Vitáris Iván: Megírtuk az első regényünket

Iván

Tehetséges, határozott, céltudatos, alázatos és szereti, amit csinál. Talán ennek a szerencsés kombinációnak, illetve kiváló zenekarának köszönheti, hogy koncertezett már a Deep Purple előtt, és a világ számos színpadán. Az Ivan & The Parazol novemberben megjelent új albumáról, zeneszerzésről, az internetes hozzászólásokról a zenekar énekes-dalszerzőjét, Vitáris Ivánt kérdeztem.

A második lemezről azt mondtad, hogy sokkal érettebb, összeszedettebb, és slágeresebb lett mint az első. Mit mondasz a harmadikról?

Ha a második slágeresebb lett meg összeszedettebb, akkor a harmadik lett ennek igazán a letéteményese. Szerintem az első két lemez azzá akart válni, ami a harmadik lett. Mi a másodiknál is nagyon lelkesen álltunk neki a dolgoknak, úgy kezdtük el felvenni, hogy majd ez lesz a világot megváltó lemez. Az előadónak mindig azt kell mondania az új lemezéről, hogy ez a legjobb, és ezt elmondtuk a Mode Bizarre-ról is, de most a The All Right Nows esetében tényleg az van, hogy mind hangzásában, mind a dalok tekintetében is ez egy nagyon összeszedett és végre tényleg kiforrottnak nevezhető sztori, ahol körbeért az az elképzelés, amit az elején megfogalmaztunk.

Ha hasonlítani akarnám valamihez, akkor azt mondanám, hogy az első két lemez egy-egy novella, az All Right Nows meg egy regény. A regényírás szerintem sokkal nehezebb a novellaírásnál, mert a novellaírásnál tudsz jegyzeteket adni, egy-egy jól beleszőtt poént vagy történést, vagy szálat, amit félig-meddig ki tudsz bontani. Egy regény meg az elejétől a végéig van, és végig ér a történet. És nálunk szerintem most ez történt, hogy megírtuk az első regényünket.

Nyilván profibbá váltatok zeneszerzés terén is. Ha ez így van, miben nyilvánul meg? Van például olyan, hogy egy dalötletet már az elején hagytok a francba, érzitek, hogy nem fog működni?

Mindig van olyan, hogy vitázunk ezen, hogy egy kezdeti ötletből lesz-e valami, vagy érdemes-e vele foglalkozni. Voltak olyan dalok, amiket nagyon kellett erőltetni, hogy foglalkozzunk vele. Én úgy érzem, hogy az első lemez esetében, illetve a másodiknak is egy részében a szkeptikusságom leépítődött annyiban, hogy sokkal nyitottabb lettem új ötletekre. Nem emlékszem, hogy most lett volna valami, amire azt mondtam volna, hogy nem.

Korábban viszont gyakran volt ilyen?

Korábban sokszor mondtam ezt. Ez szerintem abból is fakad, hogy elég előítéletes vagyok, emberekkel is sajnos. De ezeket le kell küzdeni, mert egyszerűen nem lehet úgy működni a világban, hogy első benyomásra ítélsz. Akármennyire tartod úgy, hogy jók a megérzéseid, amik természetesen lehetnek jók, de nem hagyatkozhatsz csak ezekre az első megérzésekre. Én ezeket valamennyire leküzdöttem, de mindannyian nyitottak voltunk. Voltak persze olyan dalötletek meg olyan kezdemények, amiknél kellett azon vitázni, hogy ez most legyen vagy ne legyen, de nagyjából az egyetértés jellemezte az egész lemezt. Természetes, hogy a végén, amikor az egész lemez összeáll, van olyan dal, amire azt mondtuk páran, vagy csak én, hogy ezt máshova kellett volna rakni. De úgy érzem, hogy most, főleg így, hogy már játsszuk a dalokat, nagyon egyben van ez a lemez. Tehát nem tudnám azt mondani, hogy egyik vagy másik dal nem illik bele.

A Modernial klipjét Szirmai Gergely rendezte. Ez az ötlet honnan jött?

Őt a Városmajori Gimnáziumból ismerjük, a dobosunk, Simi fölött járt eggyel, ha jól emlékszem, fölöttem meg kettővel járt. A gimiben voltak összetűzéseik Simivel, de aztán ez az egyetemi években megváltozott, és ebből a barátiasabbnak mondható kapcsolatból született meg az ötlet, hogy tök jó lenne együtt csinálni valamit. Természetes, hogy ebből mi is profitáltunk az ő nézőközönségének köszönhetően, illetve ő, mivel első klipes rendező,  elég komoly munkával mutatkozhatott be.

