"Az írás számomra menekülés volt egy másik világba" - mondja Matěj Hořava, akinek első prózakötete 2015-ben látott napvilágot Pálinka (Pálenka) címmel. A...
Az egyiknek az a címe, hogy Még mindig hiszek benned.
A 121 ezer művészjáradékot havonta folyósítják.
Úgy néz ki, árulás áldozatai lettek. Mintha valaki nyitva felejtette volna a kaput, hogy az ellenség éjjel bejusson.
Tóth Zoltán pályája kezdetén kis szerepekben kisembereket játszott.
A fotós magyarázatában az áll, hogy 30 másodperces expozíciós időhöz használt vakut, és az ijesztette el az állatot, így nincs róla másik...
Czóbel művei – számtalan műgyűjtőhöz kerülve - szétszóródtak a világban, bizonyítva azt, hogy festészete kelendő volt szinte egész pályafutása alatt, ahogy ma...
Dolgozott halfeldolgozóban, kőművesként, mészárszéken, irodalomtanárként, könyvtárosként, sőt egy nyarat rendőrként is lehúzott a keflavíki reptéren. A Reykjavíkban született Jón Kalman Stefánsson elsősorban...
Most 80 éves.
Ugyan az azték, maja és inka civilizáció emberáldozatairól írnak a gyarmatosítás kori spanyol krónikák, de ilyen méretű rituális vérontásra még nem találtak...
A korlátozás miatt a D12-es hajó Batthyány téri kikötőjét gyalogosan nem lehet megközelíteni
A hercegi házaspárnak sikerült alaposan meglepnie a fogadóipart a névválasztással.
…az ellene indított koncepciós per szerint ezt tette Balogh István, Pista bácsi. Akinek legnagyobb bűne papi mivolta, hite és emberi tartása lehetett....
15 euróért bárki támadást indíthatott a világ bármely weblapja ellen.
A vád: áfacsalás animációs filmmel.
31 magyar írót, művészt kértek fel, hogy írjanak az anyaság sokszínűségéről, ennek eredménye a Szeretlek, anya! című kötet. A könyvbemutatón számos szerző...
A pingvin csak akkor merül mélyre, ha megéri.
A nem ratifikált Pekingi Szerződés különösen hátrányosan érinti a kis lélekszámú országok művészeit.
A legendás sportoló lánya, Halassy Ilona megkönnyezte a filmbemutatót.
Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk. FEUILLETON Nádas Péter Szent és profán című esszéje a magyarázatos...
A gyerek halála a kitörés második fázisában következett be, amikor az ablakon keresztül tüzes levegő áramlott be.
Záptojásszagú köd veheti körül az Uránuszt.
A SajátSzínház Éljen soká Regina! című dokumentumszínházi előadása azt mutatja be, milyen problémákkal szembesülnek a nehéz anyagi körülmények között élő roma anyák...
A mesterséges intelligencia új etikai és jogi kérdéseket is felvet a felelősséggel és a döntéshozatal esetleges elfogultságával kapcsolatban.
Szervátiusz Tibor 1930. július 26-án született Kolozsváron.
Az Egyesült Arab Emírségek 50 millió dollárt (13 milliárd forintot) adományozott az újjáépítésre
Tarantino szerint új filmje a Ponyvaregénnyel vetekszik majd.
Olyan meglepőek voltak az eredményeinek, hogy meg kellett ismételnünk a kísérleteinket más feltételek között - mondja a prof.