Miért nem festesz valami szépet, kérdezgették egy időben Boros Viola képzőművészt, aki erre a felvetésre csak mosolygott magában. Az ugyanis, amit a közízlés szépnek tart, leginkább egy könnyen értelmezhető tájképet, egy giccses naplementét, vagy egy nyugalmat sugárzó virágcsendéletet jelent.
A művész expresszív munkái azonban messze állnak a közízlés által meghatározott „széptől”, és ezzel a hagyománnyal akkor sem szakított, amikor a két hektáros kertjében fellelhető növényeket kezdte el megfesteni.
„Soha nem akartam virágokat festeni, most sem azért tettem, mert „szépek”
„A kertemben szabadon burjánzó növények struktúrája nyűgözött le, és maga a természet körforgása, az élet misztikuma, hogy egy mag, ha növekedésnek indul, mivé képes fejlődni.”
Fotó:Deim Balázs
Így történt, hogy minden évszakban megfestette a kertjét óriási, az egész műterme falát betöltő méretben. (3 m x 11 m-es táblaképek) A természet-pannók, – ahogy Boros Viola nevezi őket – a szentendrei Czóbel Múzeumban láthatók június 9-e óta.
„MINTHA MÁSIK DIMENZIÓBA KERÜLNE AZ EMBER”
A múzeumban kiállított Tavasz és Nyár címet viselő hatalmas, színes pannók mentén elhaladva pszichedelikus világba érkezünk: a fekete falakon foszforeszkáló festményeket találunk, középen pedig egy virágágyást, világító „művirágokkal”.
„Az éjszakai kert egyébként is mágikus, pláne holdtöltekor. Néhány növény mintha világítana, néhány csak a kontúrjait mutatja. Olyan, mintha másik dimenzióba kerülne az ember”
– mondja Holdtölte című installációjáról a művésznő.
Holdtölte installáció Fotó: Deim Balázs
A télikert helyett megvalósított éjszakai kert-installáció ötletét korábbi munkája inspirálta: a húsz éven át Németországban élő Boros Viola, terhessége idején 1993-ban határozta el, hogy minden nap fest egy 30 cm x 40 cm-es képet, amely a testében zajló változásokat és magát a növekedést szimbolizálja. Az Ágyás című sorozat világító festékkel készült műveit a drensteinfurti Elisabeth Smitz Galériában állította ki. Az installáció részeként egy virágágyást is rekonstruált valódi földből, élő növényekkel. Az UV fényekben fürdő virágok túlélték az egy hónapos, mesterséges világítást. Noha a Czóbel Múzeumban lévő tárlatra is került például napraforgó vagy leander a művész kertjéből, az ágyásba ezúttal a hely adottságait figyelembe véve, nem ültettek élő növényeket.
Bordács Andrea, a tárlat kurátora és Boros Viola
A Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán 1988-ban diplomázott művésznő 1990-ben a Düsseldorfi Művészeti Akadémián is oklevelet szerzett. Nemcsak Németországban állított ki rendszeresen, hanem Franciaországban, Hollandiában és Kanadában is bemutatták műveit.
Huszonöt évvel ezelőtt vásárolta meg azt a Bács-Kiskun megyei tanyát, ahol azóta édeni körülményeket teremtett. Noha a kertet gondozza, csak ritkán vágja vissza a növényeket, jobb szereti, ha azok kedvükre, szabadon nőhetnek: elvadult gyümölcsöskertje mára valóságos dzsungellé nőtte ki magát. A tanyán lévő 200 négyzetméteres műtermében készülnek festményei: az elmúlt hónapokban kert tematikájú képei mellett a már ismert „Frida Kahlo és én” sorozatán is tovább dolgozott.
„A sorozat festése közben mindig erőt merítettem Frida munkáiból is. A saját édenem megteremtéséhez pedig nemcsak a természetközeli életmód, hanem az is hozzájárul, hogy a festésnek élhetek. Nem is tudnék másként élni”
