Az ecsettől a kameráig – Moholy-Nagy László és magyar kortársainak művei a berlini Collegium Hungaricumban
Magyarország legnagyobb magángyűjteményéből, a debreceni Antal–Lusztig-gyűjteményből látható egy válogatás a berlini Collegium Hungaricum épületében szeptember 13-tól. Az ecsettől a kameráig című kiállítás ötlete a Bauhaus-év jegyében született meg; elsődleges célja, hogy bemutassa a magyar származású, világhírű művész, Moholy-Nagy László kevéssé ismert, korai alkotói korszakát és azt a szellemi-művészi környezetet, amelyből a művész elindult. A kiállítás kurátorát, Nagy T. Katalint kérdeztük.
„Moholy több figyelmet érdemelne, mint Gropius és Mies.” – vélekedik Alysa Nahmias filmrendező egy Moholy-Nagyról készülő dokumentumfilm kapcsán. Magyarországon is érvényes ez a kijelentés?
– Jó érzés ilyet hallani, egy külföldi, elfogulatlan, Moholy-val foglalkozó személytől, de én nem versenyeztetném a Bauhaus nagy egyéniségeit. Mindenesetre érdekes visszatekinteni Moholy-Nagy László magyarországi, illetve közép-európai recepciójára, hiszen a húszas évek végén, harmincas évek elején Romániában és Csehszlovákiában lehetett legtöbbet olvasni Moholyról. A hatvanas-hetvenes években is csak kevesen tudták vagy csak figyelmen kívül hagyták, hogy Moholy-Nagy és Gaál Gábor, az erdélyi Korunk című folyóirat szerkesztője, (valószínűleg) Berlinben ismerkedtek össze, és 1929-től Gaál Gábor felkérésére Moholy a Korunk munkatársa lett. Számos fotográfiáról, filmről szóló írása itt jelent meg először. A másik fontos kiadvány Csehszlovákiában látott napvilágot, a Telehor című folyóirat, amely 1936-ban egy teljes számot szentelt Moholy művészetének. A folyóirat tervezője és szerkesztője egy fiatal építészhallgató volt; František Kalivoda, aki korabeli prágai lapokból ismerhette meg Moholy munkáit. Kalivoda egyébként ezt követően Pozsonyban és Brnóban rendezett kiállítást a Bauhaus művésztanárának műveiből. A Telehor különszám jelentőségét jól mutatja, hogy Botár Olivér, kanadai Moholy-kutató javaslatára és szerkesztésében 2013-ban megjelent az egykori négynyelvű lapszám fakszimile kiadásban.
Moholy halála után, 1947-ben a Guggenheim Múzeum emlékkiállítást rendezett, de a háború után két évvel ez nem keltett nagy figyelmet. A hatvanas évek utolsó éveiben, de leginkább a hetvenes években jelentek meg írások Moholyról itthon és külföldön. A magyar szakirodalomban Körner Éva tanulmánya a legkorábbi figyelemreméltó írás, mely Kassák Lajos és Moholy-Nagy László Új művészek könyve című könyvének utószavaként jelent meg 1977-ben. Majd mérföldkőnek számít Passuth Krisztina monográfiája, amelyet 1982-ben adott ki a Corvina Kiadó, majd 1987-ben angolul is megjelent. A Bauhaus ünnepi év kapcsán számtalan kiállításban és kiadványban szerepeltek, illetve szerepelnek Moholy művei.
Korát megelőző modernista és radikális kísérletező volt, ma is releváns kérdéseket vetnek fel a munkái a művészet és design kapcsán. Van ilyen törekvése a kiállításnak?
– Moholy tevékenysége valóban mit sem vesztett érvényességéből. Az alkalmazott grafika területén ma is lépten-nyomon találkozunk elképzeléseivel. Szintén relevánsak művészetről alkotott nézetei, hogy csak két példát említsek: az egyik szerint minden érzékszervünkre szükség van a művészet világában, kurzusain ezért kiemelt szerepet kapott például a tapintás és a szaglás is. A berlini kiállításnak van egy kis kísérő kiállítása, melyen 13 kortárs művész alkotása szerepel, egyikük például épp a művészet multiszenzorális aspektusa miatt került a válogatásba; a Finnországban élő és dolgozó Kozári Hilda évtizedek óta foglalkozik a témával. A másik izgalmas meglátása, ha tetszik jóslata, hogy a jövőbeni kiállítások nézője aktív résztvevővé fog válni. Egyik rajzán egy spirálvonalú csúzda jelenik meg. Manapság gyakran találkozunk ún. built environment munkákkal a kiállítóterekben, melyek Moholy elképzeléseivel rokoníthatóak, tervezőjük valószínűleg nem ismeri a magyar művész e rajzát. Példaként Carlsten Höller csúszdáit vagy Tomas Saraceno pókhálós installációit említhetném, melyek óriási teret igényelnek, s amelyek valóságos játszóterekké alakítják a kiállítások helyszíneit. Berlinben erre nem volt lehetőségünk, de a néző lehetséges, szokatlan pozícióját mégis megidéztük Lévay Jenő performanszának videójával.
