Szabados Ági három női vendéggel a színpadon fontos, mindenkit érintő témáról, a szeretetről, szeretésről fog beszélgetni.
Tavaly szeptemberben a Líra két boltjában is ellenőrzést tartottak: Kecskeméten ötmillió, Tatabányán százezer forint büntetést róttak ki.
2024. március 4-én este bemutatták Légrádi Gergely író legújabb, Falaink című regényét a Katona József Színházban.
A megújult XIX. Janikovszky Éva Történetmesélő Pályázatra a gyerekek három korcsoportban nevezhetnek, két kategóriában.
Az 1986-ban készült 120 perces filmet David Lync rendezte, a forgatókönyvet is ő írta, a zeneszerző Angelo Badalamenti volt.
Koncz András Munkácsy-díjas festőművész, Koncz Zsuzsa énekesnő öccse hosszú, méltósággal viselt, súlyos betegség után hunyt el
Annie Ernaux a velünk megeső látszólag véletlenek mögötti okokat és esetenkénti misztikumot keresi.
A szerző több kiadást megért Coco Chanel életéről szóló, kiváló történelmi regénye után megjelent tehát egy újabb regény...
Az e-könyv-olvasókat először bizony meg kell vásárolnunk, ami egy több tízezer forintos kiadást jelenthet.
A „Nők és a diplomácia” című virtuális kiállításon elmerülhetünk a nők külpolitikában betöltött szerepének múltjában és jelenében
Mit üzen a hegycsúcs? Töprengek ezen magamban mélyen miközben lefelé jövök. Igyekeztem egész halk lenni fönt...
Kormos István a magyar gyermekirodalom meghatározó alakja, József Attila-díjas (1955, 1972) és Radnóti-díjas (1977) költő, műfordító.
A megnyitón Kerekítő manó mondókákkal várja a családokat, kis barátai akár fotózkodhatnak is vele.
A Tolkien című filmet ma este, azaz március 1-én a Moziverzum csatornáján láthatod 22 óra 45 perctől.
Oravecz Imre Alkonynaplója a kortárs irodalom egyik legnagyobbjának megrázó távolodása, búcsúpillantása - Szombathy Pál Élményolvasója.
A szökőévek szabályai a naptári rendszertől függően változhatnak. A legelterjedtebb szabály az, hogy a szökőévek azok, amelyek oszthatóak 4-gyel.
A keselyű három napja című filmet ma, azaz február 29-én láthatod az M5 csatornáján 21 óra 10 perces kezdettel.
Az akkumulátorok élettartama sajnos véges, így előbb-utóbb veszítenek teljesítményükből. Ilyenkor sem kell azonban feltétlenül cserélni őket, hiszen ma már lehetőségünk nyílik a...
A Toxikoma című filmet ma, azaz február 28-án, vagyis már 29-én láthatod a Mozi klub csatornán 0 óra 15 perctől.
Február 24-én, szombaton kiosztották a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A versenyprogramból két német filmet a magyar mozik is bemutatnak. Az Ezüst Medvével...
A párizsi tolvaj című filmet ma este, azaz február 27-án láthatod a Mozi Klub csatornáján 21 órától. A főszerepben: Belmondo.
A vállalkozásunk sikeres működésének egyik fontos feltétele az optimális bankszámla megtalálása. A jól megválasztott vállalkozói bankszámla segíthet a pénzügyi hatékonyság növelésében, illetve...
A Kelet és Nyugat máig érvényes, vitára ingerlő és kellemetlen állítások sorát tartalmazó mű, írta: René Guénon.
Az utolsó tangó Párizsban című filmet ma este, azaz február 26-án láthatod a Cinemax 2 csatornán 20 óra 30 perctől, főszerep: Marlon...
Manapság már minden céget, önkormányzatot, szervezetet, sőt, nagyon sok magánszemélyt is érint a weboldalkészítés kérdése. Az online jelenlét immár nem csak lehetőség,...
A Csináljuk a fesztivált! győzelme után színházi szerepben mutatkozik be Fehérvári Gábor Alfréd, azaz Freddie Szabó P. Szilveszter helyett.
A hőlégballon című filmet ma, azaz február 25-én láthatod az M2 Petőfi TV csatornáján 21 óra 19 perctől...
A legtöbbünk abban a tévhitben él, hogy CBD olajat csakis az emberek használhatnak, pedig a terápiás tulajdonságainak és nem mérgező természetének köszönhetően...