+ Építészet

Can Togay: a Cipők a Duna-parton emlékmű Budapest becsületét hirdeti

Can Togay és Pauer Gyula örökösei a fővárosnak ajándékozták a Cipők a Duna-parton holokauszt-emlékművet, amelyet a világ legfontosabb alkotásai között tartanak számon. Az emlékhely azt hirdeti, hogy Budapest szembe mer nézni a múltjával.

Keresés a weben

Egy töprengő este, egy régi barát váratlan látogatása, egy beszélgetés elejtett, majd újra felvett fonala, Can Togay barátom felvetése segítettek el ahhoz, hogy ráleljek a mű végső formájára. Azt hiszem, Istennek tetsző módon.

Pauer Gyula

A napokban felkapta a magyar sajtó a hírt, miszerint a Cipők a Duna-parton nevű budapesti holokauszt-emlékmű bekerült a világ tizenhárom legfontosabb köztéri szobra közé, és második helyezést ért el az 1920 óta megjelenő Architecture Digest online kiadásának rangsorában. Az emlékmű megbecsültségének második helyezettként való értelmezése azonban félreértésen alapul, amelyet Can Togay a Klubrádióban oszlatott el. ,,Ha felsorolják a világ feltűnő, érdekes vagy fontos szobrait, akkor már évek óta mindig beválogatják a Cipőket” – mondta. ,,Ezúttal az építészeti újság által kiválónak tartott szobrok közt éppen a második helyen szerepelt a felsorolásban, és zsurnaliszta módon az terjedt el, hogy második helyezett lett. Nem is lenne méltányos szobrokat egymással versenyeztetni és helyezéseket kiosztani. De mindenképpen jó, hogy felfigyelnek erre speciális budapesti emlékhelyre, hiszen viszi Budapest azon hírét, hogy ez olyan város, amely képes és hajlandó a múltjával szembenézni.”

A Cipők a Duna-parton holokauszt-emlékhely Can Togay filmrendező, író, költő (és a Kultúrpart Potsdami Naplójának szerzője), valamint a 2012-ben elhunyt Pauer Gyula Kossuth-díjas szobrászművész alkotása. Azon kevés fővárosi emlékhelyek egyike, amely nem megrendelésre, hanem civil kezdeményezés alapján készült. ,,Részben Máriássy Félix Budapesti tavaszának egyik jelenete ihlette” – mondta Togay a Klubrádióban. Facebook-bejegyzésében pedig ezt írta: ,,Amikor Pauer Gyulával közösen elhatároztuk, hogy a ‘cipők’ formájában megidézzük a rettenetet, az volt a célunk, hogy szülővárosunk rejtett emlékezetéből, tudatalattijából felszínre hozzuk és kiállítsuk. Szerepünk ebben – mindamellett, hogy mindketten mozgósítottuk alkotói képességeink legjavát – a médiumok szerepe volt inkább, mintsem a hagyományos értelemben vett művészeké. Nem voltunk egyedül a megidézésben, barátok támogattak bennünket, és számos már létező gesztus is inspirálta létrejöttét. De ami a legfontosabb, megvalósulhatott az emlékhely és beváltotta reményeinket: Budapest nem holt és idegen szobortárgyakként tekint a ‘cipőkre’, hanem élő emlékezetének részeként szembesül velük, kérdez, viaskodik, megrendül és ez a város becsületére válik, mert bizonyosság arra, hogy nem adja meg magát a feledésnek. Ilyen értelemben örülök – Gyula nevében is –, hogy egy-egy híradás hírét viszi a szobornak és Budapestnek.”

https://www.youtube.com/watch?v=UexusKTa_54

,,Máriássy Félix megbízást kapott, hogy filmesítse meg Karinthy Ferenc Budapesti tavasz című kisregényét, hogy a felszabadulás 10. évfordulóját méltóképpen ünnepelhesse a filmszínházak közönsége. A főszereplő akkor válik igazi hőssé, amikor a film legmegrázóbb jelenetsora után – egy zsidó csoportot a Dunába lőnek – aktivizálódik, és a kommunisták oldalán harcol tovább a fasizmus ellen.  Ez a jelenetsor azóta is a film egyik legismertebb képsora, itt találkozhatunk azzal a képi megoldással, a ’hiány alakzatával’, ami a holokausztábrázolásban is jellemző művészi kifejező eszköz” – írja a magyar.film.hu.

Kép a Budapesti tavasz című filmből

A film több szempontból is úttörő volt 1955-ben. A magyar filmtörténetben először elevenítette fel a holokauszt borzalmait, és realista ábrázolásmódjával az elsők között lépett át a sematikus filmek elbeszélési korlátain. A dunai kivégzést nem mutatja meg Máriássy, annak hiánya reprezentálja a jelenlétét. A Duna-parton hagyott cipők ugyanerre a hiányra hívják fel a figyelmet, és azóta emlékműként szimbolizálják a magyar történelem e borzalmas és felfoghatatlan időszakát. 2005. április 16-án, a holokauszt hatvanadik évfordulóján állítottak emléket a nyilasterror áldozatainak.

Can Togay és Pauer Gyula néhány gondolata az alkotással és a vészkorszakkal kapcsolatban a pauergyula.hu oldalról:

Can Togay

,,Gyermekkorom rémületes érzései közé tartozott a Duna-parton meggyilkolt emberek története. Ezt az érzést mind a mai napig fel tudom idézni magamban. Ezért bír különösen nagy jelentőséggel számomra, hogy Pauer Gyula barátommal való közös elképzelésünk alapján megvalósulhatott ez az emlékmű, amely szülővárosunk emlékezetének e gyötrő és elfojtott darabját emeli ki a homályból, bizonyosságot téve arról, hogy Budapest nem adja meg magát a felejtésnek, és szembe mer nézni múltjával.” Can Togay alkotótárs

,,Lényegesnek tartjuk, hogy az emlékmű civil kezdeményezés eredménye. Kezdeti lépéseit Kornai Péter barátunk anyagi támogatása biztosította. A terv megvalósításában fordulatot jelentett a Miniszterelnöki Hivatal nagyvonalú hozzájárulása, csak úgy, mint a Nemzeti Kulturális Alapprogram Holokaust Megemlékezések Kollégiumának, és az V. kerületi Önkormányzatnak a támogatása. A magánszemélyektől befolyt adományok közül különösen értékesek számunkra azok a viszonylag csekély, néhány ezer forintos összegek, amelyeket idős emberek ajánlottak fel az emlékmű számára.” Pauer Gyula, Can Togay

,,Négyéves fejjel szüleimmel az óvóhelyen vészeltük át a háború végét. Nem sokat értettem a

Pauer Gyula

kint zajló eseményekből. A különböző híradások nyomán csupán annyi fogalmazódott meg bennem, hogy az oroszok kergetik a németeket, akik tőlük menekülve felrobbantják a hidakat, míg a szövetségesek bombázzák a várost. A nyilasok a Dunába lőtték az embereket.

Amikor felmehettünk az óvóhelyről a lakásba, apám lelkemre kötötte, hogy senkinek se beszéljek a ’részletes bácsiról’, aki egy ideig nálunk tartózkodott. Azért ’részletes’, mert tőle vásároltunk részletre bútorokat. A háború végeztével azután ismét láttam Emil bácsit, amint boldogan öleli át szüleimet megköszönve, hogy napokig bújtatták.

A zsidó honfitársaimmal történt szörnyűségeket csak apránként értettem meg, majd szobrászként is egyre inkább foglalkoztatni kezdett a holokauszt témája.

Egy töprengő este, egy régi barát váratlan látogatása, egy beszélgetés elejtett, majd újra felvett fonala, Can Togay barátom felvetése segítettek el ahhoz, hogy ráleljek a mű végső formájára. Azt hiszem, Istennek tetsző módon.” Pauer Gyula

A hatvan pár, öntöttvasból mintázott korhű cipő az 1944-45 során a Nyilaskeresztes Párt pribékjei által ártatlanul a Dunába lőtt magyar zsidóknak állít maradandó emléket. Az általában tömegesen végrehajtott kivégzések során az áldozatokat arra kényszerítették, hogy sorba rendezve álljanak a Duna partján, majd (jobb esetben tarkólövéssel) a Dunába lőtték őket. Az emlékmű helye szimbolikus, hiszen a budapesti Duna-part szinte minden pontjáról megtörtént, hogy zsidókat lőttek a Dunába, különösen a Margit-sziget északi része felőli oldalon.

Mi történt január 8.-án este? A Folytatáshoz lapozz!

Oldalak: 1 2

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Szabó József szerint:

    A Dunába lövés, késelés és fojtás gyakorlata már 1919-ben indult a Lenin fiúk ténykedésével.
    “… a Dunába lőtt magyar zsidóknak állít maradandó emléket…” olvashatjuk a cikkben.
    A nyilasok áldozatai nem csak zsidó honfitársak voltak…, az emlékezésbe ők nem férnek bele?

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top
rész elé elég egyszer beilleszteni oldalanként -->