Január 8-án este a svéd követség Üllői úti épületéből a nyilasok 154 embert elhurcoltak a Duna-part irányába. Fegyveres rendőrök a svéd követség alkalmazottja, Szabó Károly vezetésével kiszabadították az üldözötteket. A Jakobovits család tanúvallomása 1947-ben: „A Duna-parton arccal a víz felé álltak, amikor a felmentés megérkezett.” A 154 megmentett között volt Stöckler Lajos és nyolctagú családja, a Jakobovits család, Ernster Edit és László, Forgács Gábor, Steiner Jakob, valamint édesanyja és testvérei, Löw Éva és Klaber Anna. Steiner Jakob apját nem sikerült megmenteni, már 1944. december 25-én a Dunába lőtték a nyilasok. Steiner Jakob apja magyar tiszt és 4 évig hadifogoly volt az első világháborúban az orosz fronton.
Később Stöckler Lajos 1945–1948 között a budapesti Izraelita Hitközség elnöke, 1953-ban a Wallenberg-kirakatper egyik vádlottja. Ernster László (1920. május 4. – 1998. november 4.) kémikus később Svédországban a Nobel-bizottság és a Nobel Alapítvány Igazgató Tanácsának tagja lett, Steiner Jakob biológus a jeruzsálemi egyetemen tanított, Löw Éva és Klaber Anna orvosok Bázelben.
Korányi Erwin 2006-ban megjelent életrajzi könyvében megemlékezik 1945. január 8. éjszakájáról, amikor megmenekült a nyilasoktól, a Dunába lövéstől. „Váratlanul megjelent rendőrök fegyvert fogtak a nyilasokra. Az egyik magas rangú rendőr Szalai Pál volt, aki Wallenberggel együttműködött. A másik rendőrtiszt a bőrkabátos Szabó Károly.” „A megmenekült csoportban láttam Stoeckler Lajost is.”
Szalai Pál posztumusz, 2009. április 7-én a Világ Igaza kitüntetést és a Bátorság érdemjelet kapta.
Szabó Károly posztumusz, 2012. november 12-én a Világ Igaza kitüntetést kapta.
Résztvevõk a nemzetközi roma napon tartott villámcsődületen a budapesti „Cipõk a Duna-parton” emlékmûnél 2015. április 8-án. A jelenlévõk gyertyákkal és levetett cipőkkel fejezték ki szolidaritásukat az elmúlt és a jelen kor üldözötteivel.
MTI-fotó: Marjai János
1945. január 8-án hajnalban a nyilasok behatoltak a Jókai utca 1. alatti svéd követségi házba, és elhurcoltak 260 zsidót – olvasható a konfliktuskutato.hu-n. Mintegy 80 embert a nagy gettóba vittek, 180-at pedig válogatott kínzások után a Duna-parton és a környékbeli utcákban kivégeztek. A Jókai utca 1. alatti épület a nyilas korszakban a svéd követség oltalma alatt állt. Több száz védett zsidó és követségi alkalmazott lakott itt családostul. A házban működött Raoul Wallenberg egyik irodája is. A nyilasok már december 29-én el akarták hurcolni Turi Lajos házparancsnokot és Forgács Bélát, a követségi iroda vezetőjét. Szerencséjére Forgács éppen nem volt otthon, de Turit elvitték és agyonlőtték. Január elején Wallenberg elintézte, hogy öt csendőr őrizze az épületet, de ők január 7-én este nem voltak hajlandóak felvenni a szolgálatot: valószínűleg tudták, hogy küszöbön áll a támadás. Éjfél után egy nyilas alakulat jelent meg a házban. A lakókat az udvarra hajtották. A járóképtelen Kallós Gyulát ágyában lőtték agyon. Egy kislányt az udvaron kaszált le egy sorozat, de ő életben maradt. Körülbelül húsz embernek sikerült elrejtőzni. Köztük volt a 23 éves Korányi Márta, aki egy falba épített szekrényben szorongva hallgatta, amint a lakást átkutató nyilasok biztatják egymást: „Ha elbújt zsidót találsz valahol, rögtön lődd agyon”. Mintegy 260 embert a Városház utca 14-ben lévő nyilasházba hajtottak. Itt mindnyájukat összeverték és kifosztották. A „műveletet” a Városház utcai nyilas főkerület nyomozó csoportjának vezetője, Tál Lajos irányította. Másnap délután a gyerekeket, anyákat és az öregeket (körülbelül 80 embert) átvittek a nagy gettóba.
A nyilasházban maradt 180 zsidót a következő tíz napban többször összeverték és válogatott eszközökkel kínozták: volt, akin cigarettacsikkeket nyomtak el, másokkal saját vérüket nyalatták fel a padlóról. A 16 éves Sz. Zs.-t többször és csoportosan megerőszakolták, majd a félholt, meztelen lányt az utcán agyonlőtték. (Bár több nemi erőszakról nem maradt fenn információ, a nyilas gyakorlat fényében meglepő lenne, ha csak egyetlen eset történt volna.) Két férfi nem bírta tovább a tortúrát, és kivetette magát a negyedik emeletről. Közben a nyilasok csoportokban vitték a zsidókat kivégezni a Duna-partra, a Károly körútra és a Petőfi Sándor utcába. Előfordult, hogy a holttestek szájából harapófogóval kitépték az aranyfogakat. Az utolsó túlélők közül néhány a folyópartról szökött meg január 17-én. Négy embert Budára hurcoltak az előnyomuló szovjetek elől menekülő nyilasok. Őket február elején, a harcok utolsó napjaiban a Németvölgyi út és a Királyhágó tér sarkán ásott tankcsapdába géppisztolyozták. Hárman meghaltak, Frisch Márton súlyosan megsebesült, de végül ki tudott mászni a gödörből.
A Városház utcai rémtettek elkövetőinek egy részét (Tál Lajos, Csiszár Gábor, Tál György, Hajk József, Polesch László, Andrejkovics László, Háy Lujza) a háború után bíróság elé állították és kivégezték. Tál Lajos neve 2008-ig a rákoskeresztúri temető 298-as parcellájában lévő márványtáblán, „A hazáért haltak vértanúhalált” felirat alatt szerepelt.
(Források: Frisch Márton tanúvallomása a Nyilas és Náci Rémtettek Kivizsgálásra Alakult Bizottság előtt. 1945. március 7. és a Náci és Nyilas Rémtettek Kivizsgálásra Alakult Bizottság jegyzőkönyve. Dátum nélkül. Magyar Országos Levéltár, I sorozat, 13. tekercs, 34. tétel; Magyar Zsidó Levéltár, DEGOB-jegyzőkönyvek: 3649, 3650; Lévai 1948a, 212-221, 300. o.; Erwin K. Korányi 2006, 92-93. o. Hasonló esetek: itt. A témáról és forrásairól bővebben: itt.)
A Cipők a Duna-parton mű másodlagos elnevezése: A nyilas terror Dunába lőtt áldozatainak emlékére. Az emlékhely három pontján öntöttvas táblákon magyarul, angolul és héberül olvasható a felirat: „A nyilaskeresztes fegyveresek által Dunába lőtt áldozatok emlékére állíttatott 2005. április 16-án”. 1944. április 16-án kezdődött a zsidók gettókba történő elkülönítése, majd később deportálása az ausztriai, németországi és lengyelországi haláltáborokba. A Magyar Országgyűlés 2000. évi döntése szerint 2001-től minden évben április 16-án tartják meg a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapját. Ezen a napon minden évben fáklyás felvonulással emlékeznek az áldozatokra, zsidó és roma emberekre, másságukért üldözöttekre, ellenállókra és azokra is, akik mentették az üldözötteket.
Amint azt Can Togay mondta, számítottak rá, hogy a cipőket meggyalázhatják, megrongálhatják, de arra gondoltak, hogy ez nem baj, mert amikor meggyalázzák az emlékművet, és mások odamennek, hogy lemossák, akkor az azt jelenti, hogy él az emlékezet, és az emlékművön keresztül dialógusban van a város saját magával. Ezt mindketten nagyon fontosnak tartották.
A cipők közül egyet-egyet időről időre el is lopnak. Számításba vettek mindent, mondta Can Togay, de akkora vehemenciára nem számítottak, amekkora a Duna-part betonjába eresztett vascipők eltávolításához kell. Nem tudni, milyen módon csinálják, talán feszítővasat használnak hozzá.
Az emlékmű nem a főváros tulajdona, most folynak a tárgyalások arról, hogy Budapest átvegye. ,,Gyula örökösei és én kiállítottunk egy ajándékozási dokumentumot, leírtam, hogy milyen technikai feltételeket kell teljesítenie az új gazdának” – számolt be Togay a Klubrádióban. ,,Javasoltuk, hogy legyen megfigyelő kamera, és azt is, hogy a Cipők megközelítését könnyítsék meg, mert az autóforgalmon keresztül veszélyes. Remélem, az emlékmű hamarosan Budapest tulajdonába kerül. Az ellopott cipőket pótoljuk, ebben eddig is mindig segített valamilyen közforrásból a város vagy a parlament.”
A nyitókép forrása: panoramio.com – Simon Károly
