+ Ajánló

Az antiszemitizmus funkciója

Azzal, hogy a részletkérdésekben engedtek a párt sürgetésének, olyan lejtőre lépnek, amelyen haladva a jogállami elvek kiüresedéséhez jutnak – állítja Hans Mommsen, de ez vajon tényközlés, vagy inkább figyelmeztetés?

A tavaly novemberben elhunyt Hans Mommsen történészként a holokauszthoz vezető események láncolatát kutatta. A Corvina Kiadó gondozásában – előrendelhető – kötete A nemzetiszocialista rezsim és a zsidóság megsemmisítése Európában címen jelenik meg a napokban. Nálunk beleolvashatsz:

2.fejezet
Az antiszemitizmus funkciója az NSDAP-ben

Az antiszemitizmus erőltetésében vitathatatlanul döntő szerepet játszott az ideológia. A párt vezető csoportjai kizáró­lag szélsőséges antiszemitákból tevődtek össze, és miként arra már rámutattunk, a vezető pozíciók betöltői eredetileg a szer­vezett antiszemitizmus táborából jöttek. Ezen túlmenően az antiszemita hitvallásnak megvolt az a funkciója is, hogy elfedje a párton belüli különbségeket, és hogy a párt energiáit valami „pozitív” célra fordítsa, miközben az egyes pártbéli szövetségek érdekei erősen különböztek egymástól. Ezért hangsúlyozza Ian Kershaw az antiszemitizmus integráló funkcióját, amelyben azt a „közös nevezőt” látja, amely nélkülözhetetlen egy olyan érdekpolitikailag kimondottan sokrétű mozgalomban, amilyen az NSDAP.

E tekintetben fontos emlékeztetnünk arra, hogy az antisze­mitizmus már a wilhelmiánus császárkorban is azt a funkciót töltötte be, hogy a jobboldal táborában áthidalja az erősen di­vergáló társadalmi és gazdasági érdekeket. Különösen áll ez az egyformán zsidó találmányként beállított kapitalizmus és szocializmus közötti antagonizmusra. Erre példa Hitlernek az az okfejtése, hogy ő uralkodói házak kisajátítása elleni irány­vonalra állította rá az NSDAP-t, amikor a kisajátítást követelő­ket zsidóknak nevezte.

Az antiszemita propagandának az volt az „objektív funkciója”, hogy elterelje a figyelmet a társadalmi-gazdasági problé­mákról, és hogy a mozgalom álforradalmi energiáit a zsidóelle­nes támadásokkal semlegesítse. Ez fokozódó mértékben igaz a „hatalom megragadásá”-t követő időkre. A spontán kezdő­dött, széles körű, „régi harcosok”-at és érdemdús párttagokat favorizáló politikai patronázs lefékezése után az antiszemitiz­mus egyfajta szelepként kezdett működni, amely úgy vezette le a felgyülemlett forradalmi energiákat, hogy az újonnan kiala­kult hatalommegosztást nem veszélyeztette. Annál is inkább, mert az NSDAP alacsonyabb rangú káderei elveszítették a hiva­talnoki apparátus fölötti ellenőrző szerepüket, személyzetpoli­tikai kérdésekben pedig a párton belül minden út a Führer he­lyetteséhez, Rudolf Hesshez vezetett, csak rajta keresztül volt szabad interveniálni, és ennek folytán a hivatalnoki apparátus könnyűszerrel háríthatta a helyi és regionális pártszervezetek kifogásait.

Az NSDAP-nek mint tömegszervezetnek csak a kommuná­lis szektorban sikerült betörnie a közigazgatás területére, poli­tikai befolyását azonban itt is korlátozták az állami felügyeleti jog erősítésével. Az elkezdett személyzeti frissítést, ami a terv­szerűtlen tömeges elbocsátások miatt a közpénzeket rendkívül megterhelte, leállították. 1934 után a hatalomátvétel során végrehajtott személyi átalakítások túlnyomó részét visszame­nőlegesen érvénytelenítették. Sok nemzetiszocialista állás­vadászt megfelelő végzettség hiányában, illetve sikkasztás és korrupció miatt ismét elbocsátottak. A képzettséggel általában nem rendelkező „régi harcosok” elhelyezése pedig még évekig feladatot adott a Birodalmi Belügyminisztériumnak.

Az SA a politikai patronálás terén Ernst Röhm utasítására visszafogottságot tanúsított, mivel az állam alapvető átalakítá­sában bízott, ezért a közigazgatási apparátus újbóli stabilizálása különösen rosszul érintette. Az általa kinevezett komisszárokat, akik nem átallottak cégek, vállalatok irányítására jelentkezni, Göring utasítására vissza kellett hívnia. Ezzel is magyarázható, hogy a hatalom megragadása után a nem kellőképpen integ­rált párt- és SA-aktivisták voltak a legbrutálisabb antiszemi­ták. Zsidóellenes támadásaik során folytatták azokat a „harcos idők”-ben begyakorolt sajátos szokásaikat, amelyek immáron nem voltak időszerűek. A többnyire spontán zsidóellenes ak­cióknak és demonstrációknak kompenzáló funkciójuk volt: a zsidóüldözés az SA és a párt 1933. január 30. után fölösleges­sé vált aktivista erői számára a kibontakozás terepét kínálta.

Valójában a konzervatív hivatalnoki elitek arra hajlottak, hogy a „zsidókérdés”-ben mozgásteret biztosítsanak a pártnak, a közigazgatás területéről viszont szisztematikusan kiiktassák azt, ami a helyi kormányzatok és a központi hatóságok szint­jén nem zárta ki a perszonáluniót. Rudolf Hess és – 1934-ig – Ernst Röhm miniszteri kinevezése, tekintettel a kormány foko­zódó kompetenciavesztésére, nem pótolta a közigazgatásnak a párt számára fontos ellenőrzését, ami végül csak kerülő úton, a Führer helyettesének szintjén valósult meg.

A magas rangú hivatalnokok általában osztották azt a széles körű várakozást, hogy a párt antiszemita túlkapásainak száma idővel csökkenni fog. A párttal szemben ezen a területen ta­núsított engedékenység a „zsidókérdés” dinamikájának teljes mértékű alábecsülésén alapult. A porosz pénzügyminisztérium élén álló Johannes Popitz 1935 júliusában, a Hjalmar Schacht által összehívott tárcaközi konferencián még ezt a megjegyzést tette a zsidóellenes túlkapások kapcsán: „Mutassuk meg, hol a határ. De aztán elég!” Nem látták előre, hogy a minisztériumok, amelyek nem akartak lemondani „a vezetésről a zsidókérdésben”, azzal, hogy a részletkérdésekben engedtek a párt sürgetésének, olyan lejtőre lépnek, amelyen haladva a jogálla­mi elvek kiüresedéséhez jutnak.

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Darázsvarázs

    2016-09-17 - 09:52

    Üdvözlöm! Hogy mi az antiszemitizmus funkciója a nem zsidó Magyarországon, a zsidó Izrael létezése idején? Természetesen a természetes védekezés, pontosan úgy, ahogy a zsidó, nem magyar Izrael védekezik mások ellen és fenntartja magát, ha kell az ENSZ-határozatokkal szemben és az USA támogatásából, amelyet jórészt egy halom gój (barom) fizet, hogy idézzek a gyönyörűséges írásaitokból.

  2. göre gábor

    2017-08-17 - 16:44

    Először is tudjuk, hogy parazitizmus létezik az emberiségben. Másodszor, a parazita csoport zárt, jól (belülről) irányított. Harmadszor a parazita csoport, hogy megtartsa parazita helyzetét, bizonyos módon irányítania kell házigazdáját, mert egyetlen házigazda sem tűrné másképpen el a parazita jelenlétét. Az irányítás egyik nyilvánvaló formája lenne annak irányítása, hogy a házigazda mit gondol, mit olvas és lát oktatása, tanulása, szórakozása és új hírek felvétele során.
    A parazitizmus tanulmányozása hihetetlen méretekben haladt előre a huszadik században, és nem az én érdemem a parazita csoport társadalmi elméletét az emberi kultúrában, mert ez az elmélet már legalább két nemzedék óta elindult a szemünk előtt. Mindazonáltal olyan homályos a jelenség, hogy öt évet vett igénybe ennek az elméletnek a kifejlesztése, és tisztában vagyok azzal, hogy még most is csak kinyitottam az ajtót a tudósoknak, hogy sokkal szélesebb fénycsóvát vessenek az emberi problémákra, mint én voltam képes ez alatt a viszonylag rövid idő alatt.
    Amennyiben módomban állt, megkíséreltem ezt a művet annyira nem technikai módon írni, amennyire csak lehetséges, amennyire az elmélet természete megengedte, hogy más területek tudósai is alkalmazhassák munkáikban. az elmélet elágazásai azt jelzik, hogy rögtön felhasználható és jövedelmező lehet a szociológia, kormányzás és történelem terén, mind a hivatásos kutató, mind a laikus számára.
    Eustace Mullins,
    9-25-67 Washington, D.C.

    Első fejezet
    A parazita
    Legtöbbünk úgy véli, hogy a parazita gusztustalan valami, melynek az a szerepe az életben, hogy valaki más költségén táplálja magát. Ennek eredményeképpen ez a fogalom emberekre alkalmazva mindig undort hív elő. Az állati és növényi világban a parazitákat szintén nem kedvelik. Az Oxford angol szótár (1933) a parazitát
    1. olyan lényként határozza meg, mely mások asztalánál vagy azok költségén táplálkozik, mindig szégyentelenül kihasználva a másikat.
    2. Biológiában olyan állat vagy növény, mely más szervezeten élősködik (melyet a gazdának neveznek), és élelmét direkt a gazdából szerzi. 3. Általánosan olyan személy, akinek a tevékenysége egy állati parazitára emlékeztet.
    Tehát azt találjuk, hogy a parazitát nem szeretik, aki más rovására tartja el magát, és amely más szervezetben él, melyet gazdának neveznek. Azt is mondja, hogy a fogalom alkalmazható olyan személyre, aki a parazita klasszikus példáját követi.
    Tanulmányozva az emberiség történetét észrevesszük, hogy van egy csoport, amely állandóan megjelenik a nagy kultúrák irataiban. Soha nem szeretik őket, de megmaradnak azok között, akik nem szeretik őket, és ha kiűzik őket, ragaszkodnak a visszatéréshez, függetlenül attól, hogy ezért mit kell tenniük. Megfigyelhetjük, hogy mindig megtalálják a módját, hogy mások rovására éljenek.
    Az Encyclopaedia Britannica a parazitizmust így határozza meg: A parazitizmus egyoldalú élelmezési kapcsolat két különböző szervezet között, mely többé-kevésbé hátrányos, de nem mindig végzetes a gazda számára. Olyan kapcsolat, mely megszabadítja a parazitát az élelemszerzés gondjától, és amely emiatt bizonyos mértékig leegyszerűsödik, visszafejlődik és degenerálódik.
    Sok kultúrában azt találjuk, hogy a parazita csoport jelenléte végzetes a gazdanép számára, mert az alapvető életkörülményeket megváltoztatja, és alapvető energiájukat a paraziták élelmezésére fordíttatja. Ez a változás a gazdanép létezését minden tekintetben befolyásolja, és elkerülhetetlenül addig gyöngíti őket, amíg megszűnnek létezni. Mivel az Encyclopaedia Britannica a tisztán biológiai parazitizmussal foglalkozik az állatvilágban és a növényvilágban, igaz, hogy a parazita kapcsolat lehet hátrányos, de nem végzetes egy darabig, de még az említett területeken is sokféle növényt és állatot találunk, melyet parazitái megölnek, és érdekes módon ezt a tudós emberek, akik az Encyclopaedia Britannica cikkét írták, nem tudták.
    Azt is látjuk, hogy a parazita csoportot a gazdanép erkölcsösebb tagjai folyamatosan leleplezik, mert a paraziták minden fajta degenerációba beleesnek. Ennek okai nyilvánvalók. Mint az Encyclopaedia Britannica cikke kimutatja, a parazita jelenléte degenerációhoz vezet. Mert a parazitának nem kell aktívan dolgoznia az élelem megszerzéséért, sok ideje és energiája van a leggonoszabb tevékenységekre és a gazdanép fiainak megrontására.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top