+ Irodalom

Morgenstern az én megmentőm – mondta állítólag Hitler

Miként, hogyan – és főleg: miért – vált a virágzó Bécs 1938-ra Hitler prédájává? Hogyan pusztíthatja el a populizmus egy város értékeit. Manfred Flügge a történet mélyére merül.

Manfred Flügge: Nagyváros lélek nélkül / Bécs 1938 [Stadt Ohne Seele. Wien 1938.]– Corvina Kiadó, 2019 – fordította Kurdi Imre– 432 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-1365-80-1

Sokan állítják magukról, hogy szeretik a történelmet, s közülük sokan vannak, akik hosszasan képesek sorolni az évszámokat… sőt, még a neveket is. És ez jó. De, újra és újra rá kell döbbennünk, hogy a történelem – nézzük kicsiben vagy nagyban, lokálisan vagy globálisan – ennél sokkal több, összetettebb, bonyolultabb.

Bécs a XX. század első harmadában az európai kultúra egyik virágzó központja volt, amit bár megráztak a történelmi események, mégis bizonyítani tudta, hogy központi szerepe nem elvitatható. Bécs ráadásul Magyarországról nézve is kiemelkedő jelentőségű, hiszen közelsége és a közös történelem okán ez az a város, mely leginkább hatással volt/lehetett Budapestre és Magyarországra. Bécs a harmincas évek közepéig egy sokszínű és pezsgő város volt, melyben a tudományok ugyanúgy „jól érezték magukat”, mint művészetek.

A Berlinben élő Manfred Flügge azt vizsgálja, hogy mi történt a várossal, mi történt Ausztriával a harmincas évek közepétől. Miként volt lehetséges, hogy az addigi virágzás, gyors hanyatlás után, az Anschluss napján elpusztult? Miként volt képes egy politikai erő elvenni, elüldözni, kiirtani a város lelkét?

Manfred Flügge a történet mélyére ás, és olyan aspektusokra világít rá, melyek nem – nem kellő mértékben – szoktak szóba kerülni az Anschluss előzményei kapcsán. Könyvének egyik központi alakja Sigmund Freud, aki élete jelentős részét a városban töltötte. Nem véletlen, hogy a könyv az ő távozásának körülményeivel kezd, hogy aztán újra és újra visszatérjen a bécsi évekhez. Flügge alaposságára jellemző, hogy olyan személyeket is bevon a történetbe, akikről első pillantásra eszünkbe sem jutna, hogy részei, részesei, elszenvedői, szemtanúi a városgyilkosságnak. Így bukkan fel például a pesti születésű Salzmann Zsigmond osztrák író, akiben Felix Salten néven a Bambi szerzőjét tisztelhetjük. De ugyanígy helyet kap Marie Bonaparte hercegnő, akiről talán kevesen tudják, hogy ki lehetett, pedig igazán figyelemre méltó szereplője a két világháború közötti időszaknak.

Az természetes, hogy a könyvből nem maradhatnak ki a politikusok és „egyéb” politikacsinálók.

Flügge, mert az okokat és mozgatórugókat kutatja, részletesen „belemegy” Hitler bécsi éveinek vizsgálatába, összeveti Hitler visszaemlékezéseit mások emlékeivel, s a lehetséges narratívákkal. Bemutatja a fiatal Hitler bécsi kapcsolat rendszerét, melyben fontos – és pozítív! – szerep jutott a zsidóknak, s rámutat arra, hogy a későbbi kirekesztő gondolkodásnak azokban az években még nyoma sem volt.

„…Hitler hitt abban, hogy a zsidók külön fajhoz tartoznak, és ezért mindenütt idegenek maradnak, ugyanakkor jobb embernek tekintette őket, és – bármiféle keveredést károsnak vélve – a zsidó faj tisztaságát dicsérte. Ha bizonyos fenntartásokra vagy éppen tudatlanságra vallanak is az efféle vélekedések, semmiféle jel nem mutat arra, hogy Hitler nyíltan zsidóellenes nézeteket hangoztatott volna ebben az időben. A fiatalember ráadásul rendszeres érintkezésben állt a bécsi zsidókkal. többek között a hajléktalanszállók lakóival…”

– s bár ez a kép önmagában nem ismeretlen, de Manfred Flügge olyan részletességgel és alapossággal, adatokkal alátámasztva vázolja a portrét, hogy ettől igazán megrendítővé válik a kis bécsi piktor személyiségének változása… és hatása a Bécs és Ausztria történetére.

„Rendszeres vásárlója volt Hitler festményeinek a zsidó üvegesmester, Samuel Morgenstern, akinek műhelye a Liechtensteinstrasse 4-es szám alatt, Sigmund Freud lakásának közelében működött. Morgenstern ügyfeleinek listája arról tanúskodik, hogy számos zsidó vásárolta Hitler képeit, többek között Josef Feingold ügyvéd. Morgenstern az én megmentőm, mondta állítólag Hitler.”

Morgenstern később nem mondhatta volna ugyanezt, hiszen 1938-ban árjásították üzletét. Őt és feleségét 1941-ben deportálták. Az üvegesmester 1943-ban halt meg a litzmannstadti gettóban, felesége egy évvel később Auschwitzban…

„Lányuk, aki túlélte a holokausztot, jól emlékezett a gyámoltalan, félszeg festőre, aki néhány alkalommal felkereste apja műhelyét.”

Manfred Flügge tényekkel és történetekkel foglakozik, feltárja azokat az összefüggéseket, melyekről nem tudunk, pedig érdemes lenne. A tanulságok levonását meghagyja az olvasónak, aki a XXI. században élve szemtanúja lehet olyan folyamatok újraéledésének (gyűlöletkeltés, kirekesztés, …) melyeknek mindannyian ismerhetjük a következményeit.

Morgenstern az én megmentőm – mondta állítólag Hitler
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top