Megvan az AC/DC új énekese

acdc

Az AC/DC tegnap éjszaka bejelentette, amit már korábban is sejteni lehetett.

Az AC/DC nagyjából egy hónappal ezelőtt állította le amerikai turnéját, amikor kiderült, hogy Brian Johnson énekes füle annyira rossz állapotban van, hogy az újabb koncerteknek komoly egészségügyi kockázatai lehetnek. Tegnap este az AC/DC bejelentette, hogy folytatják a turnét, méghozzá a Slash-hel újra összeboruló Axl Rose lesz az új énekes – olvastuk a MusicPress facebookján.

Egy korábbi interjújában Brian Johnson azt mondta, hogy a hallásvesztése nem is kifejezetten a zenének köszönhető, hanem az autóversenyzői szenvedélye; ugyanis figyelmen kívül hagyta sokáig, hogy a bukósisak alatt érdemes füldugót is használni, ez vezetett a mostani halláskárosodáshoz.

Tegnap egyébként a Guns N’ Roses a Coachella fesztiválon játszott, ahol Angus Young is beugrott két szám erejéig, a Whole Lotta Rosie felvételét alább láthatod:



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!