Magyar film eddig két alkalommal kapott Oscar-díjat ebben a kategóriában.
Az oroszok megsértődtek.
18 nagyjátékfilm, 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm, és 29 animáció.
Az egész napos rendezvényt 2018. március 10-én, szombaton tartják.
Betegsége miatt nem adhat több koncertet.
Arra kértük Székelyhidi Lászlót, konkrét példákon át vezessen be kutatási világába.
A szöveg megjelöl két olyan eseményt is, amelyek nem szerepelnek a Bibliában.
24 film közül 19 indul az Arany és Ezüst Medve-díjért.
…és Móricz Zsigmond vállvetve harcol Karinthy Frigyessel és Babits Mihállyal a New York Kávéházat elözönlő zombik ellen, akkor valami talán megváltozik Magyarországon.
1998-ban kezdtük szerkeszteni – magyar nyelven is – a Cohen-könyvünket, és éreztem, hogy Cseh Tamásnak kell megírnia az előszót – írja hozzá...
Elég egy levegőt szívni az influenzással.
A másik, Berlinálén szereplő magyar film a Népszabadság bezárásól szól.
Munkáit őrzi a bécsi Albertina, valamint a Ludwig Alapítvány, gyűjtemények Essenben, a szöuli National Museum of Contemporary Art.
A hegedűnek sok arca van, s a jazzt még be sem hoztuk - Kelemen Barnabás hegedűművésszel beszélgettünk.
A szertartást azonban rádión keresztül élőben közvetítik.
Meg kell vizsgálni, hogy a többségiből kisebbségivé vált erdélyi magyarság mit tett hozzá a magyar kultúrához és azt is, hogyan és milyen...
A General Press kiadónál jelent meg Amanda Prowse Tápláló szeretet című 384 oldalas könyve, amelyből itt egy részletet olvashatsz.
Balatonboglár youtube-csatornáját működtetők segítséget kérnek.
Szörényi Levente 1945. április 26-án született az ausztriai Gmundenben.
Egy szívszorító film a Berlinale előzetes vetítésén - berlini tudósítónk, Ferber Katalin jelenti.
Az üstökös 1680 novemberétől hónapokon át éjszakáról éjszakára látható volt Európában.
Egy nemzetközi kutatócsoport szerint a házi pulykák az ősi Mexikóból származnak, az aztékok és a maják nemcsak étkezési céllal, hanem kulturális jelentőségük...
Nagyon szeretem ezt a mondatot a darabban: „A szerelem miért nem elég?” Miért kell mindig valami vagy valaki más? - mondja Bányai...
Márpedig a feladatra hárman is vállalkoztak.
A stilizált figurákból és festett formákból felépített kis világban pár percre átélhetjük, mivel is jár az influenza.
Életének 78. évében meghalt Peter Mayle brit író, számos romantikus regény, köztük a Bor, mámor, Provence című nagy sikerű kötet szerzője. Mayle...
Tudtad, milyen titkokat rejteget az Erzsébet-kilátó? Van ötleted, honnan kapta nevét az Ördög-árok vagy a Normafa? Az ismert gyermekkönyvíró, Bartos Erika új,...
A fiatalok később házasodnak és később vállalnak gyereket.