+ Képzőművészet

Eddig soha nem látott Czóbel-festmények az új kiállításon

Czóbel művei – számtalan műgyűjtőhöz kerülve – szétszóródtak a világban, bizonyítva azt, hogy festészete kelendő volt szinte egész pályafutása alatt, ahogy ma is az.

Enteriőr nővel az ágyon 1922 Buchheim Museum der Phantasie, Bernried am Starnberger See HUNGART C2018

Újragondolt Czóbel 3.0 – Híd a ’Die Brücke’-hez – Fókuszban Czóbel expresszionizmusa, Czóbel Múzeum Szentendre,  2018. május 04. – 2019. május 04.

A 2018-as újrarendezés is hozott szenzációkat

Czóbel Béla életműve még mindig rengeteg titkot rejt, amibe a harmadszorra felfrissített szentendrei tárlat ismét betekintést ad: az ismert, valamint a raktárból nemrég előkerült képek mellé most 13, eddig nem látott festmény érkezett a Czóbel Múzeumba. A művész hosszú élete során közel ezer képet festett, amelyből több száz elveszett, s a mai napig ismeretlen helyen lappang. Többek között ilyen lappangó képeket is láthat végre a nagyközönség májustól Szentendrén. Az előző két évhez hasonlóan idén is folytatódik az a hagyomány, hogy a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum Czóbel Múzeuma olyan képeket is kiállít, melyeknek mindkét oldalára került festmény – Czóbel vagy valamelyik kortársa által festve.

A raktár mélyéről előkerült, a korábbi állandó kiállításon eddig nem látott művek mellett idén három festmény másik oldalát tekintheti meg a látogató: ezek a frissen feltárt képek eddig átfestve, rejtve szunnyadtak. A bergeni szélmalmot ábrázoló kép hátoldalán, a fehérre mázolt felület alatt egy olyan nonfiguratív festményt találtak a szakemberek, melynek felbukkanása – a teljes feltárás után – nemzetközi viszonylatban is szenzáció lesz.

Önarckép 1920 magántulajdon HUNGART C2018

Czóbel korai, posztimpresszionista és fauve periódusa – amit a gyűjtők és műkereskedők a legtöbbre értékelnek – szintén évről évre kiegészítésre szorul, s ezúttal is kiváló, főműveknek tekinthető alkotások egészítik ki a múzeum törzsanyagát. Közülük is kiemelkedik egy Nyergesújfalun festett tájképe, mely által a fauve-izmus hazai elterjesztéséhez köthető nyergesi korszaka első alkalommal látható e múzeum falai között.

Az idei év harmadik nagy meglepetése, az az USA-ból, magángyűjtőtől kölcsönkapott festmény, mely eddig még csak katalogizálva sem volt/teljesen ismeretlen volt a Czóbel életműben. A „Gyermekek a réten” című képet 1904-ben, nagybányai korszakában festette, és biztosan tudható, hogy ez az eddig ismert legnagyobb kompozíció Czóbel akkori időszakából.

Az új képek nagyrészt Ausztriából, Németországból, Franciaországból és a tengerentúlról érkeztek, s számos olyan ritkaság van köztük, melyek még soha vagy emberöltők óta nem szerepeltek hazai kiállításon. A legkomolyabb hozzájárulást a Buchheim Múzeum nyújtotta ahonnan három, valóban ritkaságszámba menő, korábban ismeretlen Czóbel mű érkezett.

Czóbel expresszionizmusa és a Die Brücke csoport

Tavaly Czóbel hollandiai periódusa kapta a fő hangsúlyt, az idei koncepcióban a festő németországi expresszionizmusa került előtérbe. Az 1905-ben Drezdában alapított csoport lendületes és újszerű hozzáállása az alkotáshoz nevükben is manifesztálódott: a régit (impresszionizmus) és az újat (expresszionizmus) összekötő hidat fejezi ki. Czóbel berlini évei alatt, 1919-től 1925-ig követője lett a sajátos életstílusban élő társaságnak, mely szorgalmazta a tudatalatti felszabadítását, és spontaneitást, ösztönösséget, formai redukciót várt el tagjaitól. A lüktető nagyváros, Berlin, nagy hatással volt Czóbelre: nyüzsgő városképei, szobabelsői érzékletesen tudósítanak ott töltött éveiről.

Czóbel Béla Kertész (Falusi boltos) 1922, FNAC 9436, Centre national des arts plastiques (France) HUNGART C2018 fotó Fabrice Lindor

Czóbel Béla jelentősége

A modern magyar festészet egyik legmeghatározóbb, nemzetközileg is ismert egyénisége Czóbel Béla. Pályakezdésétől kezdve, kortársai által is elismert módon befolyásolta a magyar festészet fejlődését, ismert volt az európai modernizmus több centrumában. Már huszonhárom éves korában bemutatták műveit Párizsban, majd a Salond’Automne és a Salon des Indépendants fauve termének állandó kiállítója lett. A nagybányai művésztelep reformerei közé tartozott és alapító tagja volt a budapesti Nyolcak csoportnak is, mely csoportból egyedül ő vált nemzetközileg ismertté.

Enteriőr nővel az ágyon 1922 Buchheim Museum der Phantasie, Bernried am Starnberger See HUNGART C2018

Czóbel művei – számtalan műgyűjtőhöz kerülve – szétszóródtak a világban, bizonyítva azt, hogy festészete kelendő volt szinte egész pályafutása alatt, ahogy ma is az.

Az új kiállítás a festő pályaszakaszait az életmű kronológiáját követve, helyszínek szekcióira bontva mutatja be nagybányai indulásától a párizsi fauve korszakon, a Nyolcakhoz való csatlakozásának idején, majd a hollandiai éveken és a német expresszionisták körében töltött berlini perióduson át Párizsba való visszaköltözéséig, s végül az életmű zenitjét jelentő Párizs és Szentendre között ingázó hosszú időszakáig.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top