Észak-Karolina kormányzója, Pat McCrory jelenleg az általa aláírt törvénytervezetben szereplő változtatások egy részének visszavonását mérlegeli az LGBT-közösség tagjainak védelme érdekében.
Az elismerésben Breaking News kategóriában a New York Times és a Thomas Reuters hírügynökség csapatai részesültek a 2015-ös menekültválság eseményeinek dokumentálásáért.
Itt a Libri, a Jelenkor, a Helikon, a Park és a Kolibri Kiadó programjait találod a XXIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
A Richter Aranyanyu Díjjal az elmúlt öt évben eddig 37 segítő szakmában dolgozó nőt tüntettek ki, így általuk olyan területek is figyelmet...
A nyomozás során a püspök tájékoztatása szerint nyolc-kilenc olyan esetre derült fény, amikor kiskorúak sérelmére követtek el szexuális bántalmazást, az áldozatok 12...
1955. április 18-án, 76 éves korában hunyt el Albert Einstein. A mellette hat éven át szolgáló Hera Waldow 21 évesen lett Einstein...
Az "Itt vagyunk!" projekt színes kisbusza 10 vidéki városba látogatott el, ahol helyi aktivisták mutatták meg magukat és növelték az LMBTQI-emberek láthatóságát.
Az elképzelt foglalkozások között szerepel például a tűzoltó, a tengerész, a katona, de olyan szakmák is,amelyekben a nők jelenléte természetes.
Kulka János az elmúlt héten, kedden este lett rosszul, a mentők késlekedés nélkül a kialakult idegrendszeri tünetek miatt a Honvéd Kórház Idegosztályára,...
A 15 perces alkotás egy képzelt társadalomban bekövetkező változást taglal több karakter aspektusából, kísérleti történetvezetéssel és pajkos életképekkel.
Az irodalmi programok mellett koncertek, kiállítások, zenés irodalmi kvízjáték, könyves-macskakőkoptató játék, egyedi könyvjelző-, papírékszer-, zsonglőrlabda és kuflikészítés, interaktív színpadi előadás Kicsibácsival és...
A program nevét fesztiválról együttlétre változtatták, majd ehhez a szervezők hozzávették a tartóshullám nevet. Ezzel kívánják jelezni, hogy a rendezvényen a film...
A beszélgetésben több közéleti témát is érintenek, Röhrig Géza például azt is elmeséli, hogy felajánlotta szolgálatait Orbán Viktornak a díszvacsorán.
Az Élet menete ma a Károly körút – Deák tér – József Attila utca – Széchenyi tér – Zrínyi utca útvonalon keresztül...
Az Avignoni Fesztiválon bemutatott, Nevek erdejében című előadást láthatja a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) közönsége hétfőn a Nemzeti Színházban. A darab...
Elindult az Élet menete Budapesten vasárnap délután. A Dohány utcai zsinagógától a sófár hangjára induló tömeg a Károly körút - Deák tér...
Lukács Sándor Kossuth-díjas színművész, Korbuly Péter bemondó, műsorvezető, beszédtanár, az MTVA Montágh Testületének elnöke és Minárik Tamás, a pécsi Apáczai Csere János...
A januári hivatalos átadó után április 19-én a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit a ljubljanai Balassi Intézet.
Adakozási rekordot döntöttek tavaly a leggazdagabb britek, a legtöbbet közülük Elton John, a brit pop veteránja, Joanne K. Rowling, a példátlan sikerű...
Az AC/DC tegnap éjszaka bejelentette, amit már korábban is sejteni lehetett.
Egy ideje már a Google-höz tartozik a Spotlight Stories, amelyik interaktív rövidfilmekre szakosodott - most az új film mellé egy technikai újítás...
Több mint 20 iskola 500 nehéz sorsú fiatalja táncol Stravinsky muzsikájára június 3-án a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) ingyenes TérTáncKoncertjén a budapesti Hősök...
Meglehetősen ütős trailert forgattak Danny Wallace Hamish és a RémDermesztők című új könyvéhez.
Tegnap adtuk hírül az MTI nyomán, hogy pert indított elmaradt miskolci rendezései miatt Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház tavaly márciusban indoklás...
A zsűri a párlatok négy tulajdonságát osztályozta: a tisztaság, az aroma/karakter, a szájérzet és az utóérzet/harmónia. Minden tulajdonságra 5-5 pontot adtak, 14...
Tavaly a kormány internetadó ötlete kiverte a biztosítékot, és a tüntetéseken tiltakozásul több tízezren fölvonultak. Utána több tízezer résztvevővel folytatott nemzeti konzultáció...
Feldmár András pszichológus gondolatait többször idéztük, cikkeit ajánlottuk olvasóinknak, most a Feldmár Intézet FB-oldalán olvastunk egy történetet öt majomról és egy banánról,...
Bergman Szenvedély című darabját próbálják a Nemzeti Színházban, amelyről a darab rendezője, Kiss Csaba egy szép történetet tett közzé a facebook-oldalán. Itt...