Vasadi Péter 1926-ban született Újpesten, katonatiszti családban. Nagyváradon, majd 1944-től a bajorországi Thaldorfban járt hadapródiskolába.
A világ leghatalmasabb drogkereskedőjének egykori szeretőjeként Virginia Vallejo olyan világot mutat meg, amilyet el sem tudunk képzelni. Egyszerre brutális és csillogó.
Pályáját Magyarországon kezdte, de hamarosan külföldre távozott. A rendszerváltozásig Párizsban rendezte világhírű kiállításait, hazatérve pedig széles látókörű tevékenységével fellendítette a magyar művészeti...
Emberségesebb munkakörülményeket és jobb bérfeltételeket követelve a szerintük kizsákmányolt dolgozóknak.
A mi szakmánkban minden a közlésről szól, arról, hogy elérj, megszólíts, megérints másokat, és hogy megoszthasd a gondolataidat. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy...
A tervezett Mindszentyneum területén három hónapja zajlanak a régészeti munkák.
Súlyos fejműtéten esett át Jiří Menzel Oscar-díjas cseh filmrendező és színész a prágai központi katonai kórházban.
Az 1950-ben született Cassidy az 1970-től 1974-ig futó, The Partridge Family című tévésorozat lányos arcú főszereplőjeként lett a tizenéves lányok kedvence.
450 millió dollár. A világ legnagyobb hírügynökségei szállítják az információt körbe a planétán a képről és az összegről. Festőtanoncok ecsetjei remegnek meg,...
Sikeresen lezárult az idén ötödik alkalommal meghirdetett Esterházy Művészeti Díj pályázat első fordulója. A független szakmai zsűri 266 pályázóból választhatta ki a...
Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk. FEUILLETON Deczki Sarolta írt esszét arról, hogy a tenger hogyan...
Tudtam, hogy ha a film után be lehet azonosítani a főszereplőt, akkor áldozatot csináltam belőle. Így is nagyon sokan kerestek meg a...
A Wessely László-díjat az Európa Könyvkiadó néhai jeles műfordítójának hagyatékából testvére, André Wessel alapította 1980-ban a kiadóval közösen az előző év kiemelkedő...
Churchill testőrének, Edmund Murraynek köszönhető az, hogy az Aranyhalas tó Chartwellnél című festmény egyáltalán létezik.
Kedves János! Én senkit, sehonnan nem zárok ki, senkit nem diszkriminálok. Talán épp ez az erősségem. - írja Sándor Anna.
Az operában a baritonoknak jutnak a legérdekesebb karakterek, a legváltozatosabb sorsok. Hvorostovsky betegsége, a daganattal való küzdelme is drámai volt. Jó egy...
Ha azt hitted, legalább a Szerb Antal-életmű mélységében ismert és jól feldolgozott, akkor most ámulj! Nagy emberek gyermekcipőben – Szerb Antal-dosszié, amit...
A Ludwig Múzeum igazgatója szerint rendkívül fontos, hogy a kölcsönbe adással a budapesti intézmény meg tudott jelenni a Metropolitan Múzeumban.
Tarkovszkij fia egy elhagyott dobozban, régiségként bukkant rá azokra az archív fényképekre, amelyekből Andrej Tarkovszkij, a 20. század második felének egyik legnagyobb...
2014-ben elindították a KönyvForgató névre hallgató programot, amelyben jó állapotú, használt gyermekkönyveket gyűjtenek 7-14 éves gyerekek számára.
#NoBabel, azaz Egy nyelvet beszélünk – a sorozat címe, meghatározza a célt is. Ezeken az alkalmakon Bősze Ádám vezetésével arra próbálják felhívni...
Az egykori vállalkozó november 8-án, egy solti kocsmában dedikálta ötrészes könyvét, amikor leszédült a székről.
Belülről kifelé sugárzó személyiség voltál, erősen radioaktív, és ha valaki megtanulta dekódolni akadozó beszédedet, olyan tudáshoz juthatott, olyan emberi mélységekbe pillanthatott bele,...
A szervezők nem titkolt célja, hogy a Három Hollóval egy olyan alkotói oázist hozzanak létre, amire bátran rá lehet húzni a művészeti...
Boban Markovic az egyetlen trombitaművész, akit a brit SongLines magazin a Valaha élt 50 legjobb zenész közé választott.
Az apa (és átmenetileg anya) nélkül élő Samu még épp a férfivá érés alapjait próbálgatja a háztartásvezetés, az első szerelem és a...
Oguz Güvent, a Cumhuriyet török kormánykritikus napilap internetes oldalának igazgatója.
Az üzletasszony annak a reményének adott hangot, hogy a többségében nők alkotta igazgatótanács megváltoztatja a cég nevét. Ígéretet tett arra, hogy létrehoznak...