A rendezvény miatt délután jelentős forgalmi változásokra kell számítani a budapesti közösségi közlekedésben. Módosul a 9-es, a 15-ös, a 16-os, a 105-ös...
Az alkotás a tartalom és a forma különleges egységét teremtette meg nagyon fegyelmezett, kifinomult és leegyszerűsített stílusban, finoman ábrázolva fiatal és túlérzékeny...
Nem csak fotósa, de mozgatórugója, állandó közreműködője volt fesztiválunknak; látványos ötleteivel, alkotásaival rendszeresen meglepte a város közönségét.
A fogyasztás- és profitcentrikusság egyre erőteljesebb elterjedésével az ünnep létrehozásának képessége kiveszett a fesztiválok többségéből, devalválódott maga az elnevezés is. A szervezők...
Meghatároztuk azt, hogy a bemenő jelek kizárólag a Napból érkeznek. Az egyik féle jel a Nap elhelyezkedése a horizonton, a másik az...
Ezúttal a Líra csoport kiadóinak programjai és dedikálásait gyűjtöttük össze olvasóinknak: Athenaeum, Magvető, Rózsavölgyi, Manó Könyvek, General Press, Corvina.
Törőcsik Mari évek óta ápol nagyon jó kapcsolatokat Kulka Jánossal, aki kedd este került kórházba a Katona József Színház hivatalos értesítése szerint.
A fotós az idős fákra, mint a Föld legnagyobb és legöregebb élő emlékeire tekint, melyek szimbolikus jelentőséggel bírnak.
A pizsamaparti az ismeretterjesztés új formája, ahol a gyerekek szórakozva tanulhatnak egy izgalmas éjjeli kalandtúra keretein belül.
A pad saját fejlesztésű finombetonból készült és különböző alakzatokban lehet összerakni.
A kiállított alkotások hordozhatók lesznek, kiállják a zord időjárási körülményeket és nem károsítják a környezetet.
Az ő nevéhez köthető, hogy a Heves megyei Átány község bekerült a néprajzi világirodalomba.
Míg egyesek szerint a kisfilm innovatív és dinamikus, mások azt mondják, hogy a videó egyáltalán nem tükrözi a valóságot.
Az olasz szakemberek még 1973-ban kezdtek el da Vinci rokonai után kutatni és végül 35 nem közvetlen leszármazottját találták meg.
Hasonló méretű zsinagóga a második világháború óta nem létesült Magyarországon.
A színész felismeri családját, a kérdésekre pedig pislantással válaszol.
A latin jazz úttörőjeként a Volcán tagjai – Gonzalo Rubalcaba, Horacio ‘El Negro’ Hernandez és Armando Gola – több mint 150 albumon...
A múzeumot ott nyitják meg, ahol Chaplin élete utolsó negyed századát töltötte feleségével, Oonával és nyolc gyermekükkel.
A Record Store Dayt minden évben megrendezik április harmadik szombatján. A rendezvény nagykövete ezúttal a Metallica lesz.
Élénken élnek bennünk a közelmúlt közbeszédében feltett kérdések: mi a nők ideális szerepe? a női önmegvalósítás kimerül-e a gyermeknemzésben? hány gyerek születik...
A színészt jelenleg az Országos Idegtudományi Intézet intenzív osztályán kezelik. Az orvosok még nem adtak hivatalos tájékoztatást állapotáról.
Egy 16. században készült kép esett áldozatául a szomszéd gondatlan falfúrásának. Szerencsére Szent Péter arcának nem esett baja.
A Sziget szervezői újabb neveket jelentettek be. Immár azt is tudjuk, kik nyitják majd a fesztivált a mínusz egyedik napon, augusztus 10-én.
Igor Morski szürreális képei szatirikus módon figurázzák ki a 21. század emberét.
Az Apa Zenél együttes rendszeresen foglalkozik közéleti eseményekkel. Ezúttal a vasárnapi zárva tartás eltörlése adott nekik ihletet.
A színészt kedd este szállították kórházba, ahol életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta. Egyes információk szerint Kulka sztrókot kapott.
Nyilvánosságra hozta novemberi és decemberi műsorának egy részét a tavalyi november 13-i párizsi merényletek egyik helyszíne, a Bataclan koncertterem, ahol a 130...
Ezt azért nem gondoltuk volna az 1970-es évek derekán, hogy a Rubik-kocka, amit a tízórai szünetekben is tekergettünk, ekkora utat fog megtenni.