+ Interjú

Szükségem van az írásra az életben maradáshoz – Interjú Matěj Hořava cseh íróval

“Az írás számomra menekülés volt egy másik világba” – mondja Matěj Hořava, akinek első prózakötete 2015-ben látott napvilágot Pálinka (Pálenka) címmel. A csehországi születésű, jelenleg Grúziában élő szerzővel a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk magányról, önbizalomról, nosztalgiáról és a magyar pálinkáról.

Az április 19-22. között megrendezett XXV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége volt az álnéven publikáló Matěj Hořava. A 38 éves szerző Csehországban született, élt a Bánátban, 5 éve költözött Grúziába. Versei és elbeszélései számos folyóiratban megjelentek. Első prózakötete 2015-ben látott napvilágot Pálinka (Pálenka) címmel. Az önéletrajzi ihletésű könyv főszereplője egy fiatal morvaországi tanár, aki azért érkezett a bánáti faluba, hogy felejtsen, ám a vidéki magányban és vadromantikában egyre több régi emlék tör a felszínre. A kötet 2015-ben elnyerte a Cseh Könyv, illetve a Magnesia Litera díjat. A Pálinka – Prózák a Bánátból áprilisban magyarul is megjelent a Typotex Kiadónál Peťovská Flóra fordításában. A szerzővel – aki egyébként nemigen szokott interjút adni –  a Millenáris Park zöld gyepén ülve beszélgettünk, rögtön a könyvfesztiválos kötetbemutatója után.

– Most mutatta be a Pálinkát a magyar olvasóközönségnek. Szeret a saját könyvéről beszélni?

Nem szívesen beszélek a könyvemről. Csehországban például sosem beszéltem róla. Ez alól kivételt képeznek azok az országok, ahol lefordították a regényemet. Nem azért, mert kirándulásokat szeretnék szervezni magamnak. Kizárólag a könyv fordítói miatt fogadom el ezeket a meghívásokat. Egy lefordított regény szerintem egy teljesen új könyv. A műfordítók munkája rendkívül nehéz, így próbálok segíteni nekik, hogy a munkájuk nagyobb figyelmet kapjon.

– A Pálinkában fontos szerepet kap a magány. Hogyan viszonyul az egyedülléthez?

Hol negatívan, hol pozitívan. Egy ideje viszonylag magányosan élek. Grúziában el vagyok szakítva a régi ismerőseimtől. Ez a fajta magány jelenik meg a Pálinkában is.

– Sokan azt mondják, az írás eleve magányos műfaj.

Számomra mindenképp. Korábban profi sportoló voltam. Sportiskolába jártam. Sokáig arról szólt az életem, hogy edzés, iskola, edzés, iskola. Reggel hatkor indultam el otthonról és este nyolcra értem haza. A nagymamámnál laktam, aki vak volt. Az írás számomra menekülés volt egy másik világba. A sportolótársaim egyáltalán nem érdeklődtek az irodalom iránt, úgyhogy senkivel sem tudtam beszélgetni az írásról, senkinek sem mutattam meg a szövegeimet. Ez kitartott 12 éves koromtól kezdve egészen 36 éves koromig, amikor elküldtem néhány kéziratomat a leendő szerkesztőmnek.

Peťovská Flóra, a Pálinka fordítója olvas fel a regényből a Könyvfesztiválon, mellette Matěj Hořava, G. Kovács László és Czinki Ferenc – fotó: Várkonyi Zsolt

– Csehországban született, élt a Bánátban, aztán Grúziába költözött. Mit keres, amikor egy új országba vezeti az útja?

Mindig a munka miatt költözök. Nem kalandvágyról vagy romantikáról van szó, bár aztán a valóság meghozza azt is. Nem olyan helyekre költözöm, melyeket korábban ismertem vagy szerettem volna. A Bánátban és Grúziában is akkor jártam először, amikor ott munkát kaptam. Annak viszont valószínűleg van jelentősége, hogy mindig olyan országokat választok, melyek valamilyen szempontból a periférián vannak.

– A Pálinka főszereplője – akit magáról mintázott azért érkezik a bánáti faluba, hogy felejtsen, ugyanakkor folyamatosan régi emlékeket idéz fel. Jól érzem, hogy nosztalgikus típus?

Szeretném azt hinni, hogy nem. Inkább realista típus szeretnék lenni, de valójában igencsak nosztalgikus ember vagyok.

– Mi volt a legfontosabb felfedezése önmagáról grúziai élete során?

Sokkal inkább elkezdtem érdeklődni a cseh kultúra iránt. Elkezdett hiányozni Brünn és Morvaország. Iskolás éveimet Brünnben töltöttem. Akkor szó szerint utáltam a várost. Mostanában néha visszamegyek, mert rájöttem, szeretem. Az utóbbi időben sokkal több időt töltök a családommal, mint korábban. Amikor évente kétszer hazamegyek Grúziából, akkor van lehetőségem találkozni velük és a barátaimmal. A legfontosabb, amire Grúziában rájöttem, hogy egyszer vissza szeretnék térni Csehországba. Hiányzik a cseh nyelv, hogy mindenkit értek magam körül. Sokkal jobban hiányzik, mint azt bármikor gondoltam volna. Egyre erősebb bennem az érzés, hogy valahol máshol vagyok otthon.

– Pontosan hol van ez az otthon?

Az otthon számomra három helyet jelent, Csehországot, Morvaországot és Sziléziát. Csehországban és Morvaországban sosem egy városban éltem. Az otthon az a falu, ahol most a szüleim élnek. Brünn az a város, ahol a legtöbb barátom van, Brandýs pedig az a település, ahol a nővérem lakik.

– A könyvbemutató végén azt mondta,  legközelebb akkor jelenik meg könyve, ha egyszer ismét úgy felönt a garatra, hogy el merje küldeni a kéziratait egy szerkesztőnek. Ennyire nem bízik a saját tehetségében?

Nem igazán (nevet). Nem szeretem a saját szövegeimet olvasni. A Pálinkában az igazság található, nem pedig egy póz.

– De azért várhatnak még öntől újabb könyvet az olvasók?

Elképzelhető, bár engem nem az új könyv megjelenése okozta öröm inspirál. Szükségem van az írásra az életben maradáshoz. Gyakran azért sem publikálok, mert folyton csak írok és írok. Nem szeretném a régebbi szövegeimet olvasni. Ezért viszont senkinek sem tudom őket elküldeni. Hiszek benne, hogy el fog jönni a pillanat, amikor újra elolvasom őket, kiválasztok néhányat és elküldöm egy szerkesztőnek. De ez borzasztóan nehéz pillanat lesz (nevet).

– A könyvben sokat ír a pálinkáról, melyről többször is azt írta, gyenge. Kóstolta a magyar pálinkát?

Főleg külföldön találkoztam a magyar pálinkával. Illetve egyszer Szegeden is volt szerencsém megkóstolni, méghozzá elég tisztességesen (nevet).

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top