+ Média

Eltűnt egy jezsuita atya

jezsuita

Az utóbbi két hónapban szorongó Varga László atyának többen azt ajánlották, hogy környezetváltozásra van szüksége. Az atyát már tíz napja nem találják.

Az utóbbi két hónapban szorongó Varga László atyának többen azt ajánlották, hogy környezetváltozásra van szüksége. Az atyát már tíz napja nem találják.

Az itt olvasható levelet a jezsuita.hu közölte:

Kedves Barátaink!

Imáitokat kérem: január 27-én Varga László atya eltűnt a közösségünkből, azóta sincs semmi hír róla és ő sem jelentkezett.

Akik találkoztak vele, látták szorongását, bár ennek feldolgozásában szakemberek is sokat segítettek. Az elmúlt két hónapban sokat beszéltünk vele, hogy mivel lehet segíteni. Végül abban maradtunk, hogy környezetváltozásra van szüksége, ezért a tavaszi szemeszterben a jelen feladatai alól felmentést kap és felmegy a Manrézába pihenni, megfelelő kísérést kapva.

László atya (mint utólag kiderült) kedd hajnalban ment el és eltűnése este tudatosult. A keresés a rendőrséggel együtt még azon az éjjelen elindult.

Azt feltételezzük a mély természetszerete alapján, hogy talán kiment egyedül barangolni a hegyekbe. Egy feltevés alapján a rendőrség elkezdte a Dobogókő melletti, általa nagyon kedvelt részek átvizsgálását. Nagyban nehezíti a keresést, hogy a decemberi ónos eső miatt a Pilisbe az erdészet és a rendőrség nem enged civil keresőket, csak a hatóságok által szervezett formában folyhat a kutatás, mert életveszélyes az erdő – itt azonban a rendőrség megtett minden tőle telhetőt. Sikertelenül.

Ha bárki látta kedden vagy azóta, vagy bármilyen olyan információt tud, ami segíthet a keresésben, azt kérjük jelezze közvetlenül Forrai Tamás vagy Koronkai Zoltán felé. ( provincialis@jezsuita.hu) Minden hír segítő lehet, növelheti az esélyt a megtalálására.
Kérem, hogy imádkozzunk érte és az őt keresők sikeres munkájáért!

P. Forrai Tamás SJ

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top