
Én nem színnek látom a feketét
A Szemek barna vizei vékony kis novelláskötet, egy fiatalon elhunyt török drámaíró, Memet Baydur művei, amelyeket a felesége rendezett össze és posztumusz adták ki pár éve.

A Szemek barna vizei vékony kis novelláskötet, egy fiatalon elhunyt török drámaíró, Memet Baydur művei, amelyeket a felesége rendezett össze és posztumusz adták ki pár éve.

2013 szeptemberében nyitotta meg kapuját a Yunus Emre Enstitüsü Budapesten, az Andrássy út 62. szám alatt. Az elmúlt év munkájáról, az intézet programjairól és a jövőről a nemrég kinevezett igazgatóval, Yakup Güllel – Kertész Erika beszélgetett.

A Colors Fesztiválon láttam először a Palantír egyik dokumentumfilmjét. Kíváncsiságból ültem be, de messze többet kaptam, mint vártam.

A filmet az Oscar-díjas Roger Christian rendezi, aki olyan szuperprodukciókban működött közre, mint a Csillagok Háborúja és az Alien.

Arról van szó, hogy nem erővel akarta megszerezni a nőt. A szerelmét kérte. Nem szexet! Ez a lényeg.

Én utálom a patriotizmust. Az identitás a fontos. Az a kor, amiről beszélünk, inkább szégyellnivaló.

Csak annyi különbözteti-e meg a skizofrént az „egészséges” embertől, hogy az ő szörnyeinek sikerül kitörni?

Fatih Akin A másik oldalon című filmje kritikusokat is zavarba ejtő, rafináltan megcsinált mozi.

Melyik nő ne álmodozott volna az ideális férfiról? Hatice Meryem: Csak egy hüvelyknyi férjem legyen c. könyvéről.