+ Fotó

Esztergom – 2 év múlva

Esztergom

Az itt látható tizennyolc kép jött szembe azon a hétvégén Esztergom utcáin, össze lehet vetni a korábbiakkal.

Fotó: Kovács Bodor Sándor

2020 szeptember elején André Kertész világhírű fotójának hívására bejártuk a várost, és az erős inspirációs késztetésnek engedve, jó néhány fotót is készítettem, amik aztán megjelentek itt a Librarius oldalán.

60 éves kor fölött két év gyorsan elszökken, akár a fölriasztott vad az erdőben. (Bezzeg 1976 és 78 között a nagykanizsai Gábor Áron laktanyában csigaként mászott az idő, mindig, meg-megállva. Emberi érzékelés szerint minimum tízszeres a különbség.)

De az élet úgy hozta, hogy most a nyár elmúltával újra Esztergomban találkoztunk családunk fiatalabbik részével. Persze az inspiráció oda, két év rövid idő, nem lehet újra szűz szemmel látni az elénk kerülő tájat és környezetet. Csak a remény maradt, találok majd néhány együttállást, és a fények is kegyesek lesznek hozzám. A fotós, ha teheti, reggel és este bolyong, olyankor nagyobb eséllyel „ejthetni el a vadakat”.

Az itt látható 18 kép jött szembe azon a hétvégén, össze lehet vetni a korábbiakkal. A Duna és partján a város persze mindenkit visszavár, bár egy-egy bicikliverseny, vagy motoros-találkozó nem könnyíti meg a szelíd rokonszenvvel érkezők látogatását.

Kovács Bodor Sándor

Esztergom

Fotó: Kovács Bodor Sándor

Esztergom

Fotó: Kovács Bodor Sándor

Esztergom

Fotó: Kovács Bodor Sándor

Esztergom

Fotó: Kovács Bodor Sándor

Esztergom

Fotó: Kovács Bodor Sándor

Esztergom

Fotó: Kovács Bodor Sándor

Esztergom

Fotó: Kovács Bodor Sándor

Esztergom

Fotó: Kovács Bodor Sándor

Esztergom

Fotó: Kovács Bodor Sándor

Esztergom

Fotó: Kovács Bodor Sándor

Esztergom

Fotó: Kovács Bodor Sándor

Esztergom

Fotó: Kovács Bodor Sándor

Esztergom

Fotó: Kovács Bodor Sándor

Esztergom

Fotó: Kovács Bodor Sándor

Esztergom

Fotó: Kovács Bodor Sándor

Esztergom

Fotó: Kovács Bodor Sándor

Esztergom

Fotó: Kovács Bodor Sándor

Esztergom

Fotó: Kovács Bodor Sándor

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top