Pedofilvád miatt zárták be a fotókiállítást

lumiere

Egy moszkvai magángaléria sietve bezárta Jock Sturges amerikai fotóművész kiállítását, miután egy Kreml-párti szenátor gyermekpornográfiának minősítette a kiállított műveket, egy tüntető pedig vizelettel öntötte le a fényképek egy részét.

Jelena Mizulina szenátor kifogásolta, hogy a tárlaton fényképek láthatók meztelen iskoláskorú lányokról is, és “a pedofília színtiszta propagandájának” minősítette az egész kiállítást. Anna Kuznyecova gyermekjogi elnöki ombudsman vizsgálatot sürgetett az ügyészség részéről.

A 69 éves Sturges gyakran generál vitákat meztelenséget ábrázoló fotóival, emiatt hazájában is meggyűlt a baja a hatóságokkal: 1990-ben nyomozók szállták meg az otthonát és a műtermét, de végül egy nagyesküdtszék úgy döntött, hogy ne emeljenek vádat ellene.

A kiállításon szereplő fotók 25 családról készültek több évtized alatt. A művész szerint a képeknek semmi közük a pornográfiához, a fényképek az ábrázolt személyek – fiatalkorúak esetében a szülők – beleegyezésével készültek.

Vasárnap egy paramilitáris szervezet, az állítólag 100 ezer veterán és aktív tisztet tömörítő és fő céljának “a lakosság hazafias nevelését” tekintő Oroszország Tisztjei egy csoportja ütött rajta a Kreml tőszomszédságában, az egykori Vörös Október csokoládégyárban működő galérián.

A férfiak úgymond “az Orosz Föderáció Társadalmi Kamarája” nevében megvizsgálták a kiállított anyagot, és megállapították, hogy a fotók 10-15 százalékán félmeztelen gyermek látható.

Ezt elfogadhatatlannak nevezték, és önhatalmúlag bezárták a galériát, amely már nem is nyitott ki többé. A tüntetők egyike egy műanyag palackból folyadékot – orosz tévécsatornák szerint emberi vizeletet – locsolt a fotókra.

A szeptember 9-én nyílt kiállítás volt a vitatott fotóművész első oroszországi megjelenése. A galéria igazgatója szerint a rendezvény mindenben megfelelt a jogszabályoknak, az orosz média pedig előzőleg pozitív hangnemben tudósított a tárlatról, hangsúlyozva, hogy a fotók egyáltalán nem sokkolóak vagy megbotránkoztatóak.

 



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!