+ Képzőművészet

Passuth Krisztina kapta a Moholy-Nagy-díjat

Pályáját Magyarországon kezdte, de hamarosan külföldre távozott. A rendszerváltozásig Párizsban rendezte világhírű kiállításait, hazatérve pedig széles látókörű tevékenységével fellendítette a magyar művészeti képzést.

Passuth Krisztina művészettörténész, egyetemi tanár veheti át az idei Moholy-Nagy-díjat.

A 2006-ban alapított díjjal azokat a kiemelkedő alkotókat ismerik el, akiknek a tevékenysége az egyetem és névadója által képviselt értékeken alapszik, az integratív gondolkodáson, a szellemi innováción és a művészeti műfajok közötti átjáráson. Az eddigi díjazottak között van Rubik Ernő építész, formatervező, Hannes Böhringer művészetfilozófus, Kovalik Balázs operarendező és Nádasdy Ádám nyelvész, író is.

A Széchenyi-díjjal is elismert Passuth Krisztina egyetemi professzorként és kutatóként is iskolát teremtett maga körül. Kutatásai, kiállításai múlékony határokat nem ismerve mutatták be egy-egy adott terület vagy művész maradandó, emlékezésre érdemes értékeit. Tehetséges tanítványai érdekében szembeszállt tudatlansággal, szűklátókörűséggel, bürokráciával.

Pályáját Magyarországon kezdte, de hamarosan külföldre távozott. A rendszerváltozásig Párizsban rendezte világhírű kiállításait, hazatérve pedig széles látókörű tevékenységével fellendítette a magyar művészeti képzést. Kivételes magyarországi és franciaországi pályafutása, művei, kiállításai Európa nagy kutatói és oktatói közé emelték.

Passuth Krisztina oktatói és kutatói munkájában az európai kultúra olyan értékeit szintetizálja, gyakorolja, alkalmazza és tanítja, amelyek generációk ízlését, műveltségét, pozitív életérzését határozza meg.

Az elismerést Passuth Krisztina csütörtök este veheti át a MOME ünnepségén, ahol tiszteletbeli doktori címet adományoznak Piotr Bozyk lengyel formatervező művésznek és szobrász professzornak, Kapitány Ágnes társadalomtudós pedig professor emerita, Nagy László grafikustervező művész DLA címet vehet át.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top