+ Fotó
Indián kívül a világon először nálunk látható fotók
Ez egy nagyon izgalmas kiugrási lehetőség lehet, különösen azért, mert így az indiai fotósok számára egy új platform nyílik meg. Budapestről elindulni a legjobb döntés...
Négy lány lesz asszonnyá egy szívbemarkoló fotósorozaton
„A fényképez szónak szerencsés szinonimája a magyar nyelvben: megörökít.”
Öngyilkosságba menekülhetett a fotós, akit nemi erőszakkal vádoltak egykori modelljei
A fotóművész, rendező viszont perrel fenyegette meg vádlóit. Az Europe 1 rádió szerint szerdán azt mondta: ártatlan, és joga van ahhoz, hogy ekként kezeljék.
Erotikus testek fénylenek elő a sötétből
Nem csak a szexusról szólnak ezek a képek. Bennük van Erósz és Thanatosz közvetlen kapcsolata és az emberi test időbe vetettsége. Az első olvasat persze...
A nap fotója: Rendőri kísérettel viszik a négy és fél tonnás fenyőfát
A mintegy húsz méter magas, négy és fél tonna súlyú ezüstfenyőt Sárszentmihályon vágtak ki.
Itt van a világ 100 legütősebb fotója
Robert Capa, azaz Friedmann Endre két fotója is szerepel a Time magazin által készített válogatásban, amelyben minden idők száz legnagyobb hatású fotója látható. A magazin szerkesztői...
Világhírű magyar fotóművész, Brassai kiállítása Párizsban
Az évek során Brassai a párizsi grafittiknek valóságos katalógusát alkotta meg. Az első felvételeket a Le Minotaure nevű szürrealista folyóiratban közölte 1933-ban, amelynek baráti köréhez...
A nap fotója: Egy kislány koponyatöredékén talált aranypánt
Az M35-ös autópálya építését megelőző feltárások során előkerült különleges avarkori leleteket mutatták be Debrecenben.
Elton John 26 éve nem iszik, és most kirámolta a lakását
A brit zenész nem bocsátkozott becslésekbe a kollekció pontos értékéről.
Párizsban megnyílt a világ legmenőbb fotóvására
Széles választék: a nagy formátumú felvételektől a sorozatokon át az installációkig.
A legszebb magyar természetfotók a vízről
A 26 hazai természetfotós stílusa és indíttatása különböző. Sokszínűek és változatosak – éppúgy, mint ennek a tárlatnak a témája, a víz. Ezért a képeiket sem...
A nap képe: Airbusz száguld a Nap előtt
A Singapore Airlines Airbus A380-861 típusú repülőgépe halad a Nap előtt Salgótarján felől fotózva 2016. október 28-án. MTI Fotó: Komka Péter
Meztelen Loliták, lógó mellek és péniszek is. A nyugalom megzavarására alkalmas fotók Szegeden.
Saudek megítélése folyamatos vitákat gerjeszt: akik szeretik, ajnározzák, akik elutasítják, giccset, obszcenitást kiáltanak.
Felépülsz-e abból a tévhitből, hogy szabad vagy?
Simicz László a komlói bentlakásos rehabilitációs intézetben több mint tizenkét éve követi nyomon fotókon a drog- és alkoholfüggők mindennapjait, akik felvételüket kérik abban a reményben,...
Megvan az idei Capa-Nagydíj nyertese
A nagydíjjal járó összeg hozzájárulhat az anyag kiállítássá rendezéséhez, és szeretném befejezni azt a könyvet is, amely a Vámospércsi Népdalkörrel eltöltött immár három évem anyagát...
Szubkulturális újrahasznosítás: a legjobbat kihozni a maradékból
A punk klasszikus kánon-kritika. Általában dolgozik a hatalmi pozíciók ellen, és itt nem csak a politikai hatalmat értem, hanem mindenféle korábbi társadalmi közmegegyezést.
Itt az év természetfotója
Szédítő magasságban lévő fügéket vadászó orangutánról készített kép nyerte a fődíjat az idei Wildlife Photographer of the Year (Az év természetfotósa) versenyen.
Ne nyugodjunk békében! Tóth István (1923-2016)
Nézzünk csak rá erre kis magyarra! A nyáregyházi földműves nagyszülők unokája vásárol egy üveglapos fényképezőgépet, amit kezdetben kezelni sem tud… És most ugorjunk! Ötvenkét országban...
A nap fotója: A Balaton 6 óra előtt 8 perccel
A balatonboglári kikötőben 6 óra előtt 8 perccel 16 fok volt, közel szélcsend, a vitorlás alig bírt begurulni a kikötőbe.
Gyász: elhunyt a rendkívül sikeres alkotó, az Évszázad kiváló fotóművésze
52 országban több mint 2200 kiállításon bemutatott műveiért 327 díjjal jutalmazták.
A nap fotója: Orbán Viktor miniszterelnök nézi a válogatott edzését Rigában
Orbán Viktor miniszterelnök nézi a magyar labdarúgó-válogatott edzését a rigai Skonto Stadionban 2016. október 9-én. Jobbra Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.
Pedofilvád miatt zárták be a fotókiállítást
A Lumiere Fivérek Fotográfiai Központ tárlata elleni támadás csak a legújabb azok sorában, amelyeket vallásos és nacionalista csoportok intéznek modern művészeti kiállítások, rendezvények ellen Oroszországban.
Mácsai Pál: Keleti Éva kiállítása szívhez szóló
Köszönöm a nemzeti múzeumnak a lehetőséget, hogy megőrzik ezeket a képeket, amelyek talán a jövő nemzedéknek mondanak valamit arról, hogy milyen volt a magyar színjátszás,...
Gyönyörű nők orgazmus közben – fotósorozat
Nem akartam egy közhelyekkel teli sorozatot. Nem akartam színészkedést. Meg akartam mutatni, hogy is néz ki ez a valóságban. Mindannyian mások vagyunk, így az orgazmusaink...
Kitört a Stromboli, a Tirrén-tenger vulkánja
Szemtanúk szerint először hatalmas robbanással egy óriási világító gömb szállt fel a vulkánból, majd valóságos tűzesővel tonnás sziklatömböket dobált háromszáz méter magasságba.
A London Eye és az Eiffel torony tetejére készül az esernyős ember
A világban rengetegen másznak fel okkal vagy ok nélkül különböző helyekre és csinálnak jó vagy kevésbé jó fotókat és videókat.
Tovább vándorol Amerikában a Moholy-Nagy-kiállítás
A harmincas évek végén Moholy-Nagyot kérték fel a Bauhaus chicagói iskolájának vezetésére.
További cikkek
