Életének 74. évében elhunyt Mariana Nicolesco román operaénekes, aki pályafutása során számos híres dalszínházban fellépett.
Cseke Péter 2008. augusztus 1-jétől vezeti a kecskeméti Katona József Színházat, amely 2020. január 1-jétől kapta meg a nemzeti minősítést.
Mindenképp szerettük volna felhívni a figyelmet arra, hogy a legfontosabb az, hogy otthon stabilitás legyen – fejti ki Keszég László.
Dévényi Edit nemcsak balettművészként, hanem pedagógusként is rendkívül színes pályafutást tudhatott magáénak.
Új helyszínen, a Millenáris Üvegcsarnokban állítja színpadra a Müpa a Recirquel nagysikerű ünnepi produkcióját, a Kristályt.
Az évadnyitó műsor vendége Gálvölgyi János, aki az adás felvételén kíméletlen őszinteséggel beszélt a hazai celebvilágról.
Kilencvennégy évesen újra színpadra áll Csernus Mariann: a Bethlen Téri Színházban adja elő Vizsolyi Biblia 2.0. című estjét.
Harminc éve, 1992. október 8-án halt meg Rátonyi Róbert, a múlt század második felének egyik legkedveltebb operettszínésze.
...később is megmarad bennem ez az érzés, sőt fokról fokra meg is bizonyosodom arról, hogy az ambivalencia Az imádkozó vezérmotívuma.
Az Arc a tükörben feje tetejére állítja a világról alkotott képünket: a technológia teremtménye emberibb, mint az anyaszülte ember...
Az Örkény színház pályázatot írt ki közönségszervező-vezető állás, melyre 2022. október 7-ig lehet pályázatot benyújtani
Axt László nevéhez fűződik a veszélyes, egyszemélyes saroktrapézszám, amit az 1984. március 1-i balesete miatt hagyott abba.
A hegy a legjobb előadásért járó Drac d'Or díjat nyerte el a spanyolországi Lleida városában megrendezett színházi fesztiválon.
Hatvanéves fennállása során első alkalommal lett női művészeti igazgatója a Royal Shakespeare Company brit színházi társaságnak.
Rendhagyó nyílt próbával ünnepel az Örkény Színház a magyar dráma napján; szeptember 21-én 19 órától az évad első nagyszínpadi bemutatóján
Kolozsvári Állami Magyar Színház 230. évadában bemutatják többek közt Móricz Zsigmond Rokonok című regényének színpadi változatát is.
A Vígszínház nyílt napján a társulat színészeivel is találkozhat a közönség, többek között Hegyi Barbarával és Márkus Lucával.
A színház évadnyitó előadását szeptember 19-re, Tamási Áron születésnapjára időzítik, aki 125 éve született.
A Ciróka Bábszínház 2022/2023-as évadában bemutatják a színház első saját, felnőtteknek készült darabját is.
Az Újvidéki Színház 2022/2023-as évadának központi témja az utazás. Az évad első premierjét októberben tartják.
Az Örkény Színház nagyszínpadi bemutatóinak sorát október 7-én a Liliom nyitja. Az évad utolsó bemutatóját Ascher Tamás rendezi.
Harsányi Attila 2008 óta a Miskolci Nemzeti Színház színművésze, 2018-ban megkapta a Jászai Mari-díjat is.
2022. augusztus 22-én került sor a budapesti Katona József Színház jubileumi, 40. évadnyitó társulati ülésére
A Blaha Lujza tér felújításának fontos pillanata, hogy visszakerült helyére a színházi emlékkő: az egykori Nemzeti Színház helyét jelöli.
A Színházi Kritikusok Céhe idén 43. alkalommal adja át a Színikritikusok díja elismeréseit. A gála október 18-án lesz az Örkény Színházban.
A jogdíj felosztásának eredményeként 73 előadó jogdíja haladta meg az egymilliót. A tíz legmagasabb jogdíjban részesülő 70 milliót kap.
Az artista állapotáról a szervezőknek nincs információjuk, de remélik, hogy mihamarabb felépül. A műsorváltozásról később várható információ
A Kaszás Attila-díj nem korlátozódik az országhatárokon belüli társulatokra, hanem nyitva áll minden magyar ajkú színművész számára.