Mondják, a téma az utcán hever. Néha szó szerint is. Turay Balázs fotográfus hetek óta a Keleti pályaudvaron ,,állomásozik”. Az aluljáró kövezetén, matracokon, pokrócokon kucorgó, fekvő menekültek között járva-kelve sokan már ismerősként üdvözlik. Fényképez, és közben megpróbál segíteni a menedékkérőknek. Vannak pillanatok, amikor leteszi a kamerát, mert nem a képkészítés a legfontosabb számára.
,,Azt hiszem, húsz évvel a srebrenicai etnikai vérengzés után joggal merül fel egy egészséges lelkű emberben, hogy a maga módján segítsen, vagy legalább ne nehezítse a háború elől menekülő embertársai életét. Fontosnak tartom, hogy a súlyos helyzetek elől menekülő emberek érezzék: nem maradnak magukra, vannak, akik igyekeznek törődni velük. A magam módján én is megpróbálok segíteni” – mondja.
A fotósok, különösen a sajtó tudósítói nem örvendenek nagy népszerűségnek. A közvélemény gyakran hiénákat lát bennük, akik egy-egy ,,díjnyertesnek” ígérkező kép oltárán feláldozzák az emberség elemi normáit. Olykor akaratlanul is megsértik sok ember érzékenységét. Turay Balázs azok közé tartozik, akik ezt igyekeznek elkerülni.
Vannak pillanatok, amelyekben fontosabb, hogy ne képekben gondolkozzak. Így volt ez augusztus 31-én este is a Keletiben, amikor az utolsó vonat indulásához felkísértem azt a két családot, akikkel napok óta beszélgettem. Fontosabb volt őket megnyugtatni vagy másokkal beszélgetni a tömegben; tartani a lelket az elkeseredett emberekben, hogy a vonat el fog indulni, és akik a korláthoz közel állnak, felférnek majd a müncheni járatra
– meséli.
,,Mindenki ismeri Robert Capa híres mondását, miszerint közelebb kell menni ahhoz, akit vagy amit fényképezel. Azt hiszem, ezt ő nem feltétlenül fizikai értelemben gondolta, hanem úgy, hogy jobban meg kell értened, akit vagy amit fotózol, valamilyen formában együtt kell vele élned. A fizikai közelség önmagában lehet kimondottan sértő is, ha nem tudom kapcsolatépítéssel, beszélgetéssel, a ’témámra’ szánt megfelelő idővel ’megalapozni’, kölcsönösen elfogadottá tenni a fotózást” – vallja Balázs.
A sajtóban dolgozó kollégákról azt mondja: érzése szerint legtöbbjük be van szorítva olyan vélt vagy valós elvárások közé, amelyekben nem, vagy nehezen tud kiteljesedni autonóm látásmód. Nagyon sokszor a cikkek szöveges tartalmát kell illusztrálnia a tőlük elvárt képnek;
a szerkesztőségek afféle távirányítású fényképezőgépnek tekintik a fotóst.
Balázs nem tudósítóként dolgozik a Keleti pályaudvaron. Mivel nem kell versenyt futnia sem az idővel, sem a konkurenciával, azt is megengedheti magának, hogy észrevegye az otthonukat elhagyni kényszerült emberek fájdalmát, rémültségét. Az elcsigázottságukat, az éhségüket, a szomjúságukat. Az állhatatosságukat, amivel igyekeznek együtt tartani és óvni a családjukat. A figyelmet, amivel a nagyobb testvérek a kisebbeket oltalmazzák. Az erőt, amit egymásnak adnak. És a bizalmat, a jobb élet reményébe vetett hitet, amit annak ellenére is megőriztek, hogy Magyarországon, a ,,civilizált Európában”, nem veszik őket emberszámba; lépten-nyomon megalázzák őket.
Gyakran látom a szemkontaktusokból, hogy a menekülteket bántja, ha fényképezik őket. Miközben tudják, hogy sokszor csak a média nyújtotta nyilvánosságra számíthatnak
– mondja Balázs.
Turay Balázs: Menekülnek a menekültek Budapestről. Gyalog indulnak Bécsbe (2015. szeptember 4.)
Ha máshonnan nem, Ingmar Bergman filmjeiből megtanultuk, hogy az emberi arc mindennél beszédesebb. Turay Balázs kamerája elidőzik egy-egy arcon, a néző szeme pedig – a médiában látott számos sokkoló fotó után – végre megpihenhet rajtuk. A portrék közelebb hozzák hozzánk azokat az embereket, akikre a többség hajlamos homogén ,,illegális bevándorló” masszaként gondolni. A képek segítenek szűkíteni azt az éket, amelyet a kormány gyűlöletpropagandája vert közénk.
- Honpolgár, hamarosan te is menekült leszel! – Muhi Klára, Bokros Lajos és Turay Balázs a menekültkérdésről
- A rezsim sokaknak halált hoz − Kornis Mihály és Máté András a menekültkérdésről
- A migráció nem válság, hanem esély – Bódis Kriszta, Kálmán László és Lévai Katalin a menekültkérdésről
- Ebben a kicsi porfészekben lassan mindenki fél – Tóth Krisztina, Salamon András és Csányi Vilmos a menekültkérdésről
- Az Unió halott, és még élvezi is – Fullajtár Andrea, Csepeli György és Karsai László a menekültkérdésről