+ Életmód

Halassy Olivér amputált lábbal volt a magyar vízilabda csodafedezete – dokufilm

A legendás sportoló lánya, Halassy Ilona megkönnyezte a filmbemutatót.

balra

Bemutatták csütörtökön a kétszeres olimpiai bajnok, amputált lábú úszó és vízilabdázó Halassy Olivérről készült dokumentumfilmet.

A vetítés előtti sajtótájékoztatón Czinke Gyula, “A csodafedezet – Vitéz Halassy Olivér” című alkotás társrendezője azt mondta:

“Ezzel a filmmel emléket szerettünk volna állítani hazánk egyik legnagyobb sportegyéniségének”.

“Halassy Olivér emberfeletti teljesítménnyel olyan rekordokat döntött meg, amelyet a mai élversenyzők is megirigyelnének”

– mondta Czinke Gyula, aki szerint a filmnek az az üzenete a mai fiatal generáció számára, hogy a saját céljainkat sose adjuk fel, hanem ugorjuk át az akadályokat úgy, ahogyan annak idején Halassy Olivér tette.

“Ő ugyanis kitartásával és akaraterejével legyőzte saját testi akadályait és elérte céljait”.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke:

“Halassyt tekinthetnénk Magyarország első parasportolójának, bár ő sem így élte meg az életét, hanem teljes sportolónak tartotta magát, és az épek között versenyzett”.

Az MPB elnöke emlékeztetett arra, hogy 48 évvel ezelőtt a mozgásgátoltak sportolását támogató első magyarországi sportegyesületet is Halassy Olivérről nevezték el.

“Ezzel a filmmel megnyílik az út az olyan nagyszerű sportolók bemutatása előtt, akik az életből adódó nehézségeiket legyőzve érték el sikereiket”

– mondta Szabó László, aki szerint a magyar parasport origóként tekint Halassyra, mert nemcsak egy kiváló sportoló, hanem egy nagyszerű magyar ember is volt.

Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó arra hívta fel a figyelmet, hogy abban a korszakban, amikor Halassy játszott, a magyar vízilabda válogatott majdnem 11 éven át veretlen tudott maradni.

“Fantasztikus korszak volt ez, fantasztikus egyéniségekkel és erős csapatszellemmel, és ez az eredményekben is megmutatkozott”

– mondta Benedek.

A szintén háromszoros ötkarikás győztes Kiss Gergely, a dokumentumfilm producere és gyártásvezetője elmondta, hogy Halassyt azért nevezték csodafedezetnek, mert a medencében Jolly Joker volt, aki ha kellett gól lőtt, de ha arra volt szükség, embert is tudott fogni. Hozzátette: bár a csapattagok között voltak nézet-, származásbeli és vallási különbségek, a vízben azonban ezeket félre tudták tenni.

A legendás sportoló lánya, Halassy Ilona megkönnyezte a bemutatót, amelyet a nézők tapssal fogadtak.

Czinke Gyula elmondta, hogy a A Green Screen által készített, s a Médiatanács által támogatott dokumentumfilmet május közepétől több alkalommal is bemutatja a Hír TV, júniusban néhány budapesti moziban, valamint vidéki megyeszékhelyen lehet megtekinteni, majd szeptembertől sportegyesületekkel és sportszervezetekkel együttműködve is terveznek vetítéseket.

A csütörtöki premieren részt vett többek között Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, Kárpáti György háromszoros olimpiai aranyérmes vízilabdázó, valamint a sportág és a magyar sport számos neves egyénisége.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top