+ Irodalom

A Gulagon a Vatikánnak kémkedett Pista bácsi…

…az ellene indított koncepciós per szerint ezt tette Balogh István, Pista bácsi. Akinek legnagyobb bűne papi mivolta, hite és emberi tartása lehetett. Számontartva élt, de egyenes gerinccel…

…az ellene indított koncepciós per szerint ezt tette Balogh István, Pista bácsi. Akinek legnagyobb bűne papi mivolta, hite és emberi tartása lehetett. Számontartva élt, de egyenes gerinccel…

Prevozné Balogh Irén – Rostás Gábor: Gulag. Számontartva – Szépmíves Könyvek, 2018 – Szőnyeg alá söpört történelem-sorozat – 416 oldal, keménytáblás kötés – ISBN 978-615-5662-44-7

A papok – ahogy az emberek általában – sokfélék, van közöttük, aki valamiféle érvényesülési lehetőségnek tekinti az egyházi pályát, s van, aki a másokért élés lehetőségér látja ebben a hivatásban. Utóbbiak közül is sokan elbuknak, s a maroknyi maradék az, aki tiszteletet ébreszthet még azokban is, akik az egyházra – az előbbiek okán, vagy vallásos hit hiányában – ferde szemmel, gyanakodva néznek. A kevesek által mutatott felemelő példa az miatt van még értelme az olyan kifejezéseknek, mint a „hit ereje”, a „krisztusi szeretet”, az „elesettekhez való odafordulás”.

Különösen tanulságos papi sorsoknak lehetett tanúja a XX. század, melyben –korábban nem ismert tempóban és változatosságban – rendszerváltás követett rendszerváltást, s az egyház szolgái a viszonylagos megbecsültségből és jólétből egyetlen pillanat alatt válhattak kiszolgáltatottá, kitaszítottá és számon tartott megfigyelési célszemélyé. Vagy akár mártírrá is.

Balogh István egyike azoknak, akik a társadalmi-, politikai- és egyházi változások közepette is példamutató módon megállták a helyüket. Pista bácsinak – a könyv javarészt így nevezi – nem sok jutott a jóból. Már persze ha jónak tekintjük az állam és az egyház egymás kebelére borulását, amikor egy református országvezető ott parádézott még a Szent István-napi körmeneten is. Mondjuk, az biztos, hogy akkoriban nem üldözték az egyházat, s könnyebb volt „jó papnak” lenni! (Azt biztosan állíthatjuk, hogy az 1941-ben pappá szentelt Balogh Istvánt nem külsődleges okok terelték a papi pályára.)

A könyv szerzői már Pista bácsi működésének kezdetéről (Szerencs, Sátoraljaújhely) is találtak olyan visszaemlékezéseket, melyek a fiatalember nagyszerűségét mutatják. A bátorság kibontakoztatására és megmutatkozására pedig jó lehetőséget adott a tábori lelkészi szolgálat, amit követett az 1951-ig tartó hadifogság a Szovjetunióban. Jellemző, hogy 1991-ben, Pista bácsi aranymiséje kapcsán is volt, aki tollat ragadott, hogy hadifogoly emlékeit papírra vesse:

„Szerintem különösképpen az ön jelenléte, atyai szeretete adott erőt, amit soha nem lehet elfelejteni. Terelte a nyájat, minket, hadifoglyokat. Emlékszem a szentmisék hallgatására, s hogy milyen odaadással fogadta a gyónó és áldozó katonákat. A táborban nekünk égi manna volt égő testi és lelki sebeinkre a kedves megjelenésével, vigasztalásával és szentmiséjével. A barakkban sokszor beszélgettünk Önről, mi, hívő foglyok, és Önön keresztül, az Ön buzdítása alapján bíztunk abban, hogy hazakerülünk. A szentkép, amit ott kaptam Öntől, még most is megvan, szeretettel őrzöm halálom órájáig….”

– írta Tamási András, Pista bácsi fogolytársa. A hadifogság pokláról, a málenykij robotról eddig is sokat tudhattunk. Arról, hogy miként segítheti egy – értékeit feladni nem hajlandó – pap működése az életben maradást, alapos tájékoztatást az ez a kötet, mely szükségszerűen mutat kapcsolódást a kiadó „Szőnyeg alá söpört történelem” sorozatcím alatt megjelent másik kötetével, a Recsk cíművel. Részlet Lám Béla visszaemlékezéséből:

„Nagy meglepetésre egyik csendőr százados barátunk, Pálffy László hamarabb hazakerült közülünk. Csodálkoztunk rajta, hiszen jól ismertük, tudtuk, hogy jó képességű, karakán ember, rátermett katona. De a jellemességet az orosz nem hazautazással szokta honorálni, hanem a kinntartózkodás meghosszabbításával. Elég sokáig morfondíroztunk ezen, csak hazajőve tudtuk meg, hogy tévedésből került haza, és miután az itthoni gépezet ráébredt a névcserére, bosszúból a tévedésükért szegény Lacit Recskre küldték…”

A Szovjetunióból való 1951-es hazatérés nem jelentett szabadulást Pista bácsinak. A keleti pályaudvarról egyből a toloncházba vitték. Ottani és későbbi sorsáról pontos adatokat ismerhetünk meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából (ÁBTL) előkerült iratokból. Összefoglalva: kurtavas, kényszerzubbony, erőszakos mesterséges táplálás, sötétzárka, magánzárka… Hosszas tortúrák közben majdnem Recskre került ő is. Az átélt megpróbáltatások hatására jellemző, hogy Pista bácsi élete végéig nem emlékezett arra – amit dokumentumok bizonyítanak –, hogy fogva tartása alatt megfordult Kistarcsán is… 1953. október 22-én szabadult a rabságból. De ez nem jelentette, hogy innentől az élete fáklyásmenet lett volna. Sőt!

Pista bácsi 2002-ig tartó élete sok további megpróbáltatást tartogatott, melyekről a források tükrében pontosan beszámol a kivételes kötet, mely bár egyetlen ember sorsát tárja elénk, mégis pontos és hű krónikája annak a borzalomnak, amit ember emberrel tett a XX. században. De szerencsénkre ez a könyv sokkal több ennél, ha úgy tetszik, remény a reménytelenségben.

A Gulagon a Vatikánnak kémkedett Pista bácsi…
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top