munkálatai is lassan haladnak. A szerda esti földrengés epicentruma a közép-dalmáciai Splittől 40...
Máté Bence természetfotóiból a Katedrális téren nyílt kiállítás Strasbourgban
Máté Bence természetfotóiból nyílt kiállítás kedd este a strasbourgi Katedrális téren az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 2021 májusától novemberig tartó magyar elnökségéhez kapcsolódóan. A nagyszabású,...
A nap fotója: Őszi daruvonulás
Szürke darvak (Grus grus) repülnek Hajdúnánás térségében 2021. október 4-én. A darvak európai vonulási útvonalai közül az egyik Magyarországon vezet keresztül, az egyik legnagyobb darugyülekező...
A rendkívül intelligens kea nem tudja megkülönböztetni a virtuális és való világot
Használni tudja az érintőképernyőt az új-zélandi papagáj, a kea, de nem képes különbséget tenni a virtuális és a való világ képei között - állapították meg...
Az egyik legveszélyesebb méreggel végezték a turai vadmészárlást
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szaklaboratóriumainak vizsgálata szerint az egyik legveszélyesebb méreganyagot, a karbofuránt használták a turai mérgezéshez - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi...
További cikkek
