Te melyik Názáretiben hiszel?

Benedikty Béla: Názáreti – Athenaeum Kiadó, 2016 – 320 oldal, kemény kötés védőborítóval – ISBN 978-963-2935-86-7

Egyszerűen csodálatos, hogy a XXI. században, Európa állítólagos közepén micsoda indulatokat kelthet valaki azzal, hogy ír egy regényt, aminek valami/bármi köze van Jézus Krisztushoz. Az Athenaeum Kiadó facebook-oldalán október 15-én jelent meg először a könyv – Bibliára hajazó – borítója a fülszöveg kíséretében. A bejegyzés mellett egyből kitört a komment-háború, és sem a pro- sem a kontra-érvek nem a szeretettől, az egymás megbecsüléstől, vagy egymás megértésének szándékától fűtöttnek tűntek. Sőt! Pedig ezek a drága emberek – akkor! – még egy árva sort sem olvastak a Názáreti című regényből. (Sokadszor kell leírnom, hogy) a regény olyan fikciós mű, melynek a saját világán belül kell koherensnek és működőképesnek lennie, s megítélni is csak ebben a szempontrendszerben érdemes. Ha Benedikty Béla konkrét társadalmi hatást várna a munkájától, akkor nem regénnyel, hanem kiáltvánnyal, tudományos tanulmánnyal, vagy valamiféle vitairattal jelentkezik. De, könyörgöm, ez egy regény, ami éppen regénysége miatt nem akarhat többet/mást, mint gondolkodásra serkenteni.

Ez egy regény, s ha valami/bármi ellen szól, akkor az a szűklátókörűség, és a megátalkodottság. Így tiltakoznia is annak érdemes, aki önmagát ilyennek tartja. Ráadásul a szerző annyira méltányos a háborgásra hajlamos olvasókkal, hogy ő nem Jézus Krisztusról ír, hanem egy názáreti fiúról… akiben esetleg ráismerhet az olvasó Jézusra.

Joongwon Charles Jeong festménye egészen másfajta olvasatot kínál

Benedikty nem heccelni-cukkolni-provokálni akarja az Olvasót, talán éppen ezért választotta Jézus a názáreti fiúnak olyan életszakaszát, amellyel sem az apokrif gyermekség-evangéliumok, sem a kánoni könyvek nem foglalkoznak. Egy fiú életének képeit villantja fel kilenc és tizenkilenc éves kora között, s teszi mindezt úgy, hogy ezek a kronológiájuk linearitásától megfosztott képek kirajzoljanak egy portrét, mely több mint szimpatikus. A regényben felbukkanó történetek megidézik a bibliai történeteket és példabeszédeket (elveszett bárány, tékozló fiú, fügefa, kánai menyegző…), de miközben magyarázzák, azonközben felül is írják azokat. A názáreti alakja és kérdései/válaszai nagyon maiak (s ez egy XXI. századi regényben teljesen rendben is van!), ugyanakkor a megrajzolt környezet és a társadalmi viszonyok azt az érzetet keltik, mintha a szerző komoly kutatásokat végzett volna a korra, a korszakra, az akkori viszonyokra vonatkozólag.

A názáreti fiú egy különleges figura, könnyen és kedvvel tanul, természetes kíváncsisága miatt olyan kérdéseket tesz fel, amelyekkel meghökkenti beszélgető társait:

– Ne a rossz választ keresd, hanem a jó kérdést.

Ráadásul ez a nagytestű fiú, aki egy gladiátortól tanulta, hogy miként kell magát megvédeni, szemben a többiekkel nem hiszi (el) azt magáról, hogy ő lenne a megígért Messiás. A tételes, templomhoz és papi közvetítőkhöz, áldozathoz és adókhoz kötött vallásról is karakteres véleménye van. Így beszél az isteni eredetűnek tartott törvényről:

Isten törvénye az emberért van. A szombat törvénye az emberért van, és nem az ember van a szombat törvényéért. A szombat törvénye azért tilt, hogy felszabadítson, és nem azért, hogy megbéklyózzon. […] Nehéz jó törvényt hozni, mert nem könnyű istent jól érteni. Isten törvénye a megengedés, az ember törvénye a tiltás. Isten törvénye természetes, tőle azt tudod, mit szabad tenned, anélkül, hogy tudnád, ő mondja, hogy teheted. Az ember törvénye nem természetes, mert korlátok közé szorít, tiltja azt, amit szabadnak gondolsz, és engedi, amiről tudod, hogy nem volna szabad. Te úgy tudod, hogy téged isten teremtett, de azt is tudnod kell, hogy a törvényeidet nem. Azokat te hozod úgy, hogy engeded, olyanok hozzák a nevedben, akikben nem bízol, mert ők azt mondják, hogy bíznod kell bennük

– olvashatja a „jókeresztény” a zsidó törvényt kritizáló sorokat, de, miközben elégedetten csettintve hátradől, nem lehet, hogy ne merüljön fel benne: ezen a szisztémán az ő vallása sem változtatott. Már persze, ha változtatott bármin… Már persze ha változtatott bármin jó irányba az, amit Jézusra hivatkozva egy vallás nevében tettek az elmúlt kétezer évben.

Benedikty – Esterházy Péternek ajánlott – regényében a máig titokzatosnak tartott qumráni közösség tagjai az isteninek mondott törvény alakítói és (titokban) átalakítói.

… a többi qumráni papot akartam figyelmeztetni, mert azt hittem, ezek egyszerű történetírók, a nagy qumráni tudásközpont alkalmazottai. Pedig csak aljas és gerinctelen szolgái egy hatalmi központnak, ahol nem elsősorban írástudónak kell lenni, hanem mindenekfölött hűségesnek. A qumráni papok jórészt igen buta emberek, de azt tudják, hogy ők addig élnek mindenkinél jobban, amíg Gideon hatalma meg nem inog, az pedig addig nem fog meginogni, amíg ők hűségesek

– valahonnan ismerős ez a leírás, valahol azóta is történt ilyen, valahol ma is sok írástudó így szolgálja haszonleső betűjével a hatalmat. Valahol…

A Názáreti című regény főhőse nem azonos a bibliában megrajzolt Jézussal, s nem azonos azokkal a megszámolhatatlanul sokféle Jézusokkal sem, akiket az elmúlt kétezer évben az egyház(ak) elénk rajzolt(ak). A Názáreti című regényt, vagy annak szerzőjét megköpködni, átkozni, máglyával fenyegetni butaság, hiszen nem tett ő semmi rosszat, sőt…

…felvázolt egy újabb figurát, akinek kérdései visszhangot kell hogy verjenek az egyetlen igazi templomban, az elménkben, a koponyacsont kupolája alatt.