+ Színház

Fél milliárd forint jogdíjat kapnak a színészek

jogdíjat

A jogdíj felosztásának eredményeként 73 előadó jogdíja haladta meg az egymilliót. A tíz legmagasabb jogdíjban részesülő 70 milliót kap.

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) 543 millió forint jogdíjat fizet ki több mint 11 ezer – 95 százalékban magyar – előadóművésznek műsoraik televíziós ismétlése után.

Az eredetileg szeptember végére tervezett jogdíjfelosztást az EJI erőforrásainak rendkívüli összpontosításával öt héttel a határidő vége előtt zárta le – közölte az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület csütörtökön.

Összesen csaknem egy év időtartamban játszottak ismétlést a televíziók. A jogdíjfelosztás során az EJI csaknem hétezer különböző műsor adatát dolgozta fel, melyek összesített vetítési ideje meghaladta a 470 ezer percet, vagyis 327 napot. Az év során volt olyan műsor, amelyet kilenc alkalommal is megismételtek.

A jogdíjfelosztás eredményeként 73 előadó jogdíja haladta meg az egymillió forintot. A tíz legmagasabb jogdíjban részesülő előadóművész együttes díjazása megközelíti a hetvenmillió, míg a kifizetendő jogdíjak átlagos mértéke az ötvenezer forintot.

Az életkörülményeiket érintő várható negatív kilátásokra tekintettel az előadók nagy számban kérték az EJI-t, hogy hozza előre a televíziós ismétlési jogdíjak felosztását, és még augusztus 31-t megelőzően fizesse ki a jogdíjakat – áll a közleményben.

Az EJI elnöksége pár nap alatt, már július végén reagált az igényre, és úgy határozott, hogy rendkívüli intézkedésekkel öt héttel korábbra hozza a televíziós ismétlési jogdíjak felosztását, hogy ezzel enyhítse a magyar színészek, zenészek túlnyomó többségét különösen kedvezőtlenül érintő változások hatását.

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület a zenészek, színészek, táncosok, artisták jogait érvényesítő egyesület, amelyet az előadók hoztak létre. A televíziók, rádiók és más felhasználók jogdíjat fizetnek az előadóknak felvételeik felhasználásáért. Ezt a jogdíjat Magyarországon minden hazai és külföldi előadó nevében az EJI szedi be és fizeti ki részükre. Az EJI-nek csaknem 3500 tagja van.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top