
Mostantól nem lehet büntetlenül használni Michelangelo Dávid-szobrának fotóját
Egész Európában tilos lesz ezentúl engedély nélkül kereskedelmi célra felhasználni Michelangelo Dávid-szobrának képét.

Egész Európában tilos lesz ezentúl engedély nélkül kereskedelmi célra felhasználni Michelangelo Dávid-szobrának képét.

Harry herceg: "az első pillanatban tudtam, hogy ő az igazi."

Az intézkedés válaszlépés volt arra, hogy október 11-én Lengyelországból kiutasították Dmitrij Karnauhov orosz történészt.

A falképen egyelőre csak az üldözési jelenetét sikerült láthatóvá tenni, a legenda ábrázolásának mintegy négyötödét még a későbbi mészrétegek borítják.

A lélektani krimit az elsőfilmes Bagota Béla rendezi.

A ceremónia több mint három és fél évszázados történetében először mutatta be vasárnap a hagyományos londoni őrségváltást a brit királyi haditengerészet. A világszerte híres, minden alkalommal turisták ezreit vonzó zenés őrségváltást a maihoz hasonló formában az 1660-as restaurációval, 18 évi száműzetés után trónra került II. Károly király honosította meg visszatérésének évében. A ceremóniát az elmúlt…

Legismertebb filmjei között van az Apollo 13 (1995) és az Egy csodálatos elme (2001) is.

Az állampolgár világszerte sikerrel szerepel a filmfesztiválokon.

Hitler eredetileg művésznek készült, de többszöri próbálkozás után sem vették fel a bécsi Művészeti Akadémiára.

A két sebész még 2015-ben jelentette be, hogy két éven belül megtörténhet az első fejátültetés.

"Bár sokan sorolnak egyéb kategóriákba, modern realista festőnek tartom magam"

Az utazás során József Attilára emlékezve fellép többek között Jordán Tamás, Földes László Hobo, és a Sebő együttes.

Két éve, a Star Wars: Az ébredő Erő 248 millió dolláros rekordbevétellel nyitotta meg decemberben mozis karrierjét Észak-Amerikában.

Fabiny Tamást választotta a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) zsinata az egyház új elnök-püspökévé – közölte az Evangélikus Információs Szolgálat pénteken. Az MEE zsinata pénteki ülésén döntött erről, miután Gáncs Péter püspök, aki 2010 óta töltötte be a tisztségét, jövő májusban nyugdíjba vonul, és benyújtotta lemondását. Fabiny Tamást a zsinati testület 32 igen, 11 nem és…

Egy héten át Magyarországon forgatja Krzysztof Zanussi Éter című filmjét, amelyben magyar színész, László Zsolt is szerepet kapott. A forgatás szünetében mindketten meséltek a filmről.

Vasadi Péter 1926-ban született Újpesten, katonatiszti családban. Nagyváradon, majd 1944-től a bajorországi Thaldorfban járt hadapródiskolába.

Pályáját Magyarországon kezdte, de hamarosan külföldre távozott. A rendszerváltozásig Párizsban rendezte világhírű kiállításait, hazatérve pedig széles látókörű tevékenységével fellendítette a magyar művészeti képzést.

Emberségesebb munkakörülményeket és jobb bérfeltételeket követelve a szerintük kizsákmányolt dolgozóknak.

A tervezett Mindszentyneum területén három hónapja zajlanak a régészeti munkák.

Súlyos fejműtéten esett át Jiří Menzel Oscar-díjas cseh filmrendező és színész a prágai központi katonai kórházban.

Az 1950-ben született Cassidy az 1970-től 1974-ig futó, The Partridge Family című tévésorozat lányos arcú főszereplőjeként lett a tizenéves lányok kedvence.

A Wessely László-díjat az Európa Könyvkiadó néhai jeles műfordítójának hagyatékából testvére, André Wessel alapította 1980-ban a kiadóval közösen az előző év kiemelkedő műfordítói teljesítményének elismerésére.

Churchill testőrének, Edmund Murraynek köszönhető az, hogy az Aranyhalas tó Chartwellnél című festmény egyáltalán létezik.

A Ludwig Múzeum igazgatója szerint rendkívül fontos, hogy a kölcsönbe adással a budapesti intézmény meg tudott jelenni a Metropolitan Múzeumban.

Az egykori vállalkozó november 8-án, egy solti kocsmában dedikálta ötrészes könyvét, amikor leszédült a székről.

Belülről kifelé sugárzó személyiség voltál, erősen radioaktív, és ha valaki megtanulta dekódolni akadozó beszédedet, olyan tudáshoz juthatott, olyan emberi mélységekbe pillanthatott bele, hogy beleszédült - mondta Kincses Károly.

Oguz Güvent, a Cumhuriyet török kormánykritikus napilap internetes oldalának igazgatója.

Az üzletasszony annak a reményének adott hangot, hogy a többségében nők alkotta igazgatótanács megváltoztatja a cég nevét. Ígéretet tett arra, hogy létrehoznak egy pénzügyi alapot, az elbocsátott társelnök, Harvey Weinstein áldozatai számára.

Havas fák és a tévéadótorony Kékestetőn. MTI Fotó: Komka Péter

A hatvanas évek francia újhullámos filmjeiben még teljesen természetes volt a dohányzás, Jean-Paul Belmondo szájának sarkában is folyton ott lógott a cigi a korszak egyik nagy klasszikusában, a Kifulladásig című drámában.