A Modernial szó egyébként mit jelent?

A Modernial szót én találtam ki, a – zenénket is jellemző – régi és modern dolognak a kettősségét próbáltam ebbe a szóba belevinni. De hogy ez mennyire jön át, vagy mennyire egyértelmű, azzal igazából már nem foglalkoztam. Eldöntöttük, és a többieknek is szerencsére tetszett. Sokat gondolkoztunk azon, hogy legyen az a címe, hogy „Vintage Modern Life”, de végül a Modernial mellett döntöttünk.

Nincs magyar nyelvű szöveg a lemezen. Korábban azt mondtad, hogy azért, mert nem akartátok megtörni a lemez egységét azzal, hogy magyar dalok is szerepelnek rajta.

Így van. Pontosan ezért fogunk egy magyar dalokat is tartalmazó lemezt a jövőben, 2016-ban kiadni, mert annak is ugyanúgy megvan a szerepe, a helye, és nagyon szeretünk azzal is foglalkozni. Ezt jól jelzi a Jól áll nekem az életnek is a sikere, illetve most a Bródy által átírt Love Is Like, ami még nem jelent meg. Ezt is nagyon szereti a közönség, meg mi is érzünk potenciált magunkban, hogy magyar nyelven is még többet megszólaljunk, úgyhogy ez majd meg fog jelenni külön. De szerintem ez elvitte volna a lemezt. Olyan lett volna, mint mikor a festő elkezd össze-vissza festegetni, elkezd használni olyan színeket, ami nem illik oda. Lehet amúgy ilyet csinálni, de én mondjuk egy lemezanyagnál nagyon furcsállnám a váltogatást, tehát vagy angolul vagy magyarul legyen, de ne össze-vissza.

Egy interjúban arról beszéltél, hogy a negatív hozzászólások idegesítenek a számaitok alatt a youtube-on. Ezt megtanultad már elengedni?

Igen, úgy hogy nem olvasom őket. Sokat gondolkozom azon, hogy vajon jó, vagy esetleg már káros az a fajta hozzászólási kultúra, ami ma a világban zajlik. Ugye az a kérdés, hogy a szabad kommentezés és véleménynyilvánítás a fontosabb vagy a sértő tartalmak korlátozása? A kedvencem, amikor valaki teljesen a valóságtól elrugaszkodott dolgokat fogalmaz meg, az időt és a felületet pazarolva, és csak mi magunk tudjuk és a velünk együtt dolgozók, hogy egy-egy dalban, lemezben, klipben mennyi munka és fáradtság van. Ez persze zavaró és nem esik jól az embernek, de ebben a műfajban ez benne van. A magányvéleményem egyébként az, hogy ez a fajta komment kultúra a társadalmon belül is olyan ellentéteket élez ki, és olyan problémákat meg szorongást termel, ami szerintem tök felesleges.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen zenéket szeretsz azok közül, amik nem a saját stílusodba tartoznak.

Nagyon szeretem a Dubliners-t, akik egy 60-as évek elején alakult ír népzenekar.
Nagyon szeretek rengeteg régi soul, R&B előadót, például Etta James-t, Django Reinhardt-ot, aki gitáros és zseniális gitár alapműveket szerzett a 30-as években, de sok 70-es évekbeli diszkó előadót is nagyon szeretek. Aki nem szereti az Abbát, az nem ember. Annál zseniálisabb popzenét talán Michael Jackson tudott még létrehozni. Nagyon tudom szeretni még a progresszív dolgokat. Illetve van egy-két jazz előadó, akit szeretek hallgatni, tanulásnak és egyébhez, például Szabó Gábor legendás magyar jazz gitárost. Ha valaki azt mondja, hogy mindenevő az szerintem nem igaz, csak nem tudja megfogalmazni jól, hogy mit szeret. Én a zenében azt az őserőt keresem, ami azonnal beránt, behúz, és nem tudsz kilépni utána belőle, belekerülsz három percre abba a világba, amit abban a bizonyos zenében megfogalmaznak, és ez a komolyzenékre is igaz. Elég sok komolyzenét is nagyon szeretek. Főleg, amikor rock zene is találkozik vele, például a Deep Purple-nek a Concertoja, vagy a Fonográf FG-4 albuma is egy ilyen klasszikus nyitánnyal kezdődik. Illetve a zenének van egy olyan kommunikációs csatornája, amit nehéz megfogalmazni, meg azt is, hogy mi az az üzenet, ami neked tetszik.

