+ Fotó

Elhunyt Kácsor László

Elhunyt Kácsor László

Kácsor László 1929-ben született Aradon, a középiskolát Nagyváradon végezte el. 1945-ben érkezett Budapestre, ahol kitanulta a kovácsmunkát.
42 évesen elhunyt Móricz-Sabján Simon

42 évesen elhunyt Móricz-Sabján Simon

Móricz-Sabján Simon 1980-ban született Kiskunhalason. Fotóriporterként, dokumentarista fotográfusként dolgozott.
A nap fotója: Állatok karácsonya

A nap fotója: Állatok karácsonya

Szurikáták (Suricata suricatta) bontanak ki egy csomagot az Állatok karácsonya elnevezésű rendezvényen a debreceni állatkertben.
A nap fotója: Határmenti naplemente

A nap fotója: Határmenti naplemente

Vöröslő égbolt és a sormási templom Nagykanizsáról fotózva 2022. december 26-án este, naplemente után.
A nap fotója: Karácsony napja Budapesten

A nap fotója: Karácsony napja Budapesten

Kacsák a Városligeti tóban napsütéses időben karácsony első napján, 2022. december 25-én. MTI/Bruzák Noémi
Így kezdődött 67 december elején – Salgótarján 100 – Az én városom

Így kezdődött 67 december elején – Salgótarján 100 – Az én városom

Még nem voltam tizenhárom, 1967 decemberének elején lehetett, hogy egy könyvet keresve busszal a városba utaztam. - Salgótarján 100
A nap fotója: Terítőkből készült karácsonyfa a Balatonon

A nap fotója: Terítőkből készült karácsonyfa a Balatonon

Nyolcszáz horgolt terítőből készült karácsonyfa installáció Balatonlellén 2022. december 18-án. Az öt méter magas fát helyiek készítették el.
Salgótarján 100, avagy Fordulópontok – Az én városom

Salgótarján 100, avagy Fordulópontok – Az én városom

Látványosan tetten érhető Salgótarján kiemelt státusza, nem véletlen például a kis Moszkva gúnynév elterjedése.
A nap fotója: Fényvonat a Balatonon

A nap fotója: Fényvonat a Balatonon

Fényvonat-kisvasút közlekedik a balatonfenyvesi állomáson 2022. december 14-án. A kisvasút december 6. és január 3. között közlekedik.
A nap fotója: Lillafüred hó alatt

A nap fotója: Lillafüred hó alatt

Havas táj Lillafüreden 2022. december 11-én. MTI/Vajda János Miskolc, 2022. december 11.Behavazott út Lillafüreden 2022. december 11-én.MTI/Vajda János
Megrázó felvételek az ukrajnai pusztításról, most és anno

Megrázó felvételek az ukrajnai pusztításról, most és anno

A Budapesten működő Cseh Centrum Postcards from Ukraine elnevezésű projektjéről beszélgettünk Adéla Gálovával, az intézmény igazgatójával.
A salgótarjáni sortűz 131 emberéletet követelt

A salgótarjáni sortűz 131 emberéletet követelt

1956 december 8-án délelőtt a salgótarjáni Vásártéren tüntető tömegre gyilkos sortűz zúdult. 1990 óta Városi Gyásznap.
A szegedi szépség a szénabálának támaszkodik

A szegedi szépség a szénabálának támaszkodik

Sümeghy Laura vagyok, 17 éves. Szegeden élek, ahol humán szakon tanulok emelt magyart és angolt. Lovagolok, táncolok...
A nap fotója: Advent Szegeden

A nap fotója: Advent Szegeden

Ünnepi díszkivilágítás Szeged belvárosában advent második vasárnapján, 2022. december 4-én. MTI/Rosta Tibor Szeged, 2022. december 4.Ünnepi díszkivilágítás Szeged belvárosában advent második vasárnapján, 2022. december 4-én.MTI/Rosta...
A nap fotója: Mikulásbusz

A nap fotója: Mikulásbusz

Mikulás-jelmezbe öltözött buszvezető a BKV 107-es vonalon közlekedő Mikulásbuszán a Keleti pályaudvari megállóban 2022. december 4-én. MTI/Balogh Zoltán Budapest, 2022. december 4.Mikulás-jelmezbe öltözött buszvezető a...
A nap fotója: Elkezdődött a fenyőfák kivágása

A nap fotója: Elkezdődött a fenyőfák kivágása

Az ország egyik legnagyobb fenyőnevelő térségében elkezdődött a karácsonyi fenyőfák kivágása, jó idő volt rájuk.
A káprázatos Siena – 17 képen

A káprázatos Siena – 17 képen

Siena városán átrohanni egy turistacsoport tagjaként egyébként főbenjáró bűnnek számít, különösen fotósként.
A nap fotója: Megnyílt az Advent Bazilika karácsonyi vásár

A nap fotója: Megnyílt az Advent Bazilika karácsonyi vásár

A Szent István téri Advent Bazilika karácsonyi vásár 2022. november 19-én megnyitotta kapuit a látogatók előtt
A Budapest Fashion Week forró pillanatai

A Budapest Fashion Week forró pillanatai

Suza (Kecskeméthy Zsuzsanna) kollekciójának bemutatója a Budapest Fashion Week első napján a Városligeti Műjégpálya dísztermében.
A Shakespeare-ről készült egyetlen hiteles kép eladó

A Shakespeare-ről készült egyetlen hiteles kép eladó

Michael Dobson Shakespeare-szakértő azonban kételkedésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy valóban a bárdról készült a portré.
Kulka János 64 éves lett – fotók egy forgatásról

Kulka János 64 éves lett – fotók egy forgatásról

Kulka János a napokban ünnepelte 64. születésnapját. Az itt látható fotók 2015. augusztus 30-án készültek Salgótarjánban.
Kristályéjszaka – Ritka felvételek kerültek elő a nácik kegyetlenkedéséről

Kristályéjszaka – Ritka felvételek kerültek elő a nácik kegyetlenkedéséről

A Kristályéjszaka pogromjaiban több tucat zsinagógát gyújtottak fel és több ezer zsidó tulajdonú üzletet romboltak le.
A nap fotója: Toszkána 56-os üzenete

A nap fotója: Toszkána 56-os üzenete

Bár 56 októberében még csak másfél éves voltam, életem során elég hamar kapcsolatba kerültem az akkori események történéseivel
Megrázó Mindenszentek – Friss hadisírok az ungvári temetőben

Megrázó Mindenszentek – Friss hadisírok az ungvári temetőben

Az orosz-ukrán háborúban elesett katonák sírjai az ungvári katona temetőben mindenszentek ünnepe és halottak napja előtt, 2022. október 31-én.
A nap fotója: A Balaton ősszel

A nap fotója: A Balaton ősszel

Ködív nevű légköroptikai jelenség a Balaton felett Fonyódról fényképezve 2022. október 27-én. MTI/Czeglédi Zsolt
A nap fotója: A somoskői vár

A nap fotója: A somoskői vár

A drónnal készített, több fotóból, számítógépes programmal összeállított panorámaképen a somoskői vár Salgótarjánból.
Esztergom – 2 év múlva

Esztergom – 2 év múlva

Az itt látható tizennyolc kép jött szembe azon a hétvégén Esztergom utcáin, össze lehet vetni a korábbiakkal.
Móricz-Sabján Simon döbbenetes alföldi képei kapták a Capa-nagydíjat

Móricz-Sabján Simon döbbenetes alföldi képei kapták a Capa-nagydíjat

Móricz-Sabján Simon több mint 10 éve fényképezi az Alföldet, korábbi fotóesszéjét új címmel és tágabb témákon át folytatta
A nap fotója: Sirályok a halastó fölött

A nap fotója: Sirályok a halastó fölött

Sirályok (Laridae) a Hortobágyi Halgazdaság Elepi tóegységénél 2022. október 20-án. MTI/Czeglédi Zsolt Hortobágy, 2022. október 21.Sirályok (Laridae) a Hortobágyi Halgazdaság Elepi tóegységénél 2022. október 20-án.MTI/Czeglédi...
Fotóhónap 38 rendkívül nagy hatású kiállítással

Fotóhónap 38 rendkívül nagy hatású kiállítással

A nagyszabású bemutatóval együtt a Fotóhónap programja 38 tárlatot, 31 csatlakozó galériát, 26 budapesti és 9 vidéki helyszínt jelent.
További cikkek