A berlini Busch cirkusz előszeretettel küldte porondra újdonsült androidját, amely külsőleg gép, belül mégis emberi szívet mutatott. Ember módjára mozgott és beszélt,...
Ezek közé tartozik a northumberlandi Norham-kastélyt pirkadatkor ábrázoló kép is. A vélhetően 1845-ben keletkezett művet Turner életében soha nem állították ki, és...
Az augusztus végén kezdődő Art Capital felvezetéseként csütörtökön mutatták be a közönségnek Vincze Ottó Munkácsy-díjas képzőművész dunai installációját.
A legújabb vizsgálatok bebizonyították, hogy az egyéni különbségek ugyan nagyok, de a Kárpát-medencei népesség alapvető bázisát olyan típusegyüttes adja, amelynek képviselői generációk...
A legjobban kereső szerzők bevételei évről évre csökkennek, ami azt jelzi, hogy egyre zsugorodik a felnőtt olvasóközönség az Egyesült Államokban.
Venetian Snarez Öngyilkos vasárnap című zenéjére készített videoklipet Yannay Matarasso és Daniella Meroz egy lepusztult uszodában, ők animálták, rendezték és táncolják a...
A klasszikus és kortárs balett elemeit egyedi módon ötvöző Rómeó és Júlia előadás a társulat legsikeresebb produkciója, amely az elmúlt húsz évben...
Az O.Z.O.R.A. Fesztivált a Tolna megyei Ozora közelében található Dádpusztán rendezik meg minden évben, minden másról az FB-oldalukon tájékozódhatsz.
A legfrissebb kiírásban 4 álláslehetőség is szerepel, az ösztöndíjak között képzőművészeti ösztöndíj és alkotóházi projektek szerepelnek, több irodalmi pályázat, fotós és filmes...
Taking Woodstock című memoárjában Elliot arról is ír, hogy kettős életet élt: vezette szülei Bethelben lévő moteljét és egyben a város kereskedelmi...
A biztonsági kutatók szerint 2016 első fél évében a zsarolóvírusok váltak minden idők legjövedelmezőbb kártékony programjaivá, a támadások száma pedig olyan kritikus...
Az igényesen felújított Resident Art Budapest Galériában beszélgettem a Közös nevező című kiállítás két alkotójával, Varga Zsolttal és Nagy Benjaminnal, valamint a...
Vannak a történelemnek olyan poros, félhomályos zugai, amelyekről a történészek is keveset tudnak. Jó lehetőség ez a regényírói fantázia kibontakoztatására!
Egy csöndes utazó érkezett a Sierra Moréna hegység lábaihoz, s mert fáradt volt, néhány nap pihenőt tartott. Ha nem az ivóban, az...
A szakemberek szerint a felfedezés újraélesztheti a vitát a legendás Artúr királyról, aki a középkori történetek szerint Tintagelben foganhatott.
Az Amazonasról szóló részbe a Maracana stadion közönségét is bevonják, az lesz a feladatuk, hogy utánozzák például a papagájokat és az eső...
A Moon Express nevű, Cape Canaveral-i cégnek adott engedély egyben megteremti a jogi kereteket más hasonló üzleti célú űrexpedíciók számára a Holdat,...
A The Professor and the Madman című dráma megvalósításában producerként is közreműködő Gibson jó két évtizeddel ezelőtt szerezte meg a brit író,...
Kedves Testvéreim! A lélek ismerői azt mondják, hogy akinek gyermekkorában hosszabb, vagy rövidebb ideig kapcsolata volt nagymamájával, annak pontos fogalma van Istenről...
Ez a torony egy 12 éven át tartó utazás gyümölcse, ami egy konyhaasztalnál kezdődött és 138 méterrel Brighton és a hove-i strand...
Ő az első egyiptomi, aki tudományos területen végzett tevékenységért kapott Nobel-díjat. A kémiai kategóriában 1999-ben egyedüliként nyerte el a rangos elismerést a...
A monarchia után vágyakozik egy kis cseh falu, és ebbéli vágyának konkrét jelét is adja azáltal, hogy mellszobrot emel I. Ferenc József...
Ahhoz, hogy meg tudják mondani, 120 év múlva becsapódik-e az aszteroida, helyszíni méréseket kell végezni, nagyon pontosan ismerni kell az égitest alakját...
Istenben nem hívő aktivisták az Ausztrál Ateista Alapítvány (AFA) honlapján felhívásban kérték azokat a honfitársaikat, akik nem követői egyetlen vallásnak sem, hogy...
A gannaiak azt mondják, még sosem volt annyi ember itt, még búcsúk idején sem, mint most. Dolgoztak egész héten, szépítették a falut,...
Assam királyának 200 felesége közül bármelyik biztos lehetett abban, hogy ha meghal, a palota tetejéről kötélhágcsón fogják lebocsátani a kertbe, merthogy a...
Halálra fagytak és éheztek sátrukban, csalódottan, hogy a norvég Roald Amundsen megelőzte őket és a világon elsőként érte el a Déli-sarkot.
Azt meséli el, amit átélt, távolságtartással és szelíd iróniával - írta róla Simone de Beauvoir. Műveit, köztük a Ház Jeruzsálembent, a Jerichót...