+ Természet

Az egyik legveszélyesebb méreggel végezték a turai vadmészárlást

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szaklaboratóriumainak vizsgálata szerint az egyik legveszélyesebb méreganyagot, a karbofuránt használták a turai mérgezéshez – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Az MME szeptember közepén azt írta, hogy ismeretlen tettes csaknem 8000 hektáron, gyakorlatilag a Szent András Dombi Vadásztársaság teljes működési területén helyezett ki mérgezett csalétkeket.

Az áldozatok között 8 védett állatfaj 93 egyede, 76 barna rétihéja, 7 egerészölyv, 3 holló, 2 barna kánya, 2 erdei pityer, 1-1 hamvas rétihéja, rétisas és aranypettyes bábrabló bogár szerepel. Emellett mérgezés áldozata lett négy háziállat – két kutya és két macska -, valamint három vadászható faj 11 egyede – nyolc róka, két dolmányos varjú, egy szajkó – és hat, a maradványokból meg nem határozható állat.

Az MME legfrissebb közleménye szerint a Nébih az első minták patológiai és toxikológiai elemzése után arra jutott, hogy az egyik legveszélyesebb méreganyaggal, a karbofuránnal történt a szándékos mérgezés.

„Azonban a most kimutatott koncentrációk sokkolták a szakembereket, hiszen az egyes csalétkekben talált 6000 milligramm per kilogramm értéket meghaladó, és az egyes barna rétihéjákból kimutatott 60 milligramm per kilogramm értéket megközelítő koncentrációk minden eddigi esetet sokszorosan felülmúltak”

– hangsúlyozták.

A méreg „akár 158 ember halálához, 158 ezer barna rétihéja pusztulásához vagy a parlagi sas teljes világállományának megmérgezéséhez elegendő hatóanyag is lehetett azokban a csalétkekben, amelyeket természetvédők távolítottak el az elmúlt hetekben a turai vadászterületről”

– részletezték.

A méregről azt közölték, hogy azt az egész Európai Unióban már 2008-ban betiltották. A karbofurán az egyik legmérgezőbb vegyület, amely mezőgazdasági forgalomban volt, a halálos dózisa különböző emlősfajoknál 3-19 milligramm per testtömeg között változik, de a madarak általában ennél jóval érzékenyebbek.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság augusztus végén azt közölte, hogy természetkárosítás bűntettének gyanúja miatt nyomoz a Gödöllői Rendőrkapitányság.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Gyzoltan szerint:

    Sokszor még a feltalálók sincsenek tisztában azzal, hogy mit is alkottak…
    A felhasználás, az alkalmazás terén pedig többnyire képzetlen személyek járnak el, jó esetben, egy hiányosan megtartott futó ismertetés után, hivatalos beavatkozás esetén…
    Az illegális tevékenység veszélyeit meg ne is firtassuk!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top