+ Irodalom

Van, amit a történelemkönyvekben sosem fogsz megtalálni!

A történelem olyan, mint a barokk templomi szobrok, szemből csillogó, míves megmunkálású, harmonikus, de hátulról… Mi köze ennek Batthyány Tivadarhoz?
Batthyány Tivadar: Beszámolóm című könyvéről

Batthyány Tivadar: Beszámolóm – Szépmíves Könyvek, 2017 – 768 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-5662-38-6

Teljesen komolyan gondolom, hogy a múlt feltárásánál érdekesebb tevékenység nem nagyon létezhet. Hiszen, vegyük a történelemnek akármennyire rövidke szakaszát, soha sem jutunk el odáig, hogy arról mindent tudjunk. Mindig/bármikor jöhet valami, ami felforgatja/átrendezi azt, amit eddig tudni véltünk. A történelem egészen mást mutat, ha egy nagyobb egységet szemlélünk távolabbról, s megint mást, ha közelebb megyünk, s akár egyetlen személy – esetünkben Batthyány Tivadar – szemén keresztül próbálunk rálátni az összefüggésekre.

A főrendiház ülése a parlamentben – Wlassics Gyula elnök

(A barokk templomok szobrai azért jutottak eszembe, mert azok, ha szemből nézed őket, akkor valami fenséges, magasztos, aranytól csillogó szépen kidolgozott csodát láttatnak… de, ha alkalmad és módod van a szobor háta mögé kerülve megnézni azt, ami a „nyáj” számára fenntartott térből nem látható, akkor jön a meghökkenés: a szobor hátoldala gyakorlatilag megmunkálatlan. Nem egyszerűen szálkás a tuskó, amiből a szobrot kifaragták, de még az is lehet, hogy a szekercével felsértett kéreg is rajta van az egykori fatörzsön. Batthyány Tivadart olvasni olyan, mint egy ilyen szobrot meglesni hátulról.)

A Batthyány család elég kiterjedt volt, és elég sok nagynevű került ki közülük ahhoz, hogy a vezetéknév hallatán ne Tivadarra gondoljunk először. Legújabban Sasha Batthyány. Ott van például Batthyány-Strattmann László, a boldoggá avatott szemész, a B. Gyula, a festőművész róla egy időben sokat írtunk], akit nem fognak boldoggá avatni, B. Ervin, az anarchista, vagy ott van a mártír miniszterelnök… Sokszínű társaság, nem lehetett egyszerű kitűnni közülük, még akkor sem, ha az ember országgyűlési képviselő, és a legnehezebb időkben (többször is) miniszter.

. Batthyány Tivadar egy politikai gyűlésen

Pedig Batthyány Tivadarra érdemes odafigyelni, nem csak azért, mert – szemben az emberek többségével – nem egyszerű elszenvedője, hanem részese és alakítója a(z osztrák-magyar) történelemnek, hanem azért is, mert tapasztalatait, élményeit, benyomásait megírta a Beszámolóm című kétkötetes munkájában, ami mostantól bárki számára hozzáférhető egyetlen kötetben a Szépmíves Könyvek gondozásában.

Batthyány Tivadar munkáját az teszi igazán izgalmassá, hogy olyan eseményeknek volt részese és alakítója, melyek a szélesebb közönség számára egészen másként festenek, mint „belülről”. A Beszámolóm című munkát ráadásul akkor írta meg, amikor már rálátása lehetett a következményekre, de mégsem telt el túl sok idő ahhoz, hogy az élmények ne legyenek frissek és életszagúak. Ráadásul – és ez áthatja az egész művet – Batthyány Tivadar arra kényszerül, hogy önmagát és becsületét védje – no, nem amiatt, amit csinált vagy nem-csinált, hanem amiatt, amivel rágalmazzák. Mert kapott ő hideget-meleg több okból kifolyólag is. Ott volt mindjárt IV. Károly visszatérési kísérlete körüli tisztázatlan szerepe, a(z utólag bűnbakká tett) Károlyi-kormányban betöltött miniszteri funkciója, és a Tanácsköztársaság idején Bécsben „biztonságba helyezett” 140 millió korona esete és a pénz további sorsa…

Ferenc Ferdinánd és felesége gyászszertartása

A Beszámolóm ugyanakkor szorosan köthető például Bánffy Miklós Emlékeimből című kötetéhez, s tovább gazdagítja a manapság kissé egyoldalúan szemlélt gróf, az első magyar köztársasági elnök jellemrajzát.

Károlyi Mihály gróf, mint a függetlenségi és 48-as párt elnöke, mely pártot én képviseltem az Esterházy-kabinetben, nem egyszer okozott nekem kellemetlenséget azzal, hogy túlzott pacifista felszólalásaival – nézetem szerint is – túlhaladta azt a határt, amelyet mint a kormányt támogató egyik párt elnöke megengedhetett magának.

