Az Átváltozó Egyesület hisz abban, hogy a játék mint természetes és népszerű tevékenység, a világ megismerésének és a gondolati szabadság megtapasztalásának elsődleges...
A versenyben a díj átadását megelőző évben megjelent, magyar szerzők által magyarul írt, első megjelenésű, szépirodalmi és tényirodalmi művek vehetnek részt.
A szakmai grémium ajánlása nélkül kerülhet a pályázat a szombathelyi közgyűlés elé, amely március 2-i ülésén vagy ismét kinevezi az egyedül pályázó...
A színész a napokban fejezte be a forgatást Texasban Robert Rodriguez Alita Battle Angel című sci-fijén, de még sohasem vágyott ennyire haza,...
Eddig 7004-en jutottak fel a helyiek által Csomolungmának nevezett hegy tetejére a Himalájában, de kétszáznál is kevesebben vannak azok, akik oxigénpalack nélkül...
A Testről és lélekről magyarországi díszbemutatójával nyílik vasárnap a Magyar Filmhét, a művet március 2-től játsszák a mozik.
McCartney nem az egyetlen ismert személy, aki közreműködik Ringo Starr új lemezén.
Czóbel Béla Váza a széken című csendéletének a hátoldalán 2014-ben a Czóbel, egy francia magyar című életmű kiállítás előkészítése közben került elő...
Korábban a miniszterelnök fotósa volt.
Az eltulajdonított képek: Picasso - Galamb borsóval; Matisse - La pastorale; Braque - Olajfa Estaque közelében; Modigliani - Nő legyezővel; Léger -...
A határidő lejárta után Jordán Tamás nyilvánosságra hozta pályázatát, Dér Andrásét pedig a szombathelyi nyugat.hu portál "szerezte meg" és február 15-én közzé...
Szédületes fogadtatása volt Makk Károly Szerelem című filmjének az 1971-es cannes-i fesztiválon. El is nyerte a zsűri díját. Negyvenöt évvel később, a...
Angela Lansbury játssza majd a léggömbös nénit a Mary Poppins visszatér című Disney-filmben – számolt be a brit The Independent online kiadása....
Internetes oldalakon biztatják öngyilkosságra a gyerekeket, és a jelenség olyan mérteket öltött, hogy az ukrán rendőrség kiberosztálya sajtóközleményben figyelmeztette a veszélyre a...
Arra figyelmeztették a vevőket, hogy a játék adóvevőjén keresztül hackerek beszélni tudnak a gyerekekhez.
A magyar színészek közül mások mellett Gryllus Dorka, Csőre Gábor és Kapácsy Miklós szerepel a német filmsorozatban, amelynek elkészítésében több száz magyar...
A nők filmiparban való diszkriminációja régóta vitatéma Hollywoodban, a tavalyi év statisztikai adatai azt jelzik, hogy nem történt előrelépés a női rendezők...
A legtöbb helyszínen, ahol eddig forgattunk, általában megtiltották, hogy itt vagy ott jeleneteket vegyünk fel, Dubrovnikban erre nem volt példa - meséli...
A járványügyi szakemberek azt mondják, hogy egy levegőben terjedő vírus kevesebb mint egy év alatt elpusztíthat 30 millió embert, és valószínű, hogy...
Intenzív, rejtélyes, sötét, másvilági és bensőséges, ezek a szavak jutnak eszembe Kurtág György zenéjéről. Ő hihetetlenül tiszta, ihlető személyiség, akinek zenéjéből sugárzik...
A kaliforniai San Diego egyetemén tanuló kínai diákok tiltakoznak, mert meghívták a dalai lámát a júniusi diplomaosztó ünnepségre.
A kevéssé emberbarát mai társadalom bezárkózásra és védekezésre ösztönzi az embereket, de a zárt felszín alatt kincsek vannak, ezt mutatja fel a...
Magyar alkotás eddig egyszer nyert Arany Medvét: Mészáros Márta Örökbefogadás című drámáját 1975-ben tüntették ki a Berlinale legfőbb elismerésével.
Tudatni kell a tízmillió magyarral és a külföldön élő négymillió magyarral, hogy 'itt olyan dolgok történnek a művészet területén', amelyeket nem méltányolnak...
A filmnek ez már a második közönségdíja, mert a Miamiban megrendezett Zsidó Filmfesztiválon a narratív kategóriában is a legjobbnak választották
A világ filmkritikusait tömörítő szervezet (FIPRESCI), az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasói zsűrije is a magyar versenyfilmet díjazta.
A két Oscar-díjas színészt azért kérték fel erre, mert 1967-ben készült klasszikus filmjük éppen idén ünnepli 50. évfordulóját.
Van néhány meglepő ösztöndíjunk, pl. alkotóházba várják az információk kiszivárogtatóit és a hackereket, másik öt ösztöndíj mellett gyerekkönyvek kedvezményes beszerzését is támogatják.