Az oroszok szétlőtték Mariupol városát, és most azt szerették volna cinikus kiállításukkal bemutatni, hogyan építik újjá.
A Varsó egyik főterén, a Pilsudski téren megnyílt tárlatot úgy állították össze, hogy egymás mellett szerepelnek a háborús képek.
A Mariupolis 2 című dokumentumfilm azt mutatja meg, hogyan élnek tovább a helyiek a bombázások ellenére...
Zelenszkij: Mindent megteszünk azért, hogy egyszer az Eurovízió résztvevőit és vendégeit az ukrán Mariupol lássa vendégül.
Az áprilisban elhunyt rendező Mariupolis 2 című dokumentumfilmjét május 19-én és 20-án vetítik Cannes-ban.
Mariupol ukrán erőinek parancsnoka Ferenc pápához írt levelében a katolikus egyház vezetőjének segítségét kérte.
A Mariupol központjában fekvő színházat március 16-án érte a támadás. Az épület akkor óvóhelyként szolgált mintegy ezer helyi lakosnak.
Mariupol polgármesetere szerint a színházban több mint ezer, a harcok elől menekülő civil tartózkodott, amikor szerdán lebombázták.
Óriási öröm, kiváló eredmény és újabb lendület a magyar filmeseknek és az egész ágazatnak Mihalek Zsuzsa Oscar-díja.
Az Oppenheimer kapta a legjobb film díját, Christopher Nolan a legjobb rendezésért járó elismerést...
A film berendezőjeként Mihalek Zsuzsa díszlettervező a produkciós tervező James Price és Shona Heath társaságában nyerheti el az Oscar-díjat.
Christopher Nolan Oppenheimer című filmjét 13, Jorgosz Lanthimosz Szegény párák című filmjét pedig 11 BAFTA-díjra jelölte a brit filmakadémia – számolt be...
Buda Flóra Anna 27 című animációja májusban a cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma-díjat kapott, és most is esélyes.
A World Press Photo 2023 kiállítása a Nemzeti Múzeumban november 5-ig látogatható.
A társadalmi szatírával Ruben Östlund a májusi Cannes-i Filmfesztiválon már az Arany Pálma-díjat is elnyerte.
A Budapesten működő Cseh Centrum Postcards from Ukraine elnevezésű projektjéről beszélgettünk Adéla Gálovával, az intézmény igazgatójával.
A Verzió Filmfesztivál sok égető emberi jogi témát ölel fel: megrázó történeteket bátor újságírókról, az erőszak traumáját feldolgozó nőkről,
A 19. Verzió Filmfesztivál 75 kreatív dokumentumfilmet mutat be 40 országból. Az idei program fesztiváligazgatója: Sarkisova Oksana.
A jövő hét végéig látható előadás a békéről, a hazatérésről és az orosz-ukrán háború befejezésének vágyáról szól.
Zelenszkij: Százak halnak meg mindennap. Nem fognak felállni a forgatás végét jelző csapó után. A mozi hallgatni vagy beszélni fog minderről?
Volodimir Zelenszkij: "Tíz nappal ezelőtt 79 gyermek haláláról számoltam be, számuk azóta 117-re emelkedett."
A filmválogatás célja, hogy a nézők jobban megértsék a kortárs Ukrajna helyzetét, az elmúlt évek társadalmi megmozdulásait
Ferenc pápa: Állítsátok le ezt a tömeggyilkosságot. Védtelen gyerekek és civilek legyilkolásának nincs semmilyen stratégiai értelme.
Több mint 30 országból hatvan filmet vetítenek az idei Verzió dokumentumfilm-fesztiválon.
A 15. Velencei Építészeti Biennálén hatvanhárom ország vesz részt nemzeti kiállítással a Giardini parkban és az Arsenale csarnokaiban, illetve a város számos...