Ami pedig Moholy és a design kapcsolatát illeti, két ékszertervező, Fekete Réka és Kigyós Borbála tárgyai utalnak arra a sokoldalú design tevékenységre, amely szintén része a Moholy életműnek.
Moholy a tipográfia és az alkalmazott grafika területén is határozott elveket vallott, a kiállítás plakátjának és katalógusának tervező grafikusa, Bogdán Csilla nemcsak a mostani munkájában, hanem egész eddigi tevékenységében meghatározónak tartja Moholy művészetét.
A tárlat Moholy-Nagy korai, az expresszionizmus vagy a kubizmus hatása alatt született munkáit mutatja be. Mennyire ismertek ezek a művek itthon vagy külföldön?
– Moholy korai munkái nagyon kevéssé ismertek külföldön, egyrészt, mert kevés alkotásról beszélhetünk, másrészt mert általában egy nagy művész korai munkái sokszor „csak” érdekességszámba mennek. Különösen így van ez Moholynál, hiszen a nemzetközi színtéren nem tudják mihez kötni Moholy korai alkotásait, nem ismerik a magyar művészet alakulását. A már említett, Kanadában élő Botár Olivér nagyon sokat tett azért, hogy megismertesse a világgal Moholy korai periódusát, számos kiállítást rendezett, sok publikációja jelent meg, de például Amerikában erről tudomást sem vett a Guggenheim Múzeum 2016-ban, s az általuk rendezett nagy Moholy-kiállításban nem kapott helyett egyetlen korai figurális alkotás sem. Hogy mennyire nem ismert Moholy korai korszaka külföldön, azt jól illusztrálja az a tény, hogy későn szereztek tudomást például arról, hogy az egyik korai remekmű, az ún. Ackerfeld-képek egyike az Antal–Lusztig-gyűjteményben található, ezért csak Los Angeles-ben volt kiállítva, New York-ban és Chicagóban nem. Ezt a kis képet választottam a berlini kiállítás plakátjára és meghívójára, mert izgalmas állomása a művész festészetének, mivel még őrzi a valóság érzéki-konkrét jegyeit, de már az absztrakció mezsgyéjén áll.
Mi a kiállítás koncepciója? Milyen más művészek mellett láthatók a művei a tárlaton?
– Az Antal–Lusztig-gyűjtemény lehetőséget adott arra, hogy megmutassuk azt a képzőművészeti közeget, amelyben Moholy művészete, felfogása formálódott. Ezt a közeget Bohacsek Ede, Berény Róbert, Bortnyik Sándor, Kassák Lajos, Mattis Teutsch János, Márffy Ödön, Nemes Lampérth József, Tihanyi Lajos és Uitz Béla művei reprezentálják. Moholy-Nagy László feladva irodalmi ambícióit egyre inkább a festészet felé fordul, bár jogot hallgat, eljár Berény Róbert szabadiskolájába. Korai munkáiban az expresszionizmus, Berény, Tihanyi, Uitz hatása érződik, majd a kubizmus és a dada új irányokba fordítja érdeklődését. Rendkívül gyorsan változik felfogása 1919–1920-ban, ahogy friss szelek érik Bécsben és Berlinben. Ezt a lázas útkeresést, ezeket a gyors interakciókat jól érzékeltetik a gyűjtemény képei. Ezt szeretnénk bemutatni, s közben egy-egy mű segítségével Moholy magyar kortársait is, ha nem is bemutatni, de legalább felvillantani.
A kiállított művek közül néhány – Moholy-Nagy és Nemes Lampérth egyes alkotásai – Berlinben készültek, és most térnek vissza először megszületésük helyszínére. Milyen berlini érdeklődésre számítanak ennek kapcsán?
NTK: Igen, különösen annak örültem, hogy Nemes Lampérth Józseftől olyan alkotásokat tudok kiállítani, amelyek egykor Berlinben készültek, és 1920 októberében a Galerie Gurlitt-ban voltak bemutatva azon a tárlaton, amelyen Moholy-Nagy és Nemes Lampérth együtt szerepeltek. Nem minden esetben tudjuk pontosan, hogy Moholy egyes művei hol készültek, de kettőről bizonyosan elmondható, hogy Berlinben festette őket; az egyik házaspárt ábrázol, akiket név szerint is ismerünk, ők segítették a Berlinbe érkező fiatal Moholyt. A másik egy kubista fejet ábrázol, s rajta egy dedikáció olvasható, amely szintén egyértelművé teszi, hogy a kép berlini születésű.
Kísérő kiállításként 13 magyar vagy magyar származású, de külföldön élő és dolgozó művész alkotásait is bemutatja a CHB, melyek a magyar polihisztor művészete előtt tisztelegnek. Kortárs művészek?
– Néhányuk nevét már említettem. Mindannyian kortárs alkotók, egy közülük, Hopp-Halász Károly 2016-ban elhunyt, az ő műve a legkorábbi, 1971-ben készített egy fotósorozatot Moholy írásaitól inspirálva, négyen közülük Magyarországon élő festők, képzőművészek; Halmi-Horváth István, Keserü Károly, Somody Péter, Szegedy-Maszák Zoltán. Az egyetlen figurális mű a fiatal berlini festő Lilla von Puttkamer alkotása. Ketten New York-ból küldtek egy-egy alkotást, egyikük a fotográfus Sylvia Plachy, akinek hamarosan nyílik kiállítása a Műcsarnokban. A másik George Peck, aki szintén sokan ismernek Magyarországon, mert többször kiállított már Budapesten és vidéken, ő Moholy ún. telefonos képeire reflektálva egy helyspecifikus installációt küldött postán, amely gyanús csomagként fennakadt a német vámon, ami azért vicces, mert Moholy szobrait is gyanúsnak tartották az angol határőrök 1936-ban, a történelem olykor megismétli önmagát. A legfiatalabb alkotó, Plesznivy Ákos egy számítógépes játékot tervezett Moholy-művek felhasználásával, lehetőséget adva a nézőnek, hogy alkotói szerepkörben is kipróbálhassa magát.
Meddig lesz látható a kiállítás Berlinben és milyen kisérő programokra számíthat a közönség?
– A berlini Collegium Hungaricum csapata, élén Nagy Márta igazgatóval nagy lelkesedéssel fogadta be a kiállítást, amely október 18-ig lesz nyitva, és amely munkanapokon 12 és 19 óra között látogatható a CHB-ban a Dorotheenstraße 12. alatt. A megnyitót nagy örömünkre elvállalta Daniel Hug, Moholy-Nagy unokája, a Moholy Alapítvány vezetője, aki jelenleg Kölnben él és a kölni Art Fair igazgatójaként dolgozik. Szeretnénk őt is felkérni egy tárlatvezetésre vagy egy beszélgetésre, és én magam is fogok majd tárlatot vezetni. Az intézetnek nincs könnyű dolga, amikor a folyamatos kultúrsokkban élő berlinieket igyekszik a Dorotheenstrasse legszebb épületébe csábítani. A megnyitónk napján kezdődik a Berlin Art Fair, reméljük hozzánk is jut majd annak közönségéből. A programok közül kiemelnék egy nagyon izgalmas filmbemutatót. Angela Zumpe készített egy különleges látványvilágú, többcsatornás videóinstallációt Things to Come címmel, mely Moholy-Nagy életébe és művészetébe, s a munkájában tevékenyen résztvevő két feleségének, Lucia és Sybil Moholy-Nagynak az életébe ad bepillantást. Zumpe alkotását eddig csak a Kunstmuseum Moritzburg mutatta be, vetíthető videó változatát most először láthatja majd a közönség Berlinben, a Collegium Hungaricumban.
Moholy-Nagy László számos médium – festészet, szobrászat, sokszorosított grafika, fotográfia, film, tipográfia, tárgyalkotó design, kiállítási design – művelője volt. A Bauhaus egyik oszlopos tagjaként, majd Amerikában a New Bauhaus alapítójaként vált ismertté. Magyarországról indult, Szeged és Budapest után Bécsen, Berlinen, Weimaron, Dessaun, Amsterdamon és Londonon keresztül jutott el Chicagóba, 1937-ben, ahol korai haláláig, 1946-ig élt és dolgozott. Művészi hitvallása és felfogása mit sem veszített érvényességéből, kiállításaival, munkáival gyakran találkozhatunk a világ számos múzeumában és galériájában.
