+ Média

Börtönbe megy az internetes portál vezetője egy Twitter-bejegyzés miatt

Oguz Güvent, a Cumhuriyet török kormánykritikus napilap internetes oldalának igazgatója.

Börtönbüntetésre ítélte kedden egy isztambuli bíróság Oguz Güvent, a Cumhuriyet török kormánykritikus napilap internetes oldalának igazgatóját egy Twitter-bejegyzés, valamint a kurd szakadárok legitimálása miatt – jelentette a Dogan török hírügynökség.

A három év és egy hónapos szabadságvesztés két részből tevődik össze: Güvent a tavaly júliusi puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózat propagandájáért ítélték el, valamint olyan hírek terjesztéséért, amelyek a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadárjainak Délkelet-Törökországban folytatott felkelését legitimálják és népszerűsítik.

Ankara mind az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette mozgalmat, mind a PKK-t fegyveres terrorszervezetnek nyilvánította.

Oguz Güven ellen azután indult eljárás, hogy a nyugat-törökországi Denizli város közlekedési balesetben elhunyt főügyészének, Mustafa Alpernek a halálával kapcsolatban a Cumhuriyet Twitter-fiókján “A gülenisták elleni első vádiratot készítő Mustafa Alpert elkaszálta a kamion” címmel jelent meg hír.

A Habertürk tekintélyes török napilap úgy tudja, hogy Güven a törvényszék előtt azt vallotta, hogy a Twitter-bejegyzést nem ő, hanem a szerkesztők egyike írta. “Én az internetes oldal igazgatója vagyok. Naponta 200-300 Twitter-üzenetet adunk ki. Ráadásul a megjelenést követő 55. másodpercben közbeavatkoztam és félreérthetősége miatt kijavítottuk a hibát. Magában a hírben nem szerepel ez a megfogalmazás. Semmi bűncselekmény értékű nincs ebben, nem fogadom el a vádat” – mondta Güven.

Az NTV török hírtelevízió információi szerint Güvent május 12-én őrizetbe vették, majd letartóztatták, de június 14-én szabadlábra helyezték. Az ügyészség eredetileg 10 év 6 hónapnyi szabadságvesztést kért rá, a bíróság azonban enyhített a büntetés mértékén.

A Cumhuriyet további 19 vezetője és munkatársa ellen júliusban indult per. Köztük van Akin Atalay, a lap igazgatótanácsának elnöke, Murat Sabuncu főszerkesztő, a külföldön tartózkodó Can Dündar, a Cumhuriyet előző főszerkesztője és az oknyomozó írásairól ismert Ahmet Sik is, aki interjút készített például a PKK egyik vezetőjével, Cemil Bayikkal. A Cumhuriyet munkatársait azzal vádolják, hogy olyan fegyveres terrorszervezetek támogatói, mint a PKK, a Gülen-hálózat, illetve a Forradalmi Népi Felszabadítási Párt-Front (DHKP-C) nevű szélsőbaloldali csoport.

Az ügyészség 7,5-től 43 évig terjedő szabadságvesztést kér rájuk.

A Cumhuriyet 2015 májusában fotókkal alátámasztott cikket jelentetett meg arról, hogy a török titkosszolgálat kamionjai fegyvereket és lőszereket szállítottak Szíriába 2014 januárjában. A török vezetés szerint a titkosszolgálat humanitárius segélyszállítmányokat küldött Szíriába a türkméneknek, akik Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje és az Iszlám Állam dzsihadistái ellen harcolnak.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top