Batthyány Tivadar már (és még) a maga összetettségében szemlélte Károlyi Mihály alakját, s mint egykori minisztere – önmagát is védve – megvédte őt a későbbi (máig ható) igazságtalan támadásoktól is. Batthyány Tivadar előre(?) látta, hogy Károlyi miniszterelnöki kinevezése nem annyira vonzó:

Egy bizonyos, és ezt mindenkivel szemben a leghatározottabban állítom és fenntartom: utolsó kihallgatásomon Károlyi Mihályt egy szóval sem ajánlottam miniszterelnöki kinevezésre, mert habár erről barátaim előtt nem sokat beszéltem, de mondhatom, kértem az Úristent, óvjon meg engem és pártomat attól, hogy abban a felfordulásban, melynek bekövetkezte ellen hiába bár, de annyit küzdöttem, ne jusson nekünk a történelem előtt az a szerep, hogy mások bűneiért nekünk kelljen vezekelnünk a kormányszékek kínpadján.

Ezzel együtt is:

Említettem, hogy Károlyi a háború előtt és alatt inkább kapkodó magatartást követett. Amikor azonban átvette a kormányzatot, attól a perctől kezdve végzetes fanatizmussal hitte, hogy minél radikálisabb, minél inkább szélsőséges politikát követ, minél inkább elfogadja a szociáldemokrácia tanait, annál jobban szolgálja az ország ügyeit és annál jobban óvhatja meg az országot az igazi bolsevista terror uralomtól. Magánbeszélgetésekben, a párt bizalmas és később már nyílt értekezletein folyton azt hangoztatta, hogy ő gyorsvonaton halad, akinek politikája tempója nem tetszik, az szálljon le a vonatról, mert ő tudja, meg van róla győződve, hogy az események az ő radikális politikáját fogják igazolni. Végzetesen tévedett, de hogy őszinte meggyőződéssel cselekedett, azt annál is inkább hiszem, mert épp a végzetes időkben gyakori érintkezéseink során sohasem tapasztaltam olyan ténykedését, amelyből azt következtethetném, hogy eljárása nem lett volna jóhiszemű. Ezt annál inkább kötelességem kimondani, mert sokat, igen sokat vitatkoztam Károlyival, majdnem állandóan harcban álltam vele a kabinetben, hat hét után ott is hagytam.

Ennél tisztességesebben megnyilatkozni Károlyiról a ’920-as évek Magyarországán nem nagyon lehet. S hogy emellett még mennyi mindent leír Batthyány a korszak kapcsán! Egész nemzedékét szembesíti azzal, hogy kik voltak, akik a köztársaságot üdvözölték létrejöttekor, s csak később kezdtek el kígyót-békát kiabálni. Meglepő, előremutató és mára elfeledett intézkedések és tervek soráról számol be. Olyasmikről, amikről máshonnan nem tudhatnánk. Prohászka Ottokár vallásoktatásban tanúsított konstruktív hozzáállása például igazán meglepő (pláne, ha hozzátesszük, hogy ezt 2017-ben, Magyarországon olvassuk:

1919 elején szembekerült magában a kormányban a két nagy elvi álláspont: a kötelező vallásoktatás fenntartása és ennek ellentéte, a vallásoktatás eltörlése az összes nyilvános iskolákban. És ekkor, mikor legjobban kiéleződött a helyzet, Székesfehérvár ékesszavú, nagy tudású és szentéletű püspöke felemelte szavát, és azt indítványozta, hogy egyezzen ki a két tábor 50% erejéig, kimondván, hogy a nyilvános iskolákban a vallásoktatás fakultatív, vagyis csakis azok a gyermekek részesülnének vallásoktatásban, akiknek szülei ezt külön kívánják. Ugyebár, ha a mai nyugodalmas időkben felállana egy főpap és indítványozná a fakultatív vallásoktatás törvénybe iktatását, mindnyájan reátámadnánk és kimondanánk rá a legsúlyosabb anathémát. A szélső radikálisok lennének az egyetlenek, akik a főpapnak ujjongva helyeselnének. És mégis, elképzelhető-e, hogy Székesfehérvár püspökét bárki is meg merné róni a Károlyi-kormány idejében tett közvetítő javaslatáért? Nem hiszem.

A forradalomnak nagy érdeme van. Feltétlenül elismerem, hogy a forradalom letörte azt, ami avult és korhadt volt alkotmányos világunkban, s hogy újat hozott, aminél jobbat, dicsőségesebbet nem hozhatott, meghozta a szabadságot és függetlenséget. Pusztító viharként vonult el fejünk felett, mely elsöpörte a királyi trónt, romba döntötte az alkotmányt, a képviseletet, a törvényhozást, hogy helyet teremtsen az új rendnek, a magyar demokrácia kiépítésének. Ez a pusztító orkán ránehezedett ólomszárnyaival az államépületre, és az leroskadt alatta. A világháború rettenetes szenvedései, a népek végleges elkeseredettsége s végkimerülése teljesen meglazították Ausztria-Magyarország eresztékeit, kapcsait, s hogy felszabaduljunk, ahhoz már nem is kellett olyan 48-as szabadságharc, hanem szinte magától adódott, hogy kiváltunk az elemeire szétbomlott monarchiából, kiváltunk, mint olyanok, kik kezdet óta sem tartoztunk oda, hová szerencsétlenség és kényszer űzött, megtaláltuk végre magunkat, a független szabad hazát. De nemcsak ez történt, hanem a forradalom gyökeres, nagy elváltozást is hozott reánk. Ami kilencszáz éve, hogy fennállott, a magyar királyság most mint villámcsapásra gyökeresen kifordult, s a felszabadult nép, most már maga döntött az államforma felett, s maga választja meg a Népköztársaság elnökét. Tehát az államforma is elváltozott.Prohászka Ottokár: Amire a forradalomnak is szüksége van (Katholikus Szemle, 1919.január)

A majd’ nyolcszáz oldalas kötetben leírtak messze túlmutatnak egy ilyen ismertetés keretein, s amellett, hogy (máshonnan megismerhetetlen) részletekben gazdag és izgalmas leírását adják egy korszaknak, ráadásul még visszafogottak is. Az események tanúi még éltek kilencven évvel ezelőtt, s Batthyány jó ok nélkül nem provokálta volna őket… persze, azért van olyan történet a Beszámolómban, aminek egyértelmű célja, hogy kiugrassza a nyulat a bokorból.

1919-ben, a Tanácsköztársaság ideje alatt sokakkal együtt ő is Bécsben keresett menedéket, s részt vett abban az akcióban, mely arra irányult, hogy a kommunisták által a bécsi magyar nagykövetségen tárolt 140 millió koronát elorozzák, s ezzel megakadályozzák Kun Béláék bécsi propaganda-tevékenységét. Batthyány Tivadar teljes felelősséggel az ügy mellé állt, és a pénz útját biztosította addig, amíg azt „Déry Frigyes műgyűjtőnél és kiváló jellemű magyar úriembernél megőrzésre deponálták.” Az események irányítása ezek után csúszott ki Batthyány kezéből, s – mint azt a Beszámolómban állítja – ezek után került a pénz rossz kezeken keresztül ismeretlen célokra. A Tanácsköztársaság bukása után, hogy nevét nehogy összemossák azokkal, akik tisztességtelenül gazdálkodtak, mindent elkövetett azért, hogy az ügy megnyugtatóan lezáruljon. Ha szükségesnek látta, még a konfrontációt is vállalta, s összességében ez az ügy – amit részletesen leír – egész későbbi életére rányomta bélyegét.

Teleki Pál a cserkészvonaton ebédel

De, hogy ne ilyen gyászosan zárjuk ismertetőnket, álljon itt egy idézet, mely rávilágít arra, hogy a bolsevizmus terjedésének különös módját nem csak az elmúlt években „találták ki”, hanem arról már Batthyány Tivadar is írt:

Amikor Oroszországban a Miljukov vezérlete alatt álló kadetok pártja és Kerenszki szocialistái által közösen megindított forradalmi mozgalom győzött, nagy volt minálunk az öröm. Olyannyira, hogy a magyar képviselőház összes pártjai a Ház nyílt ülésén üdvözölték szónokaik útján az orosz forradalmat. 1917 áprilisában a német hadvezetőség megvalósította Ludendorffnak, a nagy hadvezérnek hallatlan eszméjét, és zárt vagonban a svájci határtól egész Németországon át a német állam költségén Oroszországba szállíttatta a legszélsőbb kommunista vezéreket, Lenint, Trockijt és társaikat, hogy teljesen alá aknázzák az orosz világbirodalomban a társadalmi rendet. Ludendorff taktikája ijesztően bevált, amennyiben augusztusban már Lenin volt az úr egész Oroszország felett, és végrehajtotta diktatúráját annak összes borzalmaival. Lenin azonban ezzel sem elégedett meg, hanem a hadifoglyok között kurzusokat tartatott, amelyeken a bolsevista tanok részére oktatókat neveltek. Ezek azután úgy kioktatták a mi magyar hadifoglyainkat, hogy mire azok hazakerültek, itthon már félelmetes módon terjesztették a kommunista tanokat. A kezeim közt voltak már 1918. legelején olyan katonai rendeletek, melyekkel a veszedelmesen terjedő bolsevista tanok ellen igyekeztek védekezni. Nagyban előmozdította ezt a forradalmi hangulatot hadseregünk kimerültsége és különösen az élelmiszerekben és ruhaneműekben való nélkülözés. Könnyű volt az izgatóknak munkája, amidőn jégben, fagyban, rongyokba öltöztetve éheztek katonáink.[387-388. oldal]

És arról még nem is szóltunk, hogy milyen okokban gyökerezik Batthyány Tivadar szerint a trianoni döntés. Azt gyanítom, sok mai hangoskodónak elkerekedne a szeme, ha elolvasná a Beszámolóm erre vonatkozó passzusait!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top