A Hotel Florida nem a spanyol polgárháború története; ilyen műből sok született, a témához minden ideológiai oldal hozzátette a magáét, nekem pedig...
Ha azt kérdezné valaki, hogy forgathatunk-e egy olyan történetről filmet, amelyben egy fiatal lány abortuszában veszíti el az emberiség az új Messiást,...
Ha kíváncsi vagy, hogyan változott 1910-től 2010-ig a magyar nők hajviselete és sminkje, nézd meg ezt az egy perces videót!
Az állam ipari és munkaügyi hivatala érzelmi sérelem okozása címén bírságolta meg az üzletet.
A korai kereszténységben Jézust nem emberként jelenítették meg, hanem különböző szimbólumok által, és ezek egyike volt a kos.
Az Omega együttes két hónappal ezelőtt tartott hangversenyt a kassai dómban a nyíregyházi vegyes kórus is közreműködésével. Az 1200 hallgató vastapssal jutalmazta...
A műteremben három és fél órát tartózkodott Erzsébet királyné, ahol is életnagyságban készültek róla felvételek magyaros díszruhában: fehér selyemruhában, bársonyderékban, fején diadémmal.
1944. december 27-én a nyilasok Bernovits Vilmát, Salkaházi Sárát és négy üldözöttet hurcoltak el, és lőtték bele a Dunába.
– Semmi kivetnivalót nem találtam abban, amit Ákos mondott, szerintem, finoman is fogalmazott, csak az zavart, amit utána a fejére kapott –...
Samu Mihály az ELTE állam- és jogelmélet tanszékén oktatott, 1964-től 1968-ig docens, 1964-től 2000-ig tanszékvezető, egyetemi tanár volt. Az állam- és jogtudományok...
Hogy mi lesz a jövőben? Ha hívnak máshova, megyek szívesen, akár rendezni is. A Radnóti további életében színészként veszek részt, hivatalos tanácsadó...
Mások mellett a Black Sabbath, az Iron Maiden, a Scorpions, a Cure, Brian May és Kerry Ellis, a Sigur Rós, a Wayne...
Csivavájuk csak a libáknak van. A szőkéknek, a szolisoknak, a műkörmösöknek, a vattacukor illatúaknak. Olyanoknak, akik nem sajnálnak ötven-száz ezret kidobni egy...
A tárlat több száz fényképével, a kortársak videó-vallomásaival, dokumentumok tucatjaival és korszakfestő installáció segítségével nemcsak Hemző Károly fotográfiai életművét mutatja be, hanem...
A júliusban nyílt kiállítás eddig mintegy 90 ezer látogatót vonzott és jelentős, mintegy 170 millió forintos jegyárbevételt hozott a Várgondnokságnak, ami további...
A védelmi idő lejártának sajátos, kettős hatása van. A pozitív oldala, hogy a művek felhasználói könnyebben tudják kiadni, előadni a műveket, ugyanakkor...
Az alkotás két emberről, Renéről és Sayidról szól, akik valahol a schengeni határ közelében, egy kamionban megbújva várja, hogy bejuthasson az új...
Péterfy Gergely a Klub rádió karácsonyi Reggeli gyors című műsorában beszélgetett Rózsa Péterrel, ironizálva beszélt a magyar közállapotokról, véleményére Bruck András reagált...
Trágár történet, melyben bőségesen található indokolatlan kefélés, gyilkolás, fenekelés, csonkítás, árulás, vagyis a közönségesség és istenkáromlás eleddig felderítetlen magassága. Böszörményi Gyula Christopher...
Christopher Moore Bolond című regénye trágár történet, melyben bőségesen található indokolatlan kefélés, gyilkolás, fenekelés, csonkítás, árulás, vagyis a közönségesség és istenkáromlás eleddig...
Tehetséges, határozott, céltudatos, alázatos és szereti, amit csinál. Talán ennek a szerencsés kombinációnak, illetve kiváló zenekarának köszönheti, hogy koncertezett már a Deep...
Hogyan változott a zene az emberiség elmúlt 1000 évében? Öt énekes egy négyperces videóban megmutatja.
Az első öt ember ingyenesen nézheti meg az interneten Hörcher Gábor alkotását, mely egy ralizó fiatal mindennapjait mutatja be.
A brit színész és felesége egymillió dollárral (288 millió forint) segíti a szíriai konfliktus áldozatait - jelentették be vasárnap a kedvezményezett segélyszervezetek.
Mintegy 2500 közreműködővel rendezik meg 2016. április 1. és 3. között a harmincötödik Országos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt Budapesten.
A Ragyogás emlékezetes helyszíneit és jeleneteit mézeskalács segítségével örökítették meg, az eredmény magáért beszél.
Nádas Péter Emlékiratok könyve című regényének orosz fordítása rangos díjat nyert. Vjacseszlav Szereda a legjobb prózafordításért járó díjat kapta meg.
Ha elfelejtjük a családot, az életünket felejtjük el - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vasárnap, a szent család ünnepén tartott szentmisén...