Ha a marginalizált, elfeledett művésznők végeláthatatlan sora kevés figyelmet kapott a művészettörténet során, akkor a színes bőrű művésznők még inkább az érdeklődés peremére szorultak. Ők nemcsak nemük, hanem bőrük színe miatt is hátrányba kerültek férfi kollégáikkal szemben. Az 1960-70-es években azonban hallatni kezdték hangjukat, amelyet az USA-ban kibontakozó feminista mozgalom második hulláma, azon belül is a feketék feminista mozgalma éppúgy felerősített és segített, mint a polgárjogi mozgalmak vagy a fekete művészeti mozgalom.
1. Betye Saar (1926-)
Az afroamerikai polgárjogi mozgalom és a radikális feminista művészet, később pedig a fekete nők feminista mozgalmának jelképévé vált Betye Saar képzőművész legismertebb, The Liberation of Aunt Jemima című műve, amelyet négy évvel Martin Luther King halála után, 1972-ben mutatott be.
Aunt Jemima, azaz Jemima néni egyike a konyhák mélyére száműzött fekete, (és persze kövér) háziasszonyoknak, aki másra sem jó, minthogy kiszolgálja az éhes (fehér) népséget – legalábbis ezt sugallja a nyilván rasszista és sztereotip, palacsinta keveréket népszerűsítő, 1889 óta létező (!) reklám. (A palacsintakeverék még ma is forgalomban van, igaz, a figura megváltozott.)
Betye Saar azzal, hogy fegyvert adott Jemima kezébe, a szoknyájára pedig egy kreol kisbabát – így irányítva rá a figyelmet a fehér férfiak által a fekete nők ellen elkövetett szexuális erőszakra – jelképesen felszabadította a fekete nőket.
A Los Angelesben született, 92. évében járó, politikai felhangú asszamblázsairól híressé vált művésznő az 1970-es évektől nagy szerepet játszott a feketék és azon belül is a fekete nők művészeti mozgalmának kibontakoztatásában, valamint az afroamerikaikról alkotott sztereotípiák ledöntésében. Mindkét lánya Lesley Saar és Alison Saar is ismert művész lett.
2. Faith Ringgold (1930-)
Az amerikai zászló meggyalázásáért tartóztatták le, másik két művésszel együtt, Faith Ringgold feminista képzőművészt, írót, aktivistát, 1970-ben, New Yorkban. A Judson Emléktemplomban tartott, nagy nyilvános visszhangot kapott, számos művész részvételével zajló, hat napos „People’s Flag Show” címet viselő kiállítás kiverte a biztosítékot a kerületi ügyészségnél: bezáratták, Ringgoldot pedig a tárlatot népszerűsítő ofszetnyomata miatt letartóztatták. Az ominózus művet ma a világ egyik legnevesebb kortárs képzőművészeti múzeuma, a MoMA őrzi.
A New York-i Harlem negyedben, 1930-ban született Ringgold festményeivel, egyedi ágytakaróival, szobraival, zenés-jelmezes performanszaival és demonstrációival küzd a rasszizmus, a nők elnyomása és a művészeti életből való kirekesztése ellen. Korai munkáit sokáig senki nem vásárolta, sőt, kezdetben a művészeti főiskolára sem akarták felvenni, pusztán amiatt, mert nő. Rá harminc évre, 1984-től azonban hosszú éveken át tanított a San Diegó-i Kaliforniai Egyetemen.
Eddig 17 gyerekeknek és egy felnőtteknek szóló könyvet írt és illusztrált. Munkásságát – amelynek során a rabszolganők megerőszakolásától kezdve, a harlemi feketék mindennapjain át megörökítette az USA eddigi legvéresebb, faji ellentétek miatt kirobbanó 1971-es atticai börtönlázadását is – több mint hetvenöt díjjal, köztük 22 tiszteletbeli doktori címmel ismerték el. Az idén 88 éves Faith Ringgold egyike az első afroamerikai nőknek, akik politikai aktivistaként és művészként is sokat tettek a feketék és különösen a fekete nők társadalmi helyzetének javításáért, valamint a művészeti világban való elismertségéért.
3. Senga Nengudi (1943-)
– A női test és a női lélek olyan rugalmas, akár egy harisnyanadrág, ám előbbi ha egyszer kinyúlt, soha nem nyeri vissza eredeti alakját. Ezzel szemben a női lélek akármennyit is nyúlik, mindig visszatalál eredeti formájához – vallja az 1943-ban, Chicagóban született Senga Nengudi, aki egyike volt az 1970-es években berobbant avantgárd alkotói csoporthoz tartozó fekete művészeknek.
Forrás: aapaa.org
A feminizmusból, valamint az afrikai és japán tradicionális táncból, zenéből, vallásos rituáléból inspirálódó művésznő 1977-ben robbant be a New York-i művészeti életbe „respondez s’il vous plait (R.S.V.P.)” nevű szobor-installáció és performansz sorozatával, amelyet a terhessége során tapasztalt testi és lelki változások ihlettek. Barna, fekete és világos színű, homokkal megtöltött, groteszk módon kicsavart, kinyújtott és megkötözött, a női testet szimbolizáló nylon harisnyái mára a védjegyévé váltak, és világszerte híres művésszé tették.
4. Adrian Piper (1948-)
„Frissen mázolva!” – hirdette a pólóján az utca emberének Adrian Piper performer, konceptuális művész, filozófus, polgárjogi aktivista az 1970-es években. A Catalysis nevű utcai performansz sorozata egyik legismertebb akciója során, ebben a feliratos pólóban ment kesztyűt és napszemüveget vásárolni a mára Manhattan egyik jelképének számító Macy’s divatáruházba. Megint máskor fehér törölközőt gyömöszölve a szájába buszozott keresztül New Yorkon vagy éppen ecetes, tojásos, tejes és csukamájas egyveleggel leöntött testtel rótta a metropolisz könyvesboltjait. 1973-ban ragasztott bajusszal és parókát viselve „harmadik világbeli férfi munkásként” hívta fel magára a figyelmet, majd szintén a rasszizmus és szexizmus társadalomra gyakorolt káros hatásaira reflektált „My Calling (Card)” című ofszetnyomataival.
Az 1986 és 1990 között használt fehér és barna, szöveges „bemutatkozó kártyákat” mindenhol előhúzta, ha valaki rasszista vagy szexista módon nyilvánult meg a közelében. (Mivel Piper nagyon világos bőrű, de afroamerikai származású művész, sokan azt gondolták, valójában fehér, így a közelében gyakran elsütöttek rasszista vicceket.) A számos díjjal rendelkező, a Harvardon 1981-ben doktorit szerző Adrian Piper volt az első afroamerikai filozófus professzornő, aki az USA történetében először akadémiai tenure-t kapott, 1987-ben. (Azaz professzorként élethossziglani alkalmazásban áll az adott egyetemmel.)
5. Lorna Simpson (1960-)
– Bátor nő. Úgy tud kérdezni, hogy annak hatására újragondolod az egész addigi életed
– állítja Sarah Lewis, a Harvard professzora Lorna Simpsonról, az első afroamerikai női művészről, aki kiállíthatott a Velencei Biennálén, 1990-ben. Noha az utóbbi években a róla szóló híradások mind arról szólnak, hogy fényképezés helyett inkább fest – idén márciusban Londonban állítja ki festményeit – hírnevet mégis fotóival szerzett magának.
A fényképeit saját szövegeivel, verseivel kombináló Simpson az egyik legismertebb képviselője az 1980-90-es években berobbant fekete művészeknek, aki kritikus fényképeivel, kollázsaival, szobraival videóival, installációival és festményeivel az afroamerikai nők identitásáról, sebezhetőségéről és mindennapi viszontagságairól mesél történeteket.
6. Kara Walker (1969-)
Fehér férfiak által megerőszakolt és megcsonkított színes bőrű nők, gyerekek, faágakról lógó meglincselt férfiak, rabszolgaságba taszított feketék – a világ egyik legismertebb fekete képzőművésze, Kara Walker munkái az amerikai történelem brutális oldaláról mesélnek.
A szobaméretű papírkivágásairól, kollázsairól, filminstallációiról és videóiról ismert, Kaliforniában született művésznő a rasszizmus, a szexuális erőszak és az elnyomás ellen emeli fel szavát munkáival.
A fiatal korától rangos díjakat bezsebelő Walker 1998 óta kap megbízásokat közintézményektől festmények, installációk és szobrok létrehozására. Legutóbb a 2014-ben, Brooklynban kiállított, félmeztelen fekete gyári munkásnőt ábrázoló, négy tonna cukorból készült szfinxszerű szobra irányította rá a figyelmet. Az óriási, 10, 5 méter magas mű az egykori afroamerikai cukorgyári munkásoknak állít emléket a ma már nem működő Domino Cukorgyár üzemcsarnokában.
7. Wangechi Mutu (1972-)
Pornó magazinokat, 19. századi orvostudományi illusztrációkat és néprajzi fotográfiákat is felhasznál különleges kollázsaihoz Wangechi Mutu képzőművész, akinek munkáit olyan neves múzeumok őrzik, mint a New York-i MoMA, vagy a londoni Tate Galéria.
A magát csak „felelőtlen antropológusként és alaptalan tudósként” aposztrofáló Mutu kollázsaiban amputált végtagú fekete nők és férfiak számolnak be az Afrikában dúló polgárháborúk borzalmairól, de megjelennek a metamorfózist szimbolizáló áttetsző bőrű fekete sellők, a női erőt jelképező, elpusztíthatatlan kígyók vagy éppen olyan híres színes bőrű nők, mint Tina Turner.
A Kenyában, Nairobiban született, később Wales-ben, majd New Yorkban tanuló és letelepült 45 éves Mutu nemcsak művészként, hanem emberjogi aktivistaként is sokat tesz a feketékért, különösen az afrikai LMBTQ emberek jogaiért: az „Africa’s Out” nevű mozgalmához – amely kiállításokon és különböző programsorozatokon mutatja be az afrikai emberek sokszínűségét, életét és jogait –, több mint negyven elismert művész csatlakozott eddig.
+1: Emily Kame Kngwarreye (1910-1996)
Az ausztrál őslakosok művészetének egyik legismertebb, világhírű képviselője, nyolcvan éves is elmúlt már, amikor festeni kezdett. Noha 1980 óta foglalkozott ruhák batikolásával, tíz éven át eszébe sem jutott, hogy vászonra vigye munkáit. Saját bevallása szerint „lustasága” vezette a festészethez: a batikolás ugyanis amellett, hogy igen pepecselős munka, jó fizikai erőnlétet is kíván művelőjétől. Így nem csoda, hogy Emily Kame Kngwarreye nyolcvan éves korára úgy érezte, felhagy a megerőltető mesterséggel, és inkább vászonra kezd alkotni.
A Central Australian Aboriginal Media Association (CAAMA) által szervezett kiállításon bemutatott első akril képeire azonnal felfigyeltek a kritikusok, így hamar az aukciósházak kedvencévé vált.
Az Ausztrália észak-keleti részén fekvő Utópia térségéből származó művésznő ugyanakkor nagy árat fizetett a hírnévért: saját közösségében nem fogadták el, a gyűjtők pedig a nagyobb nyereség reményében folyamatosan nyomás alatt tartva, megpróbálták az éppen aktuális trendek szerint befolyásolni festészeti stílusát.
Halála után 11 évvel, tavaly novemberben újabb rekordot döntött Earth’s Creation I, című képével, amelyért csaknem 533 millió forintnyi dollárt fizettek. Ezzel ő lett az első számú ausztrál női művész, akinek festménye a legmagasabb áron kelt el egy árverésen. Emily Kame Kngwarreye az első bennszülött, akinek múzeumot nyitottak Ausztráliában, 2013-ban. Rövid, mindössze nyolc éven át tartó festészeti pályafutása során legalább 3000 képet alkotott.
Kiemelt képként Wangechi Mutu „Beneath lies the Power” (2014) és „Untitled” című képei láthatóak.
