Az Örkény István Színház felkért 24 kortárs költőt, írjanak egy-egy verset a társulat tagjainak. Itt a 17. páros: Zalán Tibor versét Takács Nóra Diána előadásában hallgathatjátok meg.
A sorozatról itt olvashatsz részletesen. Az előző videókat pedig itt nézheted meg.
Örkény Színház
Élő költők társasága
Zalán Tibor
Hiányzó elemek
Megint jeges verejtékben ébredek.
Hajnal. Fölöttem áll a Göncölszekér,
bakján apám, bátyám, Sziveri – elég
különös csapat, s valamennyi nevet.
Hagyjuk, hogyan öregedtem éveket,
az emlék mint gyűrött papírlap, elég.
És te is ott voltál, s nyújtottam feléd
kezem, de halott volt a tekinteted.
Az élő a múltból él, bár a jövőbe
karmol, mert rádöbben, hogy nincsen jelen.
Elesik, ajka vérzik. Eltűnődve
földbe harap. Hiányzik mind több elem
sorsából. Fejét lehajtja kőre,
kihűlt fészkét betömi a förtelem.
Hideg fészkét elönti a förtelem,
fejét kihajtja életéből – kőre.
A sorsából hiányzik mind több elem.
Elesik. Foga vérzik. Eltűnődve
harap a földbe, tudja, nincsen jelen.
Bár élő – múltból kapar a jövőbe.
Kezem – mert halott volt a tekinteted,
s ott voltál – hiába nyújtottam feléd.
Az emlék mind gyűlölt papírlap, elég!
Hagyjuk, hogyan öregedtem éveket!
Különös csapat, s mindegyik nevet:
apám, bátyám, Sziveri – hajnali ég:
a Göncölszekér bakján mind elég…
Megint jeges verejtékben ébredek
Videó: Whatevermen Stúdió
