Mind Magyarország, mind az Európai Unió szabad Állampolgáraként a szívem vérzik, amikor arról értesülök, hogy szlovák állampolgárságuktól fosztják meg a felvidéki magyarokat...
Lelkiismereti okokból benyújtották a fel-, illetve lemondásukat a Magyar Nemzet, az MNO, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió vezetői pénteken -...
Az engedéllyel a rendőri kordon mögé vonulhatott és ott a rendőrtisztviselő által kijelölt helyen tartózkodhatott, méghozzá a szükségeshez képest.
Az utóbbi két hónapban szorongó Varga László atyának többen azt ajánlották, hogy környezetváltozásra van szüksége. Az atyát már tíz napja nem találják.
2015. január 29-én törvényszéki határozat értelmében véglegesen beszüntette tevékenységét a marosvásárhelyi Mentor Kiadó.
Világsztárt lát vendégül Pribojszki Mátyás február 13-án a Budavári Művelődési Házban, ugyanis az ismert hazai szájharmonikás Big Daddy Wilson amerikai bluesénekessel lép...
A Pertti Kurikan Nimipäivät nevű finn zenekar 4 mentálisan sérült középkorú punkból áll. A punkzenekar akkor került először reflektorfénybe, amikor 2012-ben elkészült...
A Carboonfools új videóklipjét a Czechoslovakian Disco című dalra forgatta és a címhez híven az együttes a klipben többször is megidézi Jiri...
Az Oscar-díjra jelölt Timbuktu című film mellett egy kis ízelítőt is láthatnak a nézők a Duna Televízión márciusban új évaddal jelentkező Bábel...
Az Országos Széchenyi Könyvtár blogján publikálta Kodály Zoltán 1959-es levelét Cserépfalvi Imréhez, aki a reklamáció szövege szerint sosem vette fel a telefont...
Az első napon, február 19-én, csütörtökön fél áron ehetnek a vendégek, hiszen a Budapesti Halfesztivál immáron második éve tagja Torkos Csütörtök mozgalomnak.
Orbán Viktor miniszterelnökkel közölt interjút csütörtökön a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap 'Nem akarunk multikulturális társadalmat címmel'.
Egy pályázatban vezérigazgatót keresnek, több ösztöndíjat is kínálnak, de pályázhatsz honlapfejlesztésre, kiírtak plakátpályázatot is, és sok más művészeti pályázatot.
Február 28-ig pályázhattok a Paul Celan-ösztöndíjra, amellyel egy mű lefordításához kaphattok havi 635 ezer forint támogatást, közben pedig 3-6 hónapot tölthettek Bécsben.
Mindenkinek van néhány mondat a fejében, ami egész életén át elkíséri. Van köztük olyan, ami halálra idegesíti az embert, de van olyan...
Az 1858-ban épített templom kikiáltási ára 810 ezer lej, (56,7 millió forint), a parókiáé és a hozzá tartozó teleké pedig 90 ezer...
A két író Shiri Zsuzsa újságíróval együtt a Drory Izraeli Magyar Könyvtár vendége lesz a február 12-ig tartó rendezvényen. A könyvvásár első...
Juronics Tamás a balettegyüttes művészeti vezetője a darabról tartott szerda sajtótájékoztatón elmondta, 1995-ben Sárember címmel már készített koreográfiát a román származású, évtizedek...
Átadták a tavalyi év legjobb levéltári kiadványait elismerő díjakat szerdán a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárában. Az átadón öt kategóriában – legjobb...
Huszonöt éve alakult meg a világzenét etno, trance, tribal-rock hangzással vegyítő Korai Öröm. A több alváltozatban létező zenekar a jubileum alkalmából csütörtökön...
Novák Péter rendezi az István, a király című rockopera új előadását. Szörényi Levente és Bródy János műve augusztus 19-én az 1983-as bemutató...
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM), a Néprajzi Múzeum, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és az Eötvös Loránd Tudományegyetem...
Napjaink jól ismert rapperei, zenészei és színészei öltöztetik modern köntösbe a magyar költészet klasszikusait a Red Bull Pilvaker estjén március 15-én az...
Különleges tárlatvezetésekkel és kísérőpogrammal zár vasárnap a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum ötezer év kínai művészetét áttekintő kiállítása.
A zsidók babiloni fogságát dokumentáló, 2500 éves akkád ékírásos agyagtáblák első kiállítása nyílt meg a héten Jeruzsálemben, a Biblia Földjei Múzeumában -...
Szecessziós herendi porcelánremekekből nyílik tárlat pénteken a szegedi Reök-palotában. A március közepéig látható tárlat anyagát a Herendi Porcelánmúzeum gyűjteményéből válogatták, és egyetlen...
Három kiállítási-művészeti idényre osztja fel a jövőben az éveket a prágai cseh Nemzeti Galéria. A téli idény nagy eseménye az Oskar Kokoschka...
Az elmúlt huszonöt évvel foglalkozik három is az idei Aegon Művészeti Díjra jelölt szépirodalmi alkotások szűkebb, tízes körébe bekerült művek közül. Az...