+ Irodalom

Megdöntötték a borotválás világrekordját, de…

A borotválás világrekordját egy amerikai tartotta, 26,3 másodperccel. Belgrádban harminc borbélysegéd várta a rajtot, hogy akár egy tized másodperccel is, de megdöntse a csúcsot. És sikerült. De…

Furcsa sztorik a XX. századból magyar sajtócikkek alapján – 1933

április, USA – Detroit egyik nagy bútorgyára, hogy a fiatal párokat az áruházába csábítsa, fölállított az üzletben egy kápolnát, melynek oltáránál házasságok köttettek. A cég térítésmentesen szolgáltatott zenét, menyasszonyi csokrot, lakodalmi tortát, és nászajándékot. Évtizedekkel később párok százai ünnepelhették úgy a házassági évfordulójukat, hogy: Emlékszel, szívem, mikor örök hűséget esküdtünk a bútorboltban?

április, Zürich – Egy színházigazgató azzal csábította a közönséget az új darabjára, hogy a harmadik felvonásban szereplő nászajándékokat, egy arany női, és egy arany férfi karórát, valamint egy pár sítalpat kisorsoltak a második és harmadik felvonás között. A nézőtér zsúfolásig megtelt, s az előadás végén boldogon sétált haza a két aranyóra tulajdonosa, nem úgy az az idős hölgy, aki a sítalpakat nyerte.

április, Franciaország – Egy Portiers-i hirdetési ügynök, a mostoha gazdasági helyzetre hivatkozva megtagadta adója fizetését, amiért a kincstár bútorai árverését rendelte el. Az árverés napján összegyűltek az ügynök szimpatizánsai, és a bútorok szállítása alatt gyászindulókat játszott egy zenekar. Egy óra múlva a rendőrség gumibottal húzta el zenészek nótáját.

május, Németország – Értékes éremgyűjteményétől szabadítottak meg egy kölni titkos tanácsost. Napokkal később egy iskolás fiú állított be hozzá, aki átadott egy postagalambot azzal az üzenettel, ha kétszáz márkát ragaszt a galambra, visszakapja a gyűjtemény egyharmadát. A következő nap egy hordár, a harmadik napon egy biciklista állított be hozzá hasonló üzenettel. A titkos tanácsos összesen 600 márkáért kapta vissza értékes éremgyűjteményét. Szerinte sokkal többet is megért volna.

május, Szerbia – A borotválás világrekordját egy amerikai tartotta, 26,3 másodperccel. Belgrádban harminc borbélysegéd várta a rajtot, hogy akár egy tized másodperccel is, de megdöntse a csúcsot. És sikerült. Az egyik borbélysegéd 24 másodperccel új rekordot állított fel, de legnagyobb bánatára diszkvalifikálták, ugyanis az általa borotvált férfi elájult a borotválás közben elszenvedett vérveszteség miatt.

május, Franciaország – Néhány párizsi bérháztulajdonos úgy adta ki a lakásokat, hogy a bérlő az első hónapban kipróbálhatta a bérleményt, és ha nem tetszett, az egy hónap letelte után elköltözhetett. Újra dobozolni evőeszközt, tányért, poharakat? Levinni a páncéltőkés zongorát? Leszedni a szekrényajtókat? Összekötözni a virágokat? Többe kerül a szállítás, mint kéthavi lakbér. A fenébe is, maradunk. Csak annyit kérünk, uram, valaki zárja el a vízcsapot.

június, Svédország – Sztrájkba léptek a norrköpingi kéményseprők, és azt követelték, hogy a munkaadók térítsék meg a mosakodás költségeit. Mire a munkaadók visszakérdeztek. Tisztelt uraim, mielőtt kéményseprők lettek, önök nem mosakodtak? De mosakodtunk, válaszolták a kéményseprők, viszont ha mégse mosakodtunk volna, nem látszott volna meg rajtunk a korom.

június, Svájc – Elbigenalp falucska határában állt egy majorság, melynek földszinti múzeumában hatalmas svájci sajtokat tároltak, némelyikük tömege az 570 kilót is elérte. Egy látogató arról érdeklődött, hogyan szállítják ezeket az óriásokat. Tudja, uram, mondta a majorság tulajdonosa, a sajt kerek, tehát gurítjuk.

június, Németország – Két fiatal porcelánmunkás érkezett Sellből Münchenbe. Hogy városuk porcelángyártását reklámozzák, az utat egy óriási porcelánkannában tették meg, melynek alsó és felső részében két külön lakrészt alakítottak ki. A két férfi beszámolt arról az élményéről is, hogy a kannában töltött éjszakák meglehetősen furcsák voltak. Így most már el tudják képzelni, hogy érzi magát a tej, a víz vagy a tea.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top