A századforduló idején nagy harcokat vívtak a zeneszerzők, hogy a közönség megértse, vagy legalábbis elfogadja a műveiket. Bartók Béla operáját, A kékszakállú herceg várát például 1918-as bemutatója után levették a műsorról, és csak húsz (!) évvel később játszották újra. A zenehallgatók nem tudtak mit kezdeni a modern, sokszor nehezen befogadható, sokrétű zenei élményekkel. Emellett a kritikusok sem kímélték a komponistákat, ami oda vezetett, hogy a zenei élet egyre inkább botrányoktól lett hangos, nemcsak az újságokban, hanem gyakran a koncertteremben is.
Ennek egy jellemző példája, amikor 1913-ban a Bécsi Filharmonikusok koncertjén (akiket Arnold Schönberg vezényelt) verekedés tört ki: még a koncert szervezője is beszállt, és lekevert az egyik elégedetlenkedő nézőnek egy hatalmas pofont. Schönberg egyik ellensége ezután azt terjesztette, hogy a koncerten az arcon csattanó tenyerek keltették a legdallamosabb élményt…
Nem meglepő módon Schönbergnek elege lett abból, hogy a botrányok egyre inkább ellehetetlenítik a munkát, és elgondolkodott, milyen körülményeket kellene teremteni ahhoz, hogy tényleg a zene kerülhessen a középpontba. Ebből lett az 1918-ban alapított Verein für musikalische Privataufführungen (Zenei Magánelőadások Szervezete) nevű intézmény. A kicsi, zártkörű koncerteken a művészek nemcsak eljátszották a darabokat, hanem át is beszélték, válaszoltak a zene iránt valóban érdeklődő hallgatók kérdéseire, elmagyarázták a furcsa, felkavaró, érthetetlen részek mögött álló alkotói szándékot. A szervezet három évig működött, ez idő alatt közel hozta a válogatott közönséghez például Gustav Mahler, Richard Strauss, Claude Debussy, Erik Satie vagy Anton Webern műveit, majd 1921-ben pénzhiány miatt be kellett zárnia.
2010-ben egy Joolz Gale nevű brit karmester kitalálta, hogy fel kellene támasztani hamvaiból a Zenei Magánelőadások Szervezetének formátumát. Az apropót az adta, hogy nemcsak a századfordulón, hanem ma is sokan idegenkednek a klasszikus zenétől, ám Gale, akárcsak annak idején Schönberg, sejtette, hogy nagyon sok minden csak a “csomagoláson” múlik. Német nagyzenekarok szólistáit kereste fel, közülük válogatta össze a saját kiszenekarát, amelynek a sokatmondó Ensemble Mini nevet adta. A csapat innovatív, forradalmian új stílusú, különleges hangzású és körítésű, exkluzív koncertekkel robbant be a zenei életbe, és nem titkolták, hogy mindezt elsősorban annak a közönségnek szánják, akiket a hagyományos klasszikus koncertek nem vonzanak.
Az Ensemble Mini első nagy dobása az volt, amikor 2011-ben megünnepelték a száz éve született Gustav Mahlert a “mini-Mahler” nevű programjukkal a Berlini Filharmonikusok Kamaratermében. Hasonló nagy sikerű előadásokat mutattak be Richard Strauss, Claude Debussy, Igor Stravinsky, Johannes Brahms, Modeszt Muszorgszkij, Anton Bruckner, Szergej Prokofjev és még sok más zeneszerző munkásságából. Az eredetileg nagyzenekarra írt műveket gyakran maga Joolz Gale dolgozza át kifejezetten az Ensemble Mini részére, így ezek is részei lehetnek a repertoárnak. 2021-ben a csapat a Mahler-műsor leporolásával ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját, amely elnyerte az OPUS Klassik díját legjobb kamarazenei album kategóriában.
Egyik legsikeresebb műsoruk a “Bartók Beyond Borders”, azaz Bartók Határok Nélkül. Ebből hoznak el egy kis ízelítőt április 6-án, természetesen a Bartók Tavasz Művészeti Hetek keretében. Az előadott három darab közül az eredetileg nagyzenekarra íródott Táncszvitet és A csodálatos mandarin alapján íródott szvitet Joolz Gale átiratában hallhatjuk. A Román népi táncokat pedig az Ensemble Mini éppen aktuális közreműködő partnere, Rony Barrak, a libanoni zenész-zeneszerző dolgozta át, akit szintén hallhatunk a koncerten darbuka nevű hangszerével.
Ha úgy érzed, hogy eddig egyetlen tanár, szöveg vagy koncert sem tudta közel hozni hozzád Bartók zenéjét, ezzel a csapattal azért mindenképpen érdemes tenned még egy próbát…
A koncertjükre itt vehetsz jegyet.
