Olga Tokarczuk: Jakub könyvei [Księgi Jakubowe] – Vince Kiadó, 2022 – fordította Körner Gábor – 912 oldal, keménytáblás kötés – ISBN 978-963-3031-08-7
A Nobel-díj, pláne az irodalmi Nobel-díj – okkal-joggal – gyakran képezi vita tárgyát: miért pont az a szerző, és miért pont abban az évben? Stb.. Olga Tokarczuk életműve és – a közelmúltban magyarul is megjelent – lenyűgöző regénye kapcsán azt hiszem, nincs helye ilyen vitáknak. A Jakub könyvei című regény azon művek egyike, amelyek miatt érdemes volt megtanulni olvasni, és érdemes szépirodalommal foglalkozni!
- Pedofil volt-e a magyar származású filantróp?
- A Lehetőségek Földjének kapuját is esendő ember őrizte
- Kinek adja egy ukrán lány a szüzességét?
- Adam Biro: Éveken keresztül nem mertem franciául írni
- A sír körül románok, szászok és magyarok álltak – meséli Claudiu M. Florian
- Mi köze a világirodalmi géniusznak a kabbalához?
- Zsidó gengszterek miatt érdemes olvasni!
Az elmúlt év(tized)ekben eltolódott
az irodalom befogadásának módja. Az egyéb területekhez hasonlóan itt is hangsúlyos lett a könnyű/könnyed fogyaszthatóság. Persze, ez általánosítás, de ezzel együtt is javarészt igaz, hogy napjainkban – ahogy a jó bor itatja magát – a jó irodalom az, amit olvastatja magát: nehézségek és különösebb szellemi ráfordítás nélkül „felszippantható”. Könnyen szerzett élmény… s ezzel általánosságban nincs is baj, vagy ha baj van, akkor tudomásul vehetjük, hogy ebbe az irányba halad a világ. Megállíthatatlanul.
Olga Tokarczuk szembe megy ezzel a trenddel,
már a regény címe is jelzésértékű, hiszen nem csak annyi, hogy „Jakub könyvei”, hanem ennél sokkal bőségesebb, pont olyan, mint azok a címek, amiket a XVII-XVIII. században adtak a könyveknek:
„Jakub Könyvei
avagy
nagy utazás hét határon, öt nyelven és három nagy valláson át,
a kisebbeket nem számolva.
Holtak által elbeszélve s a szerző által a coniectura módszerével kiegészítve,
különb-különbféle könyvekből merítve, továbbá a képzeletet segedelmül híva,
mely az ember természettől való legnagyobb ajándéka.
A bölcseknek emlékezetül,
A honfitársainknak gondolkodtatóul,
a laikusoknak okulásul,
a melankolikusoknak mulatságul.”
– olvashatjuk a könyv borítóján és belső címlapján is. És ez a címadás – képzeljük el, hogy bemegyünk egy könyvesboltba és teljes címén kérjük a kötetet – nem csak játék, de egy sűrű és szerteágazó utalásrendszer kezdőpontja. Egy olyan bolyongás kiindulópontja, melyben az olvasó néha bizony elveszettnek érezheti magát a személyek, események, helyszínek sűrű, szinte végeláthatatlan szövetében.
Olga Tokarczuk regénye megköveteli az odafigyelést
és az odafordulást, de ugyanakkor meg is hálálja a belé fektetett időt. A tények és utalások és a fantázia segítségével olyan világot épít fel, mely telis-tele van meglepetésekkel. Az általa alkotott karakterek szinte hús-vér figurák, cseppet sem sematikusak, nem jók vagy rosszak, hanem összetettek. Ahogy az általa felrajzolt kapcsolati hálók – öt nyelv, három vallás, stb. – is messze túlhaladnak azon, amit regényírók magukra szoktak vállalni. Ráadásul a környezet, a „történelmi háttér” – a XVIII. századi középkelet-európai világ is – ábrázolása is hallatlanul összetett, s olyan rétegekbe vezet, melyekről nem nagyon van/lehet ismeretünk.
„…Miért gyanús? Túlságosan közel áll. Ugyanazok a könyvek, Mózes, Ábrahám, Izsák a kövön apja kése alatt, Noé és a bárkája, mind-mind ugyanaz, mégis valamilyen idegen környezetbe helyezve. Már nem úgy néz ki Noé – már valahogy az ő torz Noéjuk, a bárkája nem olyan, hanem zsidó bárka, díszes, keleti, hasas. Izsákból, aki mindig rózsás bőrű szőke legényke volt, zárkózott, vad gyerek lesz, aki már nem is olyan védtelen. Nálunk valahogy könnyedebb minden, gondolja magában Dembowski püspök – konvencionális, elegánsan felskiccelt, finom, kifejező. Az ő Mózesük csontos lábú vénember; a miénk méltóságteljes agg, kócos szakállal. Dembowski püspök úgy véli, krisztus fénye ragyogja be a zsidókkal közös Ótestamentum felén eső oldalát, ezzel magyarázhatók a különbségek…”
A vallásokat, a vallások közötti kapcsolatokat
és a vallásokon belüli mozgalmakat – források bevonásával! – úgy ábrázolja, ahogy az teljesen szokatlan, és éppen ettől lenyűgöző. A Jakub könyvei összetettségével, mélységével és sokszínűségével egészen szokatlan irodalmi csemege. Nem véletlen, hogy Olga Tokarczuk évekig dolgozott a könyvön/könyveken. S milyen jó, hogy ezt megtehette! Jakub könyvei olyan rétegeit tárják fel – és teremtik meg! – a valóságnak, amire csak a szépirodalom képes.
A Jakub könyvei tényleg lenyűgöző munka,
megkockáztatom, Olga Tokarczuk regénye oszlatja a Nobel-díj körüli vitákat, és sokak/többek számára legitimmé teszi a díjat. Persze, tudom, hogy ez általában fordítva szokott lenni…
