Gróf Ifjabb Andrássy Gyuláné Zichy Eleonóra: Napló 1917-1922 – Szépmíves Könyvek, 2018 – Sorsok és életek sorozat – 400 oldal, keménytáblás kötés – ISBN 978-615-5662-15-7
Döbbenetes, hogy most, 2018-ban még mindig olyan könyvvé formálható dokumentumok esnek ki ilyen-olyan szekrényekből, melyek lényegileg befolyásolhatják azt, ahogy a múltat látjuk. A történelem néven jegyzett nagy kirakósnak lényeges darabkái várják, hogy a helyükre kerüljenek.
Ennél talán csak az meglepőbb, hogy a kiadók nem nagyon versengenek azért, hogy megjelentethessék ezeket a műveket – s akik igen, azok legtöbbször nyakon öntik az egészet valami ragadós, avas és bűzös ideológiai kulimásszal. A Szépmíves Könyvek talán az egyetlen kivétel, hiszen náluk nem csak tisztességes, kíváncsiságtól fűtött munka folyik, de ráadásul tevékenységük észrevehető méreteket ölt! (A napokban, Tapolcán a városközpont mindkét könyvesboltjának kirakatában ott virult Andrássyné naplója. És ez jó. Nagyon jó. Nem a kiadónak, hanem nekünk.)
Ifjabb Andrássy Gyula megkerülhetetlen figurája az évszázaddal ezelőtti magyar valóságnak.
Egy olyan arisztokrata, aki tisztában volt a helyzetéből fakadó felelősségnek, életét és tetteit ez a tudás hatotta át. Ráadásul műveltsége, nyitottsága, világlátása és emberi tartása arra is garanciát jelentett, hogy tevékenysége – mert az elkötelezettség, mint tudjuk édeskevés volna, hiszen a pokolba vezető út is… – fontos, sőt: hasznos.
„Amíg Horthy előkészíti számára a restaurációt. A király hajlandó volt három hétig ott maradni… várni…, de figyelmeztette Horthyt, hogy ha ezen idő lefolyásáig nem jön el érte Szombathelyre, akkor ő állít be Budára, hogy emlékeztesse ígéretére. Az idea nem volt fényes – akárkitől jött –, mert egy uralkodó nem bujkálhat saját országában, méghozzá megterhelve a gyanúval, hogy a hatalmától megrészegedett tengernagy nem elő-, hanem hátramozdítója lesz…, de tényleg úgy hangzott a megállapodás, ez később kitudódott… Horthy, ha ezt letagadja, nem mond igazat, de akkor sem volt őszinte, amikor elhallgatta. Ő a megállapodást minden kétségen kívül megszegte, mert nemhogy megkísérelte előkészíteni a restaurációt, de ezzel ellentétben dolgozott, hogy meghiúsítsa. Közegei annyira mentek, hogy entente-sürgönyök szövegét meghamisították – – – túlzottabb kitételeket használtak, mint amilyenek az eredeti szövegben foglaltattak (gyalázat!). A beteg királyt Horthy aztán pár nap múlva hamis referádákkal és felfújt, alaptalan ijesztgetésekkel az országból kiüldözte”
– olvashatjuk Zichy Eleonóra összefoglalóját a naplóban, miután a király budapesti látogatásának részleteit már lejegyezte.
A most megjelent Napló fontos és izgalmas(!),
mert azt, amit eddig – ha szándékunk megvolt hozzá – kívülről ismerhettünk, most „házon belülről”, nehogy a kortárs, de a feleség szemével láthatjuk. Ez pedig minden szubjektivitása mellett is – vagy éppen azért – olyan részletekkel gazdagítja a múltról alkotott képet, ami segíti, segítheti a megértést. Ráadásul az 1917 és 1922 közötti időszakról lévén szó, nem apró-cseprő napi ügyek vannak terítéken, hanem maga a történelem. Új részletekkel gazdagodik a sokak által balfékként leírt IV. Károly portréja, más színben tűnik fel Horthy és a király viszonya (ld. a fenti idézet) vagy éppen Károlyi Mihály ellentmondásos alakja.
- Az arisztokrata nő a jég hátán is…
- Elkelne pár márványarcú ökör a mai közéletben!
- Van, amit a történelemkönyvekben sosem fogsz megtalálni!
- Milyen ember volt valójában Károlyi Mihály?
- Hogy megértsük végre a trianoni döntést…
Zichy Eleonóra tényleg szolgálatot tett nekünk azzal, hogy feljegyzéseket készített. Kár, hogy ezt eddig nem becsültük/becsülhettük kellőképpen, s jó, hogy most egy – alapos jegyzetapparátussal megtámogatva – hozzáférhetünk az itt-ott hiányos, de töredékességében is impozáns naplóhoz. Jobb, sokkal jobb későn, mint soha.