Nem tudom megfogalmazni, hogy Santanát például miért imádom. Sokkal inkább táncra perdülnék egy nagyon groove-os meg latinosabb dologra, mint például Elvis Presley-re.
Vagy Jerry Lewis-t például azért hallgatom, mert abban olyan szexiség meg pofátlanság van, ami megfog. Szerintem ezeket zenekaronként, stílusonként meg lehet fogalmazni, ha valaki ügyes és nagyon tapasztalt, én meg nem mondom magamat nagyon tapasztaltnak. Úgyhogy bizonyos zenéknél meg tudom fogalmazni, hogy mi az, ami érdekes, egy hatás, egy üzenet, egy olyan szövegrészlet, mint például a Gimme Shelterben a „Lord, I’m gonna fade away”. A másik dolog meg az, hogy persze az a jó zene, ami a legnagyobb érzelmi reakciót váltja ki belőled. Tehát amin mondjuk el tudod sírni magad, az már nem lehet szar.

Van olyan helyszín az álmaidban, ahol nagyon szeretnél fellépni?

Itthon például a Zeneakadémia, illetve a Művészetek Palotája az nagyon nagy szám lenne. Azt leszámítva, hogy már olyan zseniális klubokban játszottunk, mint mondjuk az A38 Hajó vagy az Akvárium. Ezek ugyanúgy álmok voltak korábban. Amerikában nagyon szívesen játszanék például a Webster Hallban. De rengeteg zseniális klub van Európában is, szóval rengeteg ilyen álomhely van… Egyébként mindenhol ugyanolyan minőségben kapja meg a közönség a koncertet, legyen az a New York-i Knitting Factory Club, vagy az A38 Hajó, vagy a debreceni Roncsbár.

A koncertek előtt mindig csináltok egy közös rítust a zenekarral.

Igen, minden egyes koncert előtt van egy kézen fogós meditálás és egy csatakiáltás. Célirányosan meditálunk, megfogalmazzuk, hogy azon az estén mit szeretnénk megvalósítani. Az pedig mindannyiunknak ugyanúgy igénye, hogy koncert előtt egymást ne zavarjuk. Az nem jellemző, hogy a zenekar tagjai zavarnak, de sajnos ebben a rákészülős időszakban mások már tudnak zavarni, úgyhogy igazából a saját nyugalmunkat keressük ilyenkor, és megpróbálunk ráhangolódni arra a feladatkörre, amit ott el kell végeznünk maximálisan, és a közönség elvárásának megfelelve, olyan minőségben, amiért ők fizettek.

Országos, illetve európai turné következik most.

Magyarországon tavasszal a legtöbb nagyvárosban játszunk nyugattól keletig. Soprontól Debrecenig, és lesz egy nagy bulink majd márciusban Budapesten.

Most, januárban a Eurosonicra megyünk, emellett ott még két-három bulit játszunk, és úgy tűnik, hogy még megyünk Erdélybe is. Aztán ezen felül a németországi turnézást folytatjuk.
A legfontosabb a Eurosonic, illetve az, hogy az új lemez mennyire lesz sikeres, és hogy teszi magáévá a közönség. De erre nagyon jó jel volt a két telt házas A38 Hajós koncert, ahol nagyszerű volt a közönség, és remek volt nekik játszani, illetve majd most a vidéki koncerteken is meg fogjuk látni, hogy ott mennyire lelkesednek ezekért az új dalokért. Nagyon nehéz őket amúgy játszani. Azok a dalok, amiket régen játszunk már beértek, és sokkal rutinosabban mennek. Viszont cserébe én úgy érzem, hogy ezeket a dalokat játsszuk most a legjobban, tehát van még bennük egy fuvallatnyi plusz erő. Amikor betör egy új dal a régiek közé, még nagyobb energiát érzünk magunkban, ami jó. Ez lehet attól is, hogy új, vagy hogy jobb a dal, vagy hogy mi jobban szeretjük.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!