Gyilkolásra kiképzett angol lányok külföldön

Sarah Rose: Legendás lányok / Kémnők titkos története a II. világháborúból [D-Day Girls: The Spies Who Armed the Resistance, Sabotaged the Nazis, and Helped Win World War II] – Partvonal Kiadó, 2019 – fordította Striker Judit – 352 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-5783-86-9

„Az emberiség történetében először…”

A második világháború kapcsán számtalan mondatot kezdhetünk így, s ezek között számos olyan akad, mely megdöbbentő titkokat rejt. Ezek között a történetek között akad néhány, melynek főszereplői lányok és asszonyok. Sarah Rose egy olyan történet nyomába eredt, melyet eddig, így nem mesélt el senki.

A második világháború a szabályok felszámolásáról szól,

pontosabban: a szabályok felszámolásáról is. Hitler, miközben ezeréves terveket dédelgetve maga alá gyűrte az európai államok nagy részét, azonközben nem válogatott az eszközökben. A német haderő, s a mögötte álló apparátus bármire hajlandó volt a siker érdekében. A szövetséges hatalmak viszonylag lassan ébredtek rá arra, hogy ha győzni akarnak – vagy legalább megmaradni –, akkor nekik is sutba kell dobniuk az addig ismert legelemibb szabályokat és elveket. Sok más mellett

át kellett értékelni a nők helyzetét és szerepét.

A korábbi háborúk szinte kizárólag a férfiakról szóltak, s a nők inkább csak elszenvedői voltak. A háttérben dolgozva, például ápolónőként teljesíthettek szolgálatot. Sarah Rose könyve, azokról a nőkről szól, akik lehetőséget kaptak arra, hogy háborús cselekmények aktív résztvevői legyenek egy olyan terepen, a „frontvonalak túlsó oldalán”, az ellenség által ellenőrzött területen, ahol az életveszély a napi rutin része.

A legendás lányok voltak az elsők,

akik kiképzésben részesültek azért, hogy az ellenség hátországában önállóan tevékenykedjenek. Robbantsanak, fegyvereket csempésszenek, szabotázsakciókat hajtsanak végre, s ha kell, akár puszta kézzel gyilkoljanak francia földön, s ezzel előkészítsék a D-napot.

Sarah Rose könyve a legendás lányok teljes történetét elmeséli.

Vázolja a folyamatot, amíg az angol hadvezetésben megszilárdult a gondolat, hogy nőket lehet és kell kiképezni a francia területek végzendő konspiratív munkára. Bemutatja, hogy miként kerültek kiválasztásra a nők, akik között többgyerekes családanya ugyanúgy volt, mint az iskolás korból éppen kikerült kamaszlány… a közös bennük az, hogy nyelvtudásuk révén el tudták hitetni magukról, hogy franciák. Részletesen ír a kiképzés során felmerült kérdésekről és problémákról. Az angolok és franciák közötti évszázados hűvös viszonyról ugyanúgy, mint az angolok körében (is) tapasztalható antiszemitizmusról. Szót ejt az akkor még szinte természetesnek ható – ma már felfoghatatlanul barbárnak tűnő – kihallgatási helyzetekről, melyekben minden bizonyíték nélkül akár nyomorékká is verhették azt, akitől információt akartak szerezni. Ne felejtsük el, ebben a történetben ők voltak a jó fiúk! Például De Gaulle emberei.

A legfőbb fegyver a bicikli!

A könyv második része a legendás lányok háborús tevékenységét foglalja össze, javarészt vallomásokra, hadi jelentésekre, memoárokra és (más céllal született) történészi munkákra támaszkodva. A történetben az elkötelezettségé, az egyéni helytállásé, a bátorságé és a találékonyságé a főszerep. De Sarah Rose nem próbálja meg idealizálni hőseit, hiszen ezek a nők esendőségükkel együtt is hősök voltak. Akadt, aki ilyen körülmények között lett anyává, miközben tudta, hogy bármelyik perc lehet az utolsó.

Sarah Rose, aki a hét évtizeddel később szegődött a legendás lányok krónikásául, arról sem hallgat, hogy a lányok jelentős része nem élte meg a háború végét. A szövevényes történetben a hibák mellett jelentős szerepet kap az árulás, sokukat saját közvetlen munkatársaik juttattak a nácik kezére…

Sarah Rose elvarrja a szálakat,

hiszen a legendás lányok története nem ért véget a második világháború végével. Az írónő nem csak azt mutatja be, hogy miként – és milyen állapotban – kerültek haza a túlélők, de azt is, hogy miként ismerték el tevékenységüket. Kíméletlen őszinteséggel mutatja be azt is, hogy bizonyos politikai erők miként próbálták a legendás lányok szerepét bagatellizálni, vagy éppen elhallgatni.

***

A könyv – érthető okok miatt – nem bővelkedik közvetlen magyar vonatkozásokban.
A 305 oldalon megemlített Violette Szabo (1921-1945. február) sem magyar.
A Szabó nevet férjétől kapta, akivel 1940-ben találkozott és házasodott össze Londonban.
Róla/róluk magyarul is olvashatsz. Például itt és itt. Vagy angolul itt és itt.
Bár Violette Szabo csak említés szinten szerepel a könyvben,
a róla szóló cikkek jól mutatják azt a szövevényes történetet,
amiről a Legendás lányok című könyv szól.

Megosztás: