x

A halott ágyasokat kötélhágcsón eresztették le a kertbe

phonola

A XX. század története a magyar sajtócikkek alapján – 1905 – a képen: phonola

október, Perzsia – Csak úgy, gyilkosságért ritkán akasztanak föl valakit, ha pedig előre megfizeti a vérdíjat, biztonságban érezheti magát. Más volt a helyzet azzal a fickóval, aki 12 embert mészárolt le. Na, őt már föllógatták, de nem a nyakánál, hanem a lábánál fogva. Így a fejébe toluló vér segítségével intenzíven átgondolhatta az életét.

október, Argentína – Amikor nyolc nap után hazatért a férfi, fogadalmat tett a feleségének, hogy soha többé nem iszik. Azon csodálkozom, mondta az asszony, hogy bele nem pusztultál ennyit vedelésbe. Nem volt az olyan sok, csak egy napig ittam, aztán egy hétig söpörtem az utcát a rendőrség előtt.

október, Anglia – A szeretet öl, állapították meg az orvosok, ugyanis az ifjú anyák nem egyszer veszik maguk mellé a babát, aztán elalszanak, és mint aki jól végezte a dolgát, néhány kényelmes mozdulattal agyonnyomják a csecsemőt. A legtöbb nagy testű, részeg asszony még a férje életét is veszélyezteti, ezért a jogalkotónak el kell gondolkodnia az álomban való agyonnyomás jogi értelmezéséről.

november, Északi-tenger – Helgoland szigetén hatályba lépett egy rendelet, amely szerint kizárólag azok tekinthetnek meg színházi előadást, akik betöltötték a 16. életévüket. A színház ugyanis sokszor úgy mutatja meg a dolgokat, hogy egy tizenöt és fél éves fiú vagy egy tizenöt és háromnegyed éves lány fantáziáját képtelen fölülmúlni.

november, Anglia – A londoni borjú-, ürü- és marhahús ára jóval olcsóbb, mint Európa más fővárosaiban, ezért is érthetetlen a macskahús fogyasztásának rohamos elterjedése, olvasta a férfi az újságban, aztán a feleségére nézett, és valahogy nem tudta megkérdezni, mi lesz a mai ebéd.

november, Németország – Egy tehetős asszony utazott Lipcsébe, hogy férje társaságában kiválasszák a lakásuk berendezéséhez illő phonolát, azt a bizonyos zongoratalálmányt, amely képes volt egyetlen forgó papírtekercs segítségével művészi színvonalú játékot produkálni. Az asszony már látta maga előtt, ahogy átéléssel simogatja a billentyűket, s a szalon vendégei szüntelen tapssal jutalmazzák a játékát, mert képtelenek fölfogni, hogyan játszhat ilyen gyönyörűen egy ilyen vastag csuklójú asszonyság.

december, Afganisztán – Herat városát időtlen idők óta sújtja az ellenséges csapatok dúlása; felégették, megpróbálták elpusztítani a lakóit. Az íratlan történelem 56 támadást őrzött az emlékezetben, s most, az 57. pusztítás után sem tesznek mást, fölállnak és újraépítenek mindent. És amikor elkészültek, várják az 58. csapást.

december, India – Assam királyának 200 felesége közül bármelyik biztos lehetett abban, hogy ha meghal, a palota tetejéről kötélhágcsón fogják lebocsátani a kertbe, merthogy a törvény kimondja, halottat az ajtón nem szabad kivinni. A fiatalabbak arról beszélgettek, hogy talán ezt is élvezni fogják.

december, Norvégia – A férfi egy újonnan kidolgozott módszer szerint akart leszokni az italról. Napokon keresztül csak erős spanyol vörösborba áztatott kenyeret evett. Az első és második napon egészen kiválónak, sőt, zseniálisnak tartotta a módszert, a harmadik napon már kissé unta. A negyedik naptól kezdve egyre türelmetlenebb lett a táplálkozásnak és ivásnak e szokatlan módjától, míg nyolcadnapra megutálta a bort. A kilencedik nap rántottát reggelizett, s arra gondolt, talán a fehérbor kenyér nélkül még nagyobb csodákat tehet